Itt van ez a Gyurcsány, egy érdekes figura, már-már elhiszed neki (már aki), hogy megváltozott, hogy ő nem ifjú kommunista, pontosabban milliárdos kapitalista, vagyis merjünk baloldali miniszterelnök, szóval második Széchenyi, de inkább bársonyos reformer, végeredményben öszödi böszme, hanem az a liberális, pontosabban progresszív, akarom mondani demokrata, aki azóta megkomolyodott, akinek elvei vannak, akinek még van esélye visszajönni. És amikor ezt már éppen tudomásul vetted, az utolsó pillanatban csinál valamit, amivel az egészet romba dönti.

Schiffer a párja. Azt gondolod, hogy neki van igaza, ezek a dékások tényleg pont olyan elvtelenek, mint amilyen agresszívak, de akkor megszólal, elküld a picsába válogatás nélkül mindenkit húsz évre visszamenően, álbaloldalizva,szadeszezve, megmondó emberezve; egy kalap alá véve azokat, akik most elkezdtek romabűnözőzni, azokkal, akik ezért hagyják ott őket, és akikben mindössze annyi közös van, hogy frusztrálják Schiffert, aki pedig nem veszi észre, hogy mára ő is egyike lett a megmondó embereknek, természetesen. Ő azt utálja, hogy „ezek” (a liberális értelmiség, álbaloldal, szdsz) akarják megmondani 20 éve ki rasszista és ki nem, ki a demokrata és ki nem, miközben ő ugyanazt csinálja ott a tévéstúdióban egyenes adásban, amikor megmondja ki nem igazi baloldali (MSZP, DK), ki nem náci (Jobbik), ki akar csak hatalmat (összefogók) és ki képvisel egyedül elveket (LMP). Ami rendben van, ez egy ilyen játék, az összes szereplő folyamatosan definiálja magát és másokat, ő is azt teszi, csak nincs annyi esze, hogy észrevegye. Nem bírja ki, hogy szimplán csak igaza legyen, a köpködéssel az egészet romba dönti.

Mint a régi történetben.

Anasztázia hercegnő meglátogat egy tébolydát. Ahogy belép, rögtön észrevesz egy finom vonású urat az ablaknál. Odamegy, bemutatkozik. Kiderül, hogy a finom vonású úr egy gróf, akivel aztán eltársalognak irodalomról, politikáról; a hercegnő egyik ámulatból a másikba esik, ő ilyen művelt és józan emberrel még nem beszélgetett, rá is kérdez, hogy mit keres ezen a rémes helyen. A gróf elmondja, hogy a családja záratta be, mert meg akarták kaparintani a vagyonát. A hercegnő felháborodik, megígéri neki, hogy minden befolyását latba veti és kihozza innen. A gróf megköszöni, elbúcsúznak, a hercegnő még vált egy-két szót a többiekkel, már az ajtóban van, amikor a gróf egyszer csak felpattan a helyéről, odarohan, a hercegnőt seggbe rúgja és az ujjával pajkosan megfenyegeti: De, nem elfelejteni!

Nem fogjuk.