Egy biztos: nem a racionális stílus és az árnyalt gondolkodás volt, amivel Szanyi Tibor belopta magát választókerületének szívébe. Elemében van, nyilatkozik orrba-szájba, mondjuk azt, hogy finoman szólva sem a kapitalizmus híve, valahogy sejtettük. Ennél kicsit nagyobbat üt, hogy előtte a Békemenet-szekta házi lapjában sikerült neki az LMP-t lecsatlósozni, és a Milla, a 4K meg a Szolidaritás felé is jólesően beszólni. (Abban a Magyar Hírlapban, mely ellen épp az MSZP-kormány hirdetett pár éve totális bojkottot, amelyről az összes baloldali véleményformáló ezerszer elmondta, hogy rendes ember a kezébe se veszi, nemhogy nyilatkozzon neki.) Szanyi Tibort persze ismerjük, s tőle pont valami ilyesmi várható.

Csak hát Szanyi nem elszigetelten lebeg a semmiben. Ő a párt időnként feltörő tudatalattija. A borzalmas tagság magyar hangja. Nem véletlen, hogy ez az ember még 2010-ben is képes volt egyéniben bejutni. Szanyi Tiborra igény van. Az a mentalitás, amit ő képvisel – mint nemrégiben kiderült – a párt mérvadó részétől sem áll nagyon távol. Mikor egy Ron Werber-beszédet vagy más belső munkaanyagot kisodor a szél a pártház hátsó bejáratán, feltárul a párt kollektív pszichéje. Az arrogáns élcsapat-tudat. Hogy mi vagyunk egyedül a placcon, az európai értelemben vett szakértői baloldal placcán. Egyedül vagyunk, Tibor! Sőt, a placc is a miénk. Mit keresel itt, öcsi? Na, húzzál, míg szépen vagyunk!

Az MSZP hagyományos bázisa nagyjából úgy tekint az LMP-re, mint tekintett 1988-ban, még MSZMP-ként a Fideszre, meg a többi generációs ellenképződményre. Kik ezek a taknyosok? Mit akarnak? Még a végén jól belezavarnak itt nekünk a glasznyosztyba meg a békés átmentésbe…izé…átmenetbe! Most is biztosra veszik, hogy volt egy kis kavarodás, de ha a Zorbán megbukik, akkor mi jövünk, mert csak mi jöhetünk. Más legfeljebb akkor jöhet, ha utánunk és velünk jön. És teljes a hüledezés, ingerültség azokkal szemben, akik nem akarnak már most – s természetesen MSZP-vezetés alatt, hogy másképp? – összefogni. Hetek, hónapok óta megy a nyavalygás, betelefonálós nyugdíjasoktól a szoci pártpolitikáig, hogy miért nem akarnak ezek az értetlen tacskók teljes egységben vonulni? Ez még akár őszinte is lehet. Akik ezt mondják, azok láthatóan fel sem fogják, hogy valakinek teljesen demokratikus és ellenzéki alapon is lehet baja az MSZP-vel, annak múltjával, jövőképével, stratégiájával, stb. Ha valaki nem akar hozzájuk idomulni, az jóhiszeműen mondva tévelygő balek, a Szanyi-verzió alapján meg Fidesz-csatlós: „Téthelyzetekben az LMP végső pozíciója gyakorlatilag mindig az, hogy kedvezzen a Fidesznek. Megy a cirkusz, a műbalhé, aztán amikor nyomni kell a gombot, illetve valami mellett vagy ellen le kell rakni a voksot, akkor az LMP végül olyat lép, hogy érdekes módon az a Fidesznek jó” – mondja.

Ne kezdjük most sorolni az MSZP-vel kapcsolatos morális, gazdaságpolitikai, társadalomfilozófiai fenntartásokat. Beszéljünk a pragmatizmus, az önérdek nyelvén, úgyis csak abból értenek. Az MSZP-nek eddig egy koalíciós társa volt, vele nyomta le a három ciklust (pontosabban jogilag kettő és felet). Az SZDSZ az első ciklus végére eredeti méretének harmadára zsugorodott. A másodikra épp csak hogy átugrotta a lécet. A harmadik derekára pedig gyakorlatilag megsemmisült. Eközben az MSZP-nek még a legrosszabb időkben is maradt egymillió szavazója. Az MSZP-vel kötött szövetségre a partner ment rá, ment tönkre erkölcsileg, politikailag egyaránt. A halál csókja. Az LMP nekem se ingem, se gatyám, de az talán méltányolható, hogy nem akarja ugyanezt a negatív fejlődési ívet befutni. Hiába mondják a szocik, hogy nélkülük nem lehet győzni. Mert így – ilyen Szanyi-féle tempókkal – velük se lehet.