Az első plágiumvád idején valószínűleg ijesztőnek tűnt számára Karl Theodor zu Guttenberg mindenhol felelevenített története, mára már talán rájött, hogy az lett volna a királyi út. A német exminiszter a plágium kiderülése után két héttel felismerte, hogy nincs tovább, és lemondott.

Nálunk ennyire nem szigorú a közvélemény. Schmitt már rég letudta volna az ügyet, ha februárban vállat von, bevallja, hogy tényleg lopta, illetve lopatta a dolgozatot, és visszaadja a doktori címet. Ettől még ugyanolyan jó lett volna elnöknek, senki Magyarországon nem tételezi fel róla, hogy szokott gondolkodni. Aláírja, amit beadnak a kutyakaja mellé, és annyi; igaz, hogy szokott pofázni a tévében, de az egyáltalán nem szükséges, sőt.

Schmitt azonban, mivel gondolkodni nem szokott, most sem sakkozta végig a lehetőségeket. Ő bizonyára tudta, hogy a disszertációja szövegébe nemcsak Georgievtől került csempészáru, hanem Klaus Heinemanntól és a NOB különféle kiadványaiból is. Számolhatott volna azzal, hogy ezek is napvilágra kerülnek, és egyre mélyebb lesz a szégyen.

Jól állna pedig neki az esendő, egyszerű, pitiáner tolvaj múltja. Eleve a zemberek embereként határozta meg magát, ahhoz ez csont nélkül passzol. Elmondhatta volna, hogy ő már magas polcra nyalta fel magát a doktorálása idején, nem volt ideje kutatgatni, összekapartatott kétszáz oldalt a titkárral, lefűzette, és kész. Na bumm, lebuktam, hát akkor nem vagyok doktor Schmitt, csak sima Schmitt vagyok, az emberek se doktorok többségükben, attól még ennek a törvényhozásnak bőven lehetek motorja. Ugyan már, ilyenek voltak a kilencvenes évek, mindenki a lengyel piacon vette a csempészcigit.

Most már Schmitt Pálra nem a tizennyolc éve történt stikli árnyéka vetül, hanem a most elkövetett bűnöké. Ez az ember nemcsak a régmúltban hazudott és csalt, hanem tegnap és tegnapelőtt. Nemcsak sportdiplomataként trükközött és tagadott, hanem köztársasági elnökként is, két ájtatos hűségnyilatkozat között. Nemcsak akkor volt erkölcstelen, hanem most is a népe szemébe hazudik.

Lám, Stohl András vállalta a következményeket. Igen, részegen és drog hatása alatt vezetett, súlyos balesetet okozott. Le is ülte. Stohl András így bármikor nyugodtan elmehet osztályfőnöki órát tartani. Nem fogják szemberöhögni, amikor arról beszél, öntudatlan állapotban nem érdemes volán mögé ülni. Schmitt Pál ezt már nem engedheti meg magának: sorsa a lapítás. Jobban járt volna, ha inkább oligarchának tanul.