Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Kovács Bálint: Caramel és Kiss Tibi kiállása megmutatta, hogy nevet kapott a Nagy Testvér
hvg360

Kovács Bálint: Caramel és Kiss Tibi kiállása megmutatta, hogy nevet kapott a Nagy Testvér

Caramel Tisza-párti politikai aktivista lett, amiért azt mondta, szeretnünk kell egymást – hirdeti a kormánypropaganda. A Harcosok Klubjának kiadott jelszóval – „Gyűlöljük egymást, gyerekek!” – úgy tűnik, átszakadt egy gát, és olyanok is kiállnak a Párt új gyűlöletprogramja ellen a korábban a TV2-n zsűriző Carameltől a Halott Pénzig, akik eddig nem tették, vagy újra felszólalnak, ahogy Kiss Tibi. Vélemény.

Tokfalvi Elek Nyüzsi

Itt a náci, hol a náci?

Nem elég, hogy hosszú évekig Budapest volt a kiérdemesült háborús bűnösök nyugdíjasotthona, most a Fidesz-közeli ügyvéd a nácivadászt akarja levadászni.

-ha Nyüzsi

Immár hivatalos: recesszió van

A Központi Statisztikai Hivatal nyilvánosságra hozta, hogy a bruttó hazai termék 1,2 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához viszonyítva. Mivel a gazdaság egymást követő két negyedévben is csökkent, ez már recessziónak számít.

Iványi György Nyüzsi

No sports

Szerzőnk tegnapi írásáért, amelyben az olimpiával szembeni közömbösségének adott hangot, kapott hideget és meleget.

Stemler Miklós Nyüzsi

Kartellezgetünk? Kartellezgetünk?

Budai Gyula, aki nemrég még az elszámoltatás bajnoka, a törvénytelenségek könyörtelen üldözője volt, most bevallotta, igazából mit is gondol a törvényekről.

PLT Nyüzsi

Elkúrultaj

A kultusztárca a Kurultaj szellemi apportja után játszi könnyedséggel leforgathatja a Jöttünk, láttunk, visszamennénk magyar verzióját. A fesztivál törzsvendégei Jean Reno és Christian Clavier gázsijának töredékével is beérik, Koltay Gábornak rendezői instrukciókkal sem kell bajlódnia, bőven elég, ha önmagukat adják.

nyüzsi Nyüzsi

Ozora: a vamzermédia akcióban

Az öntudatos állampolgárok ezt is várják a tájékoztatási szervektől: riadóztassák a hatóságokat, ha a szocialista törvényességtől eltérő fennforgást észlelnek.

-W- Nyüzsi

Ojvé, munkahelyvédelem!

Eléggé megrázott, amikor a busz farán azt olvastam, hogy "A kormány támogatja az Ön munkahelyét", mivel jobban szeretek olyan újságnál dolgozni, amelyet a kormány nem támogat, és cserébe a lapnak se kell őt viszontszeretni. Azzal a másik üzenettel tehát egyetértek, hogy "Szeretem a munkám", legalább annyira szeretem, mint a képen látható angol pék, ezért aztán kétségbeesett tájékozódásba kezdtem, legelőször is kinyitottam a lapot, nincs-e benne véletlenül ez a hirdetés.

nyüzsi Nyüzsi

Gyerekszáj

A vasat megedzették, és acél lett belőle, hála Simor Andrásnak - írja Bencsik András a Demokratában.

sabater Nyüzsi

Mennyiből is lehet megélni?

Miközben politikusi berkekben arról zajlott a vita, meg lehet-e élni 48 ezer forintból, szépen lassan eljutottunk odáig, hogy Magyarországon lehetetlen egyedülállóként megélni egy átlagfizetésből, ha nincsen saját, természetesen hitelmentes lakásunk. És ez még akkor is igaz, ha a szépen kozmetikázott, a valóságról azonban igen keveset mesélő 140 ezer forintos nettó átlagfizetéssel számolunk.

-ha Nyüzsi

A többi néma csend

Hivatalosnak tekinthető állásfoglalásunk a Neo FM várható megszűnésével kapcsolatban.

hvg.hu Nyüzsi

Ő és Pars Krisztián

Örülni mindenki tud, és mindenki szokott egyébként. Pars Krisztiánon mondjuk látszik, hogy nagyon sokat is gyakorolja.

1
99 100 101 102 103
128
Semmiképp ne használja ezeket a PIN-kódokat

Semmiképp ne használja ezeket a PIN-kódokat

Dupla élvezet: 922 lóerővel támad a legújabb BMW

Dupla élvezet: 922 lóerővel támad a legújabb BMW

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Három héten át forgalomkorlátozás lesz az M1–M7-csomópontban Törökbálintnál

Három héten át forgalomkorlátozás lesz az M1–M7-csomópontban Törökbálintnál

Mi lesz Szoboszlai Dominik sorsa a Liverpoolnál, ha a nyakára hoznak egy 150 milliós német zsenit?

Mi lesz Szoboszlai Dominik sorsa a Liverpoolnál, ha a nyakára hoznak egy 150 milliós német zsenit?

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Kritikussá vált Eger költségvetése, az önkormányzati vagyon elárverezéséből szereznének pénzt

Ez a 42 évesen vadonatúj Volvo kimeríti az időkapszula fogalmát

Ez a 42 évesen vadonatúj Volvo kimeríti az időkapszula fogalmát

60 óráig körözhet a levegőben az új amerikai lopakodó, aztán jöhet a halálos csapás

60 óráig körözhet a levegőben az új amerikai lopakodó, aztán jöhet a halálos csapás

Jelszó? Ugyan, hamarosan a ChatGPT-t is használhatja bejelentkezésnél

Jelszó? Ugyan, hamarosan a ChatGPT-t is használhatja bejelentkezésnél

A címlapról ajánljuk