Kedves Laci!

Nyilván rossz néven vennél bármilyen más megszólítást, hisz celebként az ember rendesen rajongói leveleket kap. De soraimat – ismeretlenül is – annak szánom, a biztatás és a köszönet kifejezésének, nem kell tartanod semmitől. Amúgy mindig sejtettem, hogy állandó, már-már provokatív önostorozásod mögött méretes egó domborodik, de ettől csak nőttél a szememben.

Szeptember végén, amikor az RTL Klub ígérete szerint újra indul a Heti hetes, hogy aztán azon melegében át is váltson egy másik csatornára (amelynek így a promója is megoldódik, és, ha mindenki teszi a dolgát, és a kábelszolgáltatókkal a megfelelő szerződések köttetnek, még fizethet is a sok ellenforradalmár), szóval azon a jeles estén Te majd nyilván a levelekkel kezdesz. Ehhez még nem kell nagy jóstehetség, de valami azt súgja, arra is találsz majd alkalmat, hogy nedves nyusziszemekkel belenézz a kamerába, amelynek a tetején világít a lámpa, és elmondd, hogy a Marslakók című bebukott tévésorozat kapcsán mennyi méltánytalanság ért téged a „média részéről”. Mondod mindezt a Heti hetes elején, és nyilván arra is kitérsz, hogy kezedhez Simicska-Nyerges-kapcsolat ide, Habony Árpád-barátság oda, egyetlen fillér közpénz nem tapad, sőt, még tartoznak is nektek.

És tudod, mit, Laci? Én ezt neked, lassan mondom, az első szótól az utolsóig el-hi-szem. Nem ironikusan, nem kacsintva – simán csak elhiszem, bár, ha közpénz lennék, az említett urak mellett – Rejtővel szólva – nem érezném magam biztonságban. Arról viszont meg vagyok győződve, hogy ennek a kompániának kétmilliárd magyar forint, pontosabban annak akármilyen nyesedéke, ráadásul évekre szétterítve –nem tétel. Szerintem barátok közt Te is hasonlóképpen érvelsz: „nekik ez nem pénz, miről beszéltek?” Kérdés, hogy van-e még olyan társaság, ahol ezt elmondhatod.

Pedig ennyi nekik tényleg nem az, és e kellemes körülmény most már – úgy tűnik – problémává nőtte ki magát. Ez kiderül például abból, hogy a miniszterelnök, Orbán Viktor, az Előre Látó Ember, akitől Te +1 barira vagy, sokakkal ellentétben, felemelné a nemzeti tulajdonú bankok részarányát ötven százalék fölé. Most nem jönnék Brechttel, hogy „mi egy bankrablás egy bankalapításhoz képest?”, de ahhoz azért nem kell fiskális zseninek lenni, hogy belássuk: a pénz e nagyságrendjének már más az inerciája, mint a havi negyvenhétezeré. Ezt már hozni macerásabb, mint vinni, bár utóbbi láthatóan az egyetlen, ami simán és gördülékenyen megy ebben az országban. A művelet másik fele viszont – Európa és a Nyugat átkozott szabályai miatt – annyira nem egyszerű. Na, ehhez kellenek a saját bankok. Merthogy a tömérdek narancsszínű önkoriból 2006 óta dől a pénz, az elmúlt két év pedig éppenséggel logisztikai kihívások elé állítja a csapatot. Ezt már nem visszük Kajmánba aktatáskában. Meg kell teremteni a nemzeti tőkének a fészket, ahol akadály nélkül, kedvére tenyészhet.

Ugye, milyen egyszerű belátni valamit, Laci, ha a helyes nézőpont megvan? Folytassuk is eképp: meg fogsz lepődni, de a nemzet hálával tartozik Neked. A Marslakók bukása rávilágított: ahogy „van az a pénz, ugye, Laci?”, úgy van az a szint is, ami alá – mindenható kétharmaddal, négyötöddel, akárhányaddal – sem lehet menni. Ez az a szint – mondhatjuk –, ami ahhoz kell, hogy a hangszer egyáltalán megszólaljon. A kétharmaddal, Habonnyal és az általuk támasztott viharos hátszéllel épp az marad ki egy – most nagyvonalú leszek – szellemi építkezésből, amitől egyáltalán működhet: a pilot (a tesztepizód, aminek alapján a csatorna és a néző eldönti, hogy érdekli-e az opus, és, hogy mit hajlandó áldozni rá), a harcok, a könyörgés-kilincselés, a százszor átírt szinopszis, az alkotó munka kínja-keserve. Odarendelni egy helikoptert, és leszállni a csúcsra: mi így mászunk hegyet. Ne fáraszd magad magyarázkodással: a végeredmény egyszerűen nézhetetlen lett, és ezt nyugodtan írd a kétharmad számlájára.

És nyilván tudod, Laci, hogy ez megy minden fronton. Ha nem az Alkotmánybírósággal kezdik, a mai törvényeknek a töredéke sem megy át, a közigazgatás a teljes zavarodottság állapotában van, a közoktatásban két hétre nem tudnak előre tervezni, az igazságszolgáltatásban épp most zajlott le a Hosszú Kések Éjszakája. Egészségügy? Közbiztonság? Matolcsy? Romakérdés, rasszizmus? Jó hírünk a világban? Választási rendszer? A tranzakciós adóban sima összeadási hiba van, és az MNB megadóztatásából akarják kipótolni? Emeltdíjas telefonon tájékoztatják a sajtót a főhatóságok?

Pierre mondja a Megáll az időben: "nem mindegy, hogy milyen színvonalon vagánykodik az ember. És ez nem színvonal." Nos, tényleg nem. Elérkeztünk az utolsó, ontológiai (kétmilliárdos), kérdéshez: rosszat, s rosszul, úgy látszik, ebben áll a nagy titok. Most akkor örülnünk kéne ennek, Laci? Csak bólints majd, érteni fogjuk.

Barátsággal: Huszka Imre újságíró