Matolcsy György olvasott egy könyvet.

Az a címe, hogy „Versenyképesség és növekedés”, és a beosztottai írták. Ő is írhatta volna, de az mégsem illik, hogy minden könyvet ő írjon, és különben is, megírta már a magáét, annak az volt a címe, hogy „Egyensúly és növekedés”.

Jó dolog, ha növekszik az egyensúly, bár ez általában másnapossággal jár együtt, ami viszont nem jó dolog. A versenyképesség is jó dolog, ezt számos könyvben lehet olvasni, de Matolcsy György ebből a konkrét könyvből konkrétan azt olvasta ki, hogy ha tovább növekszünk a lenini úton, akkor utolérjük Ausztriát.

Egészségünkre! (Reggelre készítsünk ki aszpirint.)

Utolérésben amúgy jók vagyunk. Annyi mindent próbáltunk már utolérni. Utóbb éppen a hanyatló kapitalizmust akartuk utolérni, és hoppá, hát majdnem sikerült is, a hanyatlás stimmel, a kapitalizmust viszont sikerült egy kicsit félreérteni, de ez legalább a miénk, piros pöttyök vannak a seggecskéjén, amúgy meg tiszta apja, a derék államszocializmus. Összenövekszik, ami összetartozik.

Rossz bort is lehet tovább rontani.

Kétségtelen persze, hogy az utolérésnek vannak esélyei. Esztendőre, vagy kettőre. A 444 egész pontosan ki is számolta: 2238-ra. 222 év múlva (ez nem lehet véletlen, és a 888 vélhetőleg idejében rá is fog mutatni, hogy ha a 444-hez hozzáadjuk a 222-t, akkor Soros György telefonszámát kapjuk). Már, ugye, ha tartjuk a jelenlegi növekedési ütemet. Ha gyorsítunk rajta, és bezárjuk a kórházakat, az iskolákat, valamint a Városliget helyére narancsültetvényeket telepítünk, akkor talán már jövőre. Vagy tegnap. Holnapután, kiskedden. Vagy tökmindegy.

Deutsch Tamás majd a maga keresetlen modorában megkérdezi, hogy mégis, ki az az Ausztria. Már ugye, hogy milyen minőségben, ha nem akarok provokatív kérdés lenni.

Az egész utolérősdi csak blabla. Matolcsy György csupán irtózatos pénzekbe kerülő hablaty, hadova, süket duma, jegybankostól, palotástól, luxusvillástól és könyvestől, amellyel „a jegybank a hazai pénzügyi kultúra és közgazdasági gondolkodás fejlesztéséhez, valamint a kormány gazdaságpolitikájának támogatása érdekében a fenntartható gazdasági növekedésről és versenyképességről szóló közös gondolkodáshoz kíván hozzájárulni”.

Mindennek semmi jelentősége.

Minthaszöveg. Lassan a kormányzat teljes kommunikációnak álcázott monológja az. A hatalom önmagával diskurál. Így működnek.

Érdemes megfigyelni: valójában már hosszabb ideje nem mondanak semmit.

Bár valami furcsa nosztalgiától űzve igyekszenek úgy tenni, mintha. Mintha ez itt még valamiféle ország lenne, ahol a szögesdrótok mögött mintha kormányzás folyna, ahol könnyebben lehet népszavazni, mintha nem lehetne (mert hát aki elég gyors, annak sikerül), mintha az agitprop-média riogatásai és dicshimnuszai bármiféle szerves kapcsolatban állnának bármivel.

A minthaszövegek koherensen belterjes világot alkotnak, ahol ott ül Matolcsy György, aki saját magát olvassa egy végtelen történetben, egy örök utolérésben; saját nyelvén beszél, a szavak csupán a minthaszöveg morfémái, a párthuzamos valóság térkövei, és abban a valóságban kétségkívül utolérjük Ausztriát, Ausztria pitizni fog, mit Ausztria a gemütlich labancaival, a határ a csillagos ég!

Milyen kár, hogy a konyhában csöpög a csap, a szemét bűzlik a mosogató alatt, és az ajtónál ott toporog már orosz akcentussal kiabálva az elszánt végrehajtó.