A legszomorúbb az egészben, hogy ezt az életvitelszerű házmesterzsidózást Kaliforniából csinálja. Mert, hogy idehaza Szegedi Csanád, jobbjában a Mein Kampffal, balkezében a családi menórával nyomatja a gyűlöletbizniszt, azt még megértem. Ő így tud összekaparni belátható időn belül egy használt Volvót. Neki ezt a tért nyitotta a sors. No de Varga Béla kaliforniai vállalkozó nyugodtan pipálhatna a tengerparton, és hallgathatná Scott McKenzee-t. De nem! Neki az a legfontosabb, hogy lezsidózza Magyarország államfőjét, kimazsolázza a bűnügyi hírekből a cigány elkövetőket, és bírókat meg családanyákat hívogassanak az éjszaka közepén. Varga úr ül Kaliforniában, háttal a tengerpartnak, issza a behűtött Bud Lightot (hacsak nem hozatja Pestről a jó öreg Kőbányait) és vadul gyűlöli a szabadságot.

Nem lehet könnyű Varga úrnak a mindennapokban. Azzal kell együtt élnie, hogy a liberalizmus – felismerése szerint – tönkretette a hazáját, ezért neki most az emigránsok keserű kenyerén kell az USA-ban tengődnie. Majd felsorolja mindazokat a magyarországinál lényegesen liberálisabb jogszabályokat – adózás, cégjog, adatvédelem, büntetőjog – melyek lehetővé teszik számára, hogy úgy éljen a „free 52” egyikében, ahogy csak akar.

Bár szemmel láthatóan nehezen megy neki a beilleszkedés. A hvg.hu interjúja alapján úgy tűnik: Vargának a mai napig meggyőződése, hogy az amerikaiak – különös tekintettel a republikánus keménymagra – messze földön híresek arról, hogy azonnal elérzékenyülnek, ha a szomszédjukban felbukkan egy náci háborús bűnös. Ezek szerint a legtöbb német menekült teljes tudatlanságban bujkált Dél-Amerikában, mit sem sejtve arról, hogy a Kánaán várna rájuk a Rio Grandén túl. Ennél már csak a kurucok természetes szövetségesének számító, fundamentalista muszlim terroristák alapjogaiért szorong jobban az átlag amerikai.

Ez is nyilván egyike azon nagy történelmi igazságoknak, amiket a cionista világsajtó elhazudik előlünk.

Amikor tavaly megkérdeztem Wisconsinban egy helyi erőt: – Igaz, hogy a szólásszabadságnak itt alig vannak határai? Igaz – felelte büszkén. – És a holokausztot is lehet tagadni? – Lehetni éppen lehet. De el sem tudom képzelni, miért tenne bárki is ilyesmit. – szólt a magától értetődő válasz.

Ők ugyanúgy nem értenék Vargát, ahogy Varga sem érti őket (ahogy persze semmi mást sem). Fogalma sincsen arról, hogy az állampolgárait a legvégsőkig játszadozni hagyó angolszász liberalizmus engedi meg neki, hogy a baloldali ellenkultúra fellegvárának számító államból – szigorúan nem tulajdonosi minőségben – biztosítsa az infrastruktúrát a magyar újfasizmus szerveződéséhez. Az USA társadalma megengedheti magának, mert megvannak a saját belső erkölcsi tartalékai az ilyenekkel szemben. Nekünk sajnos nincsenek.

Én magam nem veszem a fáradságot, hogy olyan telefonbetyár hőssé váljak, mint Varga úr – különös tekintettel arra, hogy a magam „rózsadombi zsidó” erkölcseibe nem férne bele, hogy olyan otthonokat szolgáltassak ki a futballhuligánok és színeváltozáson átesett, nyugalmazott munkásőrök frusztrációinak, ahol asszonyok (adott esetben gyermekek is) lakhatnak. Ezt meghagynám a kaliforniai szittya harcosoknak.

Egy gondolattal azonban mégiscsak eljátszottam: lefordítani néhány fundamentalista-iszlámistenítő cikket a Kurucról – pl. amiben arról örömködnek, hogy a derék hazafiak hogy kilőtték az USA líbiai nagykövetét – és ezeket az írásokat névvel, címmel átpostázni Varga úr szomszédainak. Azoknak, akiket olyan büszkén emleget, mint igazi kemény amcsi motorosokat. Biztosan értékelnék a Kuruc antiimperialista, faji alapú rendigényét. Mindenesetre, ha arra ébrednék, hogy három pick-up truck parkol a házam előtt hajnali kettőkor „it’s allright to be a redneck” felirattal – akkor Varga úr helyében azért sürgősen hívnám a rendőrséget. És csak reménykedni tudnék benne, hogy nem egy büdös niggert küldenek.