A NER feje tudhatja magáénak a leghímsovinisztább párt és kormány címét. Amit korántsem a Fidesz női politikusainak és egyéb vezető személyiségeinek alacsony számából vezetnék le, bár kétségtelen, hogy abban sem jeleskednek. De kár volna belemenni a primitív, mennyiségi, számolgatós esélyegyenlőségbe, amúgy is elvetek mindenféle doktriner (és kontraproduktív) pozitív diszkriminációt, nemi kvótát, stb. Nem elsősorban a politikus, közhatalmi vezető nők létszámaránya a perdöntő, hanem főként a szóban forgó nők minősége. Valamint tényleges pozíciója, befolyása, helyzete. Gondoljunk bármit Lendvai Ildikóról vagy Dávid Ibolyáról, azt senki nem vitathatja, hogy pártjuk élén tényleges hatalommal rendelkeztek, amit saját politikai teljesítményükkel érdemeltek ki. Sándor Klára, egykori tanárom a Szegedi Egyetemen ugyancsak karakteres fellépéssel képviselte az SZDSZ-ben és azon kívül a véleményét, nem habozva pl. kvótaügyben határozottan védeni azt. El kell ismerni, akkor is, ha nem értek, nem értünk egyet velük. De még akár Morvai Krisztinára is rámondható, hogy a Jobbikon belül önmaga jogán megszerzett, szuverén presztízse van. Mert ő azért már a Jobbik előtt is volt valaki. Vagy ott az LMP, ahol szinte tombol a nőuralom. S elsősorban nem mennyiségi értelemben (a Lehet Más frakciójának egyharmada nő), hanem bárki számára levehető: Ertsey Katalin vagy Szabó Tímea aligha csupán reprezentációs kulisszának lett felvéve a listára. Az ember a megnyilvánulásaik alapján bizonyossággal feltételezheti róluk, hogy a belső tanácskozásokon is szavuk van.

De emelje fel a kezét, aki elhiszi, hogy Pelczné Gáll Ildikó, mint Fidesz-alelnök a párton belül komoly hatalommal, befolyással rendelkezett. Körülbelül ugyanakkorával, mint Rogán Antal vagy Varga Mihály. Vagy jelentkezzen, aki szerint Németh Lászlóné fejlesztési miniszterként perdöntő erővel bír a pénzek, támogatások fölött, s döntéseit önállóan hozza. Esetleg valaki, aki úgy véli, Szalai Annamária nem egy, Orbán Viktor árnyékában nagyra nőtt, szürke Fidesz-középkáder, hanem autonóm személyiség, eredeti gondolatokkal? Van, aki Selmeczi Gabriellában nem a viccek buta szőkéjének politikusváltozatát látja? S habnak a tornán ott van Hoffmann Rózsa. Akinek oktatáspolitikája azt a korszakot akarja rózsaszín nosztalgiaködbe burkolva visszacsempészni, ahol a nő még tudta, hol a helye. Ők sajnos mind olyan dísznők, mint a horthysta kormánypárt zsidó származású képviselői, tagjai, szavazói. Vagy a pártonkívüliek és békepapok a kádári parlamentben. Fügefalevél, hogy nekünk ilyenünk is van.

Miért ilyen hímsoviniszta Orbán Viktor és a Fidesz-elit? Hát kezdetben vala a szakkollégiumos Fidesz-őskor, mint zárt férfiklub. Ahová a gyengébb nem képviselője leginkább csak mint barátnő vagy menyasszony kerülhetett be. (Például Kövér felesége, Bekk Mária, a két Fidesz-alapító nő egyike.) Persze azért voltak a környéken más nők is, de perifériális helyzetben, a Fidesz-alapítók között például (szemben a demokratikus ellenzék Heller Ágnesével, Solt Ottiliájával, Hodosán Rózájával) nincsenek fajsúlyos nők, akikhez emlékezetes tettek kötődnek. A Fideszbe később, az alapítás után bekerült öntudatos, emancipált nők – mint Ungár Klára vagy Szelényi Zsuzsa – nem húzták sokáig a pártban. Akik nő létükre vitatkozni mertek Orbánnal, előbb-utóbb a Fideszen kívül találták magukat. Szelényi Zsuzsa fedezte fel és írta le először 1991-ben a tekintélyelvű csoportgondolkodásnak a pártban eluralkodó jelenségét. (Elolvasható a Csak a narancs volt c. kötetben, vagy hivatkozásként itt.)

Azt hiszem, az ember nőképe viszonylag korán, az ifjúkori szocializáció során kialakul. A hímsoviniszta mentalitás nem olyan, mint az antiszemitizmus, a rasszizmus vagy az osztálygyűlölet. A hímsoviniszta nem gyűlöli a nőket, sőt, többnyire nagyon is szereti. Kívánja, mint szexuális lényt, tiszteli, mint családanyát, fontosnak tartja, mint a háztartás, a nemzet megtartóját. A legtöbb hímsoviniszta órákig képes magasztalni a nőket. Ám nagyon ideges lesz, ha a nő nem hajlandó belemászni az általa létrehozott sztereotip skatulyák egyikébe sem. Hanem önálló véleménye van, s annak hangot is ad, ráadásul munkahelyi vagy politikai konkurensként a férfi biztosnak hitt pozícióját veszélyezteti. Van, aki ezt úgy reagálja le, mint Orbán. Keres (és talál) olyan nőket, akik készségesen kiszolgálják a csöndes, lojális, engedelmes nőről formált igényét. És lesznek belőlük afféle pártpolitikus stepfordi feleségek.

Orbán és köre a táborukhoz sorolható „kékharisnyákat” is pillanatok alatt nyilvánítja ellenséggé, ha érdeke úgy diktálja. Schmidt Mária ennek tipikus példája.  Itt van ez a nő, aki gazdag (nem függ Simicska Lajostól, nem lehet megvásárolni), tudóskodik, sőt tudálékoskodik, nem átall össze-vissza krizálni, s még Bajnai Gordonnal is szóba áll. Hát nem egy Selmeczi Gabi.

Minden a gyerekkorban, aztán a családban dől el. El tudják képzelni, hogy Orbán (Kövér, Áder, Kósa, Szájer) felesége ugyanúgy gátlás és félelem nélkül lehülyézi őket, mint adott esetben engem a nejem? Ugye, hogy nehéz. Pedig itt kezdődik az egyenjogúság. Hogy a nőmnek joga (sőt, morálisan kötelessége), megmondani egy ötletemről, cikkemről, javaslatomról, hogy az szar. Beszólni, hogy apukám, ne égesd már szénporrá magadat! Hogy elég volt. Eleget ittál, elég baromságot csináltál, itt az ideje kijózanodni és felnőni. A Fidesz és a NER nagyra nőtt gyerekek belterjes kanmurija. Ahol két dolog számít: hányas a tagkönyved és milyen messze tudsz pisálni a trambulinról? Nagyon hiányzik a bölcs, de kemény és sokkolóan józanító női hang. Olyanok ők, mint a tengerész, aki csak a jéghegynek ütközve döbben majd rá: nem a nő a balvégzet a fedélzeten, hanem a rossz kormányzás.