Most éppen a magyar történelem újabb szemen köpése a téma. Mármint a botrány tárgya. És persze Karas Monika, teljes joggal. Meg talán az FTC-molinóként tovább élő Csatáry, bár az sem izgat már senkit. Figyelmünket ezekben a hetekben leginkább olyan kérdések kötik le, hogyan hat ez a hülye idő a frontérzékenyekre, mi lesz a vége Lázár–Csányi-háborúnak, mikorra kell lecserélni a pénztárgépeket, és megint ki jár jól ezzel a cirkusszal, milyen lesz Orbán Ráhel esküvője, vagy pl. mi a helyzet ezzel a Sólyom nevű fura céggel. Jó. De... nem volt még itt valami?

De, volt. Mintha csak hónapokkal ezelőtt történt volna: augusztus 6-án a Budapest Környéki Törvényszék a romagyilkosságok három elkövetőjét tényleges életfogytiglanra, egyiküket pedig 13 év börtönre ítélte. A tárgyalást óriási érdeklődés övezte – és, hová tűnt ez az óriási érdeklődés, ami amúgy is csak az érintett etnikai közösség tagjaira, és néhány liberális jogvédőre, ill. érzékenyebb polgártársunkra terjedt ki?

Ez a négy ember 2008 tavaszától több mint egy éven át terrorizálta Magyarország legnagyobb kisebbségét, azzal a deklarált céllal, hogy polgárháborút robbantsanak ki az országban. Kilenc helyszínen támadtak, hat embert, köztük egy ötéves kisfiút megöltek (neve is volt: Csorba Robinak hívták), 55 ember életét veszélyeztették. Ennél súlyosabb ügy nem történt a rendszerváltás óta. Mi, magyarok pedig kollektíve becsuktuk a szemünket, tisztelet a kivételnek. Jórészt ma is csukva tartjuk.

Nincs információs kárpótlás, nézzen be jövő héten

"Erzsébet látta az egyiket. Állítja: az még szabadlábon van. Biztos benne, hogy valaki utasítást adott a gyilkosságokra. – A házat rájuk gyújtották. Én is oltottam a tüzet. Mezítláb a hóban. Azóta belépni se tudok oda. Nincs erőm rá. Négy éve már ennek" – adta vissza a bulvárlap riportere Tatárszentgyörgyön annak az asszonynak a szavait, aki fiát és ötéves unokáját is elvesztette azon a bizonyos éjszakán.

A tudósításból nem derül ki (ahogy más beszámolókból sem), komolyan vette-e a nyomozó hatóság Csorba Erzsébet szavait. Kifaggatták-e alaposan, kit látott akkor éjjel? Honnan tudja ilyen biztosan, hogy akit láthatott, még szabadlábon van? A túlélő szemtanú, egy hatéves kislány is öt tettesről beszélt, nem négyről. A kérdés most, az elsőfokú ítélet után aktuálisabb, mint valaha, ugyanis a sajtó és a szakértők által komolyan tárgyalt lehetséges tettestársat csak a 2008. márciusi besenyszögi fegyverrabláshoz kötik, nem a gyilkosságokhoz.

Nyilván ősszel még egyszer beleássa magát az ügy rejtelmeibe a Nemzetbiztonsági Bizottság, illetve a Gulyás József által régóta sürgetett újabb parlamenti munkacsoport, amely végre a nekik korábban hazudó katonai elhárítás pontos szerepét is kielemezheti; nyilván Csorba Erzsébet is megkapja a kormánytól a neki járó kártérítést (ez valóban méltánylandó döntése a miniszterelnöknek), de borítékolhatóan mindez sem az ő, sem a szélesebb nyilvánosság információs kárpótlását nem fogja jelenteni. Ez ugyanis valójában – minden kölcsönös mocskolódás dacára – egyik politikai oldalnak sem érdeke.

Nagyon úgy néz ki, hogy ebben az ügyben ennyi volt. Nincs itt semmi látnivaló, tessék továbbsétálni. Ahogy maga a gyilkosságsorozat sem rázta meg az országot, úgy az elsőfokú ítéletet is a többség a bűnügyi/bulvár kategóriába rakta, majd kitörölte. Pedig ép erkölcsi érzékű országban az igazi ügynek, a teljes háttér alapos felderítésének, a társadalmi szembenézésnek még csak most kellene kezdődnie.

Kormányzati cinizmus, társadalmi közöny

A köznép közönyének megfelelő kormánypárti "kommunikáció" az elsőfokú ítélet után tökéletesen mutatja, miért lehetetlen a Tamás Gáspár Miklós által fájdalmasan hiányolt nemzeti gyász konszenzusa.

Zsigó Róbert Fidesz-szóvivő kérdésfelvetéséhez ("Miért éppen akkor, 2008-ban és 2009-ben, a Gyurcsány–Bajnai-kormány idején történtek a gyilkosságok, és azok kinek álltak érdekében?") hozzájött Kocsi Máté inszinuációja ("Megfélemlítéssel, elhallgattatással és egyéb alvilági módszerekkel a magyar belpolitikában egyedül a maffiabaloldal él, amely a titkosszolgálatokat is aljas politikai célokra használta fel, lásd: Portik-ügy, Szilvásy-ügy és a 2008-2009-ben történt romagyilkosságok"), amire nem volt éppen adekvát válasz, hogy az MSZP meg elővett mindent, amit csak a Google "Fidesz-gyilkos" relációban kidobott: a baltás azerit, a Fekete Sereg vezetőjét, valamint Sz. Ferenc székházvédő aktivistát.

Zsigó ráadásul igen határozottan kijelentette, hogy "ilyen ügyek ma nem fordulhatnának elő", ami már akkor sem volt igaz, amikor elhangzott: két nappal korábban, Lesenctomajon a rendőrség egy Nissan csomagtartójában "AK-47 típusú gépkarabélyt, a lőfegyverhez tartozó tárat, a lőfegyverhez és más típusú lőfegyverekhez való lőszereket, továbbá fa ütőeszközöket" talált a jobbikos utasoknál. Cegléden pedig nemrég egy UAZ terepjáróban találtak meg a rendőrök egy géppisztolyt és egy karabélyt, egyenruhába öltözött férfiaknál, akik "hagyományőrző rendezvényről" tartottak hazafelé. Ahogy ugye ezen kormányzat regnálása alatt történhetett meg az a gyalázat is, hogy Gyöngyöspatán egyenruhás "polgárőr" gárdisták és neonyilasok majdnem két hónapon át vegzálták a helyi romákat.

Balog Zoltán, az ún. emberi erőforrások minisztere az elsőfokú ítélet utáni közleményében lényegében a végrehajtó hatalom érdemének tudta be, hogy "a rasszista bűncselekmények elkövetői közül senki sem menekülhet meg a törvény szigora elől", egyben megrendelte a másodfokra is ugyanezt az ítéletet az igazságszolgáltatástól. A februári tatárszentgyörgyi megemlékezésen ugyanő még relativizálta a történteket, kijelentve, "Tatárszentgyörgy, Nagycsécs és Olaszliszka áldozatai ugyanannak a gyűlöletnek az áldozatai, és ugyanúgy jár nekik az igazságtétel", ami csak az igazságtétel szempontjából igaz, egyébként nem: a romagyilkosok az áldozatok etnikai hovatartozása, származása alapján öltek, eltervezetten, hidegvérrel.

Az üzenet azonban nagyjából átjött: azt mondjuk, amit kell, de azért ugye értjük egymást. Nincs olyan közbeszéd a romagyilkosságokról, hogy ne lenne rögtön mögétéve egy "na de ott volt Olaszliszka", egy "és a Cozma-gyilkosság?", egy "na és a cigányok mit követnek el ellenünk naponta?", megfogalmazva széles dolgozói tömegek azon elvárását, aminek a lelkész kormányzati tényező kész megfelelni.

Persze vette a lapot a lakájmédia is, azt a lapot, amelyen az állt, hogy a szocialisták vezetői / háttéremberei / titkosszolgálata / holdudvara morálisan képes volt megrendelője, felbujtója, haszonélvezője lenni a romagyilkosságoknak. A Magyar Hírlapban szegény Stefka István azt írta, "Aztán jöttek a cigányokat gyilkolók titkosszolgálati segédlettel", ami egyértelműen megrendelői viszonyt feltételez. Pilhál Tamás a Magyar Nemzetben ugyanezt állította, egy másik cikkében kauzális összefüggést sejtetve Gyurcsány Ferenc bírósági megjelenése és Csontos István negyedrendű vádlott "elnémulása" között, plusz mindkét cikkében hitelesnek fogadta el Mohácsi Viktória konspirációs teóriáit Gyurcsányék kvázi megrendelői szerepéről ("állami tisztségviselőknek is közük lehetett a gyilkosságokhoz").

H. Ernő KBH-tartótiszt, a velünk élő kontinuitás

Rendőrségi és nemzetbiztonsági szakértők lényegében kizárják, hogy ez a három, majd négy ember jó másfél éven át egyedül tervezte meg, finanszírozta és hajtotta végre az akciókat. Egy, az internetre 2009 augusztusában felkerült, nagy figyelmet keltett háromoldalas nemzetbiztonsági irat szerint "Ismertté vált szellemi képességeik nem teszik őket arra alkalmasnak, hogy önállóan előkészítsenek, megszervezzenek, majd végrehajtsanak egy kvalifikáltságot feltételező gyilkosság-sorozatot, melyhez alapos, feltűnés nélküli helyszíni felderítésre, és pontos végrehajtásra volt szükség."

Az ügy legtöbb megfigyelője is abból indul ki, amiből Csorba Erzsébet: legalább egy, de akár több társtettes még szabadlábon lehet, pl. a tárgyaláson meghallgatott tanúk közül valaki. Ha nem kezdődik teljesen új nyomozás (és erre alig van esély), sose tudjuk meg, kik lehettek.

"Az őrizetbe vett személyek közül csak Csontosnak vannak harcászati tapasztalatai, feltételezhetően ő volt a vezető a végrehajtás során" – állapítja meg róla az irat, amelyből kiderült az ügy számos állami mulasztásából az egyik legsúlyosabb: az NBH 2004-től éveken át figyelte a későbbi másodrendű vádlottat, Kiss Istvánt, 2008-ban azt is megtudják, hogy a társaság fegyvervásárlásra készül, majd úgy két hónappal az első, galgagyörki merénylet előtt szépen abbahagyják a "szoros ellenőrzését". A másik mulasztás természetesen a negyedrendű vádlottal kapcsolatos.

Csontos István ugyanis nemcsak speciális katonai kiképzése miatt kulcsszereplő az ügyben, hanem leginkább KBH-s beszervezettsége miatt. Ezt a 2010 nyarán kiderült apró tényálladékot azonban a Katonai Biztonsági Hivatal szépen elhallgatta mindenki elől, még a rendőrség és az Országgyűlés Nemzetbiztonsági Bizottsága elől is, amely 2009. november 7-i jelentésében így nem foglalkozhatott a KBH-kérdéssel. Csontos és tartótisztje, H. Ernő százados egészen 2009 nyaráig tartotta a kapcsolatot, bár igen fura módon: a tartótiszt megbízása az volt, tudjon meg minél többet a romagyilkosságokról, ehhez képest, mint kiderült, a konspirációs lakásban "csak érintőlegesen" került szóba az ügy.

És ezt így hogy? – idézhetnénk élő klasszikust.

És az hogyan történhetett meg, hogy Csontos közli, neki jól jönne a százmilliós nyomravezetői díj (ami akkor, július végén, pár nappal a kislétai támadás előtt még csak 50 milliós volt, ezt azért valakinek firtatnia kéne), de H. Ernő ezt (állítólag) elengedi a füle mellett? Az elmúlt évek sajtóanyagából elég világosan látszik, hogy Csontos többször, egyértelműen próbál jelezni: többet tud annál, mint amit elmondott, ill. amit kérdeztek tőle ("nekem még most is meggyőződésem, hogy nincs mindenki letartóztatva, akinek köze van ezekhez a cselekményekhez" – vallotta bíróság előtt). A Magyar Hírlap pedig két éve azt írta: "A Cs. István kihallgatásáról készült s birtokunkba került rendőrségi jegyzőkönyv szerint a férfi állította, hogy a csoportnak voltak anyagi támogatói s felderítői is." Hogyan történhetett meg, hogy ez a jelek szerint senkit nem érdekelt?

A társai által egyértelműen spicliként kezelt Csontos (Kiss Árpád börtönleveléből: "Cs. István irányított beépülése tette lehetővé azt, hogy 'bizonyítékok' álljanak rendelkezésre ott és akkor, amikor a nyomozás érdeke azt megkövetelte") pontos megbízatásáról, mozgásáról, információi hasznosításáról leginkább H. Ernő tudna beszámolni, neki azonban a HM – egy belső fegyelmi vizsgálat után – lényegében szabad elvonulást biztosított. Az a HM, amely igen hitelesen tudja előadni azt, hogy a volt katonai elhárítás őt is átejtette, szépen otthagyja H. Ernőt a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) állományában, bár "az általa elkövetett ügyviteli és adminisztrációs hibák miatt más, alacsonyabb beosztásba helyezték át." Ügyviteli? Adminisztrációs? Ez komoly?

A "felsőbb utasításra, akarata ellenére" hazudó, hamisan tanúzó, emiatt a bíróság által feljelentett H. Ernő a velünk élő, pártokon átívelő kontinuitás, akárcsak a volt állambiztonsági ügynökök, a Túró Rudi, vagy Hoffmann Rózsa. Nincs az a parlamenti bizottság vagy munkacsoport, amely egy ily módon összezáró, elhárító szaktárcát meg tudna törni. Ráadásul ez a szaktárca, ha jól értjük a közelmúltban történteket, képtelen kezelni a KNBSZ-t: annak főigazgató-helyettesét, a volt III/III-as és volt UD Zrt.-s Horváth Józsefet Hende miniszter állítólagos megfigyelése miatt is menesztették tavasszal. Komolyan ez lenne a mai magyar katonai elhárítás?

Bármennyire biztató is, hogy ősztől a Nemzetbiztonsági Bizottság és talán egy külön munkacsoport újra vizsgálhatja ezt a távolról sem lezárt ügyet, illúzióink ne legyenek. A velünk élő, az utcán mindig udvariasan köszönő állambiztonsági múlt nem könnyen adja át önként a tudását. Soha nem is tette. Csorba Erzsébet pedig szépen megkapja a kártérítését, és örökké emlékezni fog arra az emberre, aki még mindig szabadlábon van.