Drága CBA, én tudom, hogy önök nincsenek megemlítve a HVG múlt heti, igen informatív írásában, de olvasásakor valamiért mégis arra gondoltam: nahát, ez tisztára ráillik régi barátunkra, a Kormányzat Kedvenc Élelmiszer-kereskedő Franchise-jára! Vagy mégsem?

Komolyan érdekelne, önök hogyan értelmezik kolléganőnk információját, miszerint - mivel a húsz évre szóló trafikkoncessziók pályázata sok esetben eredménytelen lehet, és ilyenkor ugye a kormány jelölheti ki, kiből lesz trafikos - a dohányszakmában "sokan arra következtetnek, voltaképpen erre megy ki a játék, és megfelelő pályázó híján valamelyik, manapság folyamatosan 'helyzetbe hozott' hazai élelmiszer-kereskedelmi lánc kaphatja meg a cigaretta, valamint bónuszként az alkohol 'kizárólagos' árusítási jogát".

Megpróbálom magam elé képzelni, drága Baldauf "Ítéletidő" László elnök úr, milyen más üzletláncot próbál meg a Nemzeti Protekcionizmus Kormánya folyamatosan helyzetbe hozni, de lényegében csak az önök három betűje, ill. ezzel szoros összefüggésben egy vedlett, rendezetlen és drága közért lebeg lelki szemeim előtt. Meg talán a Coop meg a Reál, de azok inkább csak haloványan, magam sem értem, miért. De miért gondolhatom, hogy előbb-utóbb, khm, kormányközeli módon oldódik meg a 4-500 milliárdos dohánybiznisz is?

Talán azért, mert amióta Lázár János fejéből először kipattant a dohányárusítás állami kézbe vételének ötlete, az azt igazoló, mélyen humánusnak szánt indoklás legfontosabb pillérei, valamint a kezdetben eldöntött körülmények egyszerűen nem állnak már. Sőt, egyelőre azt sem lehet tudni, hogy pontosan milyen kritériumok alapján bírálják majd el a pályázatokat, csak azt, hogy a NER-rezsim gazdaság- és társadalommérnökei az eddigi 40 ezer helyett úgy 7 ezer bolttal számolnak a jövőben.

Mint arra már emlékeztettünk, Lázár három érve közül az elsőt, a fiatalok cigarettához jutásának megnehezítését lényegében önmaga cáfolta; a másik az volt, hogy támogassák a magyar dohány-előállítókat (ez be is jött, pláne, hogy Lázár dohánygyártó haverját, Sánta Jánost bevonta a törvényalkotásba); az a szempont viszont, hogy a dohány-kiskereskedelem haszna magyar családokhoz kerüljön, illetve hogy ily módon is segítsenek a megváltozott munkaképességűeken és a három hónapnál régebb óta munkanélkülieken, alapvetően ugrott.

Senki nem gondolhatja ugyanis komolyan, hogy egy megváltozott munkaképességű, illetve huzamosabb ideje munkanélküli ember húszéves koncesszióban gondolkodik, mondván, idő az van, és be is tudja fizetni az évi 100-240 ezres koncessziós díjat plusz a pályázati díjat. Mint azt a cikkben az egyik piaci szereplő elmondta, az sem éppen életszerű, hogy "bérel magának egy üzlethelyiséget, és megtölti 6 millió forintot érő árukészlettel".

Hát akkor, drága CBA (na jó: vagy drága Coop, drága Reál), ki tudja majd mindezt megtenni? Perkálni, bérelni, árut feltölteni? Hát önök, például. Akiket a kormány azzal is megsegít, hogy a trafikos múlt, az akár évtizedes tapasztalat kurvára nem számít a jövőben. Kerüljön a bevétel a gyarmatosító multik helyett végre a magyar családokhoz? Hát még jó! Végül is mi mások önök, a kormány kegyeit kereső drága magyar élelmiszer-kereskedelmi láncok, mint egy nagy magyar család?

A megváltozott kritériumok legérdekesebbje mégiscsak az, hogy a trafik - bár mindenkinek kötelező lesz Nemzeti Dohánybolt néven, piros korhatár-karikával futtatnia boltját - kínálata a kezdeti dogmához képest jelentősen változott, hogy ne mondjuk, felpuhult. Kiderült, hogy csak dohányból nemigen lehet fenntartani a boltot, úgyhogy kerülhet mellé lottó, totó és a fent említett alkohol is. Ez utóbbi azért, mert állami monopólium lesz a 15-20 százaléknál magasabb alkoholtartalmú italok árusítása, és hát nem lenne kézenfekvő összekötni a dohányt a piával, a piát az édességgel, a kellemeset a hasznossal?

Az új kritériumoknak érdekes módon tökéletesen eleget tenni tudó hazai láncoknak azért sem kell jelentős számú szociális esettel mint konkurenciával számolniuk, mert az optimistán ötezer munkanélkülit és rokkantat rekrutálni próbáló egyik hazai franchise-cég valamiért úgy hirdeti magát: "Kockázatmentes, kitűnő üzletnek ígérkezik a Nemzeti Dohányboltok üzemeltetése! (...) A kedvezményezetti kör kereskedelmi, üzletvezetési gyakorlata vélhetően hiányos, emiatt valószínűleg sokan nem mernek élni ezzel a sorsfordító lehetőséggel. Az ő számukra - de minden más pályázó számára is! - jelent megoldást egy hazai vállalkozás által létrehozott franchise rendszer."

Világos. Hiányzó szakértelem nem akadály. Csak forrjunk egységbe, és minden oké lesz.

Nem, borítékolhatóan nem ez a réteg, nem ez az üzleti vállalkozás kaszál majd a Nagy Nemzeti Dohányon. Honlapjukon bizarr módon még arra is van gondjuk, hogy a jövő trafikosainak lelkiismeret-furdalását kezeljék: "Nem azt a munkát fogja elismerés övezni, hogy egy egészségre ártalmas terméket árusítunk, hanem azt, hogy szinte tudathasadásos módon mi mindent meg nem teszünk azért, hogy minél kevesebbet adjunk el belőle! Joggal kérdezhetik: - legyek a saját üzletmenetem kerékkötője? Igen, legyen az, és esténként nyugodt lelkiismerettel hajthatja álomra a fejét." Kiemelés tőlünk.

Nem, az ilyen típusú bájos lúzerséggel nem vádolható kormányközeli, "folyamatosan helyzetbe hozott" nagy láncoknak vélhetően nem lesz semmilyen lelkiismeret-furdalásuk, abban sem, hogy betöltsék a kormányzati haverok által rájuk osztott szerepet. Kiemelés őtőlük.