szerző:
Ungváry Rudolf
Tetszett a cikk?

Ungváry Rudolf Történelmi lecke öregfiúknak címmel a HVG április 7-i számában írt cikkében azon aggodalmának adott hangot, hogy a múlt század harmincas éveit idéző pártpolitikai berendezkedés alakulhat ki Magyarországon. Papp László Tamás hozzászólásában ezt kétségbe vonta. Ungváry az alábbi cikkben reflektál PLT írására, és új érvekkel támasztja alá, miért tart attól, hogy az ország rossz irányt vesz.

A választásokkal nem a Horthy-korszak jön vissza (ahogy Papp László Tamás értelmezi a felfogásomat), hanem a pártoknak egy olyan aránya alakult ki, mely a Horthy-korszakot is jellemezte. A kettő nem ugyanaz, de ami mára Magyarországon bekövetkezett, azért jelent valamit. Jelent valamit az is, hogy a legnagyobb jobboldali párt politikai elitje, különösen pedig vezére folytatólagosan olyan kijelentésekre ragadtatja el magát, melyekben visszaköszön a múlt; és amivel egyben kiszabadította a magyar szélsőjobboldal szellemét is a palackból.

Ungváry Rudolf

Az ellenfelek idegenszerűként való megbélyegzése – egyáltalán, hogy a politikai ellenfelekről ellenségképet hoz létre –, a saját politikai térfél azonosítása a hazával, a nemzeti érdekek képviseletének kisajátítása, az állítás, hogy egyetlen párt is lehet a demokrácia záloga, a baloldalról szólva a genetikai kódok sunyi emlegetése, mindez nem semmi. Jelent valamit az is, hogy milyen lelkes magától értetődéssel veti alá magát a jobboldali pártelit többsége az Orbán által képviselt, bírálhatatlan vezériségnek. Nem utolsó sorban pedig az jelenti a legtöbbet, hogy mekkora többséget nem zavar mindez.

Lehet, hogy a baloldaliak és a liberálisok egy része minderre hisztérikusan reagál, de nem moshatók össze a jobboldal fenti reakcióival: az utóbbiak valóban léteznek, nem valamiféle hisztéria által sugallt képek. Se a baloldali-liberális kormányzat korrupcióival, se akármilyen politikájával nem igazolható az, hogy a Fidesz vezére és őt követő elitje a pluralista demokráciát megkérdőjelező demagógiát használja fel a hatalomszerzés érdekében.

Az is jelent valamit, ahogy például az ország ügyészsége működik, mióta 1998 és 2002 között, a Fidesz kormányzása idején a szervezetében elitcsere zajlott le.

Elég elolvasnom azokat a megjegyzéseket, amelyeket a politikai lapok weboldalain megjelenő cikkeimhez fűznek a hozzászólók. Nem az a legfontosabb jellemző, hogy többséget alkotnak azok a hozzászólók, akik tagadják vagy kisebbítik a zsidóüldözésben a korabeli magyar politikai közvélemény többségének és a magyar kormányoknak a felelősségét (kezdve a már a húszas években megjelenő zsidótörvényekkel, befejezve a deportálások magyar állami lebonyolításával). Nem is az a legfontosabb jellemző, hogy mennyien vannak a hozzászólók között, akik természetesnek veszik, hogy magyarnak lenni politikai hovatartozás függvénye. Vagy, hogy sokak szerint valakik azért nem magyarok, mert korruptak. A nyílt antiszemita hozzászólókról nem is beszélve. Ami igazán jellemző, az az, hogy mennyire nem, vagy alig részesülnek visszautasításban ezek a nézetek más hozzászólók részéről.

Horthy, Sztójay, Szálasi, Rákosi, Kádár, Nagy Imre, Antall József, Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor egyaránt az általuk magyarnak tekintett érdeket képviselték. A csillagokban nincs megírva, ki képviseli eleve ezeket az érdekeket „a maga természetességével” (ahogy Orbán saját magáról és pártjáról tételezi). Mindenki, aki magyarnak vallja magát, magyar, és ha van véleménye az országos teendőkről, akkor ez a vélemény nem lesz attól magyarabb érdek, hogy ezt magyar érdeknek nyilvánítja. Szálasi Horthyhoz képest, egy jobbikos politikus meg a Fideszhez képest állította, illetve állítja, hogy az ő pártja képviseli igazán a magyar érdekeket. Ez bizonyíték lenne arra, hogy kinek van igaza? Hogy igazán mi a magyar érdek, mindig csak a jövőben derül ki. Következésképp tisztességes politikus nem azt állítja, hogy ő képviseli a magyar érdekeket, hanem azt, hogy az ő véleménye szerint pontosan mit is kell tenni. Nagy különbség van a kétfajta szóhasználat között: az előbbi kirekesztő, az utóbbi pedig nem.

Az 1939 és 1941 közötti országgyarapításról például a magyarság elenyésző kisebbsége tartotta annak idején úgy, hogy azon az áron, kizárólag a két fasiszta nagyhatalom kegyéből, nem volna szabad az amúgy általuk is indokolt határmódosításokat elfogadni. Ezek az emberek a magát a „maga természetességével nemzetinek” tekintő többség szemében hazaárulónak, zsidónak vagy zsidóbérencnek számítottak. Hogy akkor az volt a korszellem? Azt azért látni lehetett, hogy Angliában, Franciaországban, Svédországban, az Egyesült Államokban nem egészen ez volt a korszellem! Ilyen alapon Kelet-Európában 1945 után bolsevista volt a korszellem, következésképp a kommunisták is felmenthetők?

Félelmetes, hogy ma, olyan súlyos történelmi katasztrófa után, mint ami az elmúlt évszázadban a nemzeti érdekek egyoldalú kisajátítása következtében bekövetkezhetett, sokan megint beveszik azt a maszlagot (vagy nem zavarja őket különösebben ez a maszlag), hogy létezhet „centrális erőtérben” működő, a nemzeti érdeket „a maga természetességével” képviselő politikai párt. A Fidesz úgy nyerte meg a magyar választók többségét, hogy meghonosította a kirekesztő politikai közbeszédet, és tervei dolgában nem vallott színt. Azért ez is jelent valamit, és nemcsak Fideszt, hanem a választóit illetően is.

Az nem tudható teljes bizonyossággal, hogy mit hoz a jövő. De azt azért nem indokolatlan állítani, hogy a felsorolt politikai tünetek aggodalomra adnak okot. Nem azért, mert a Horthy-korszak jön vissza, nem azért, mert megint deportálni fogják a zsidókat, hanem azért, mert olyan nézetek váltak megint uralkodóvá ma Magyarországon, melyekkel a nemzet egy részének valamilyen formában történő kitaszítását célozzák.

Miért ne kellene tartani attól, hogy ezekből a demagóg törekvésekből meg is valósul majd valami? Nem lehet arra hivatkozni, hogy mit követtek el ezzel szemben a szocialisták és a liberálisok a két utolsó kormányzati periódusban. Attól még a mai magyar jobboldali politikai tünetek nem lesznek kevésbé aggasztóak. Mert nem a múlt eseményeinek ismétlődése a reális veszély, hanem az, hogy a fent felsorolt tüneteknek nyomorúságos következményei lesznek. A félelem érzését honosítják meg a társadalom egy részében (pedig ők is magyarok), amit csak erősít, hogy az utcán a szélsőjobboldali viselkedés egyre nyíltabb, zsidózó, cigányozó és népítéletet követelő, gárdában menetelő formáival lehet találkozni.

Nem áll tőlem távol, hogy az inkább jobboldali politikai szemléletet a mai Magyarország problémáinak megoldásában hatékonyabbnak tekintsem, mint az inkább baloldaliakat. Ennek nemcsak az az oka, hogy a baloldali kormányzatok sikertelenek voltak, és nemcsak az, hogy a romakérdést illetően kontraproduktívnak bizonyult a hagyományos baloldali felfogás, amely tagadja, hogy a probléma jelentős részben kulturálisan meghatározott, etnikai jelleggel terhelt. Az alapvető ok az, hogy vannak kérdések és helyzetek, melyek optimális megoldása meghatározott időben és helyen baloldali, és vannak, melyek inkább jobboldali válaszokat igényelnek.

Azért tartom pillanatnyilag hatékonyabbnak a kulturális meghatározottságokra hivatkozó, a rend iránti igényekkel operáló, konzervatívabb jobboldali választ, mert Magyarország lakosságának alapvetően jobboldalibb többségét a jobboldali elit inkább megnyerheti a reformoknak, mint a baloldali elit. A többség ugyanis jobban érti a jobboldalibb politikai nyelvezetet. Ezért aztán a szélsőjobboldallal is talán jobban meg tudnak birkózni, mint a megrettent liberálisok vagy a korrumpálódott baloldali elit.

Csak éppen viszolyogtató lesz, amikor majd a szélsőjobb ellen lépnek fel a maguk demagóg módján, amelynek a létrejöttében súlyos felelősség terheli őket, éppen az általuk használt, a nemzetet és a hazát kisajátító nyelvezetük miatt. Se a Franco-rendszert, se Nyugat-Németországot nem a baloldal, hanem az euroatlanti demokratikus politikai kultúrát igenlő jobboldal tudta szervesen átvezetni a tekintélyuralmi lakossági beidegződések világából a demokráciába. De azért az alapvető különbség volt, hogy nem „hazáztak” és „nemzeteztek”, nem „idegenszerűztek”, és nem magukat tételezték a demokrácia és a nemzet természetes letéteményesének.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Élvezetes kis méregzsák: íme a 204 lóerős Hyundai i20 N

Élvezetes kis méregzsák: íme a 204 lóerős Hyundai i20 N

Államilag akkreditált képzés lett a TV2 Akadémiából

Államilag akkreditált képzés lett a TV2 Akadémiából

Véletlenül találtak egy új szervet az emberi testben

Véletlenül találtak egy új szervet az emberi testben