Döglött cigány: A legszelídebb és legártalmatlanabb faj. De sajnos elég ritka. Azért, ha találkozunk ilyennel, pl.: romos házakban, ne felejtsünk rányomni egy szép, ragadós, mélyről felkrákogott, zöld túrhát, majd szelíd „Kurva anyádat te mocskos cigány!!!” mondattal hagyjuk nyugodtan magára ezt az igen békés természetű, szimpatikus cigányfajt. Szaporítása tulajdonképpen könnyű lenne, csak ez a módszer törvényes kereteken kívül esne (Magnum vagy Beretta). Azért reménykedjünk, hogy egyszer majd ez a faj lesz túlnyomó többségben.
(„Vicces” szöveg egy magyar parlamenti párthoz közel álló, nagy látogatottságú portálon.)

Megszületett az ítélet, annak rendje-módja szerint, és Balog Zoltán emberierőforrás-ministránsnak még igaza is van/lett abban, hogy senki el nem bújhat a törvény szigora elől, főleg akik embereket, köztük gyerekeket gyilkolnak sorozatban a származásukért. Az elkövetők tehát megkapták a nekik járó büntetést, börtönbe kerülnek, ahogy amúgy börtönbe kerültek az olaszliszkai lincselők vagy Marian Cozma gyilkosa (ezt csak úgy hozzáteszem, mielőtt még; bár az egymásra tükröző polémia eleve hazugságra épül, ugyanis sem az olaszliszkai áldozatnak, sem Marian Cozmának nem a származása miatt kellett meghalnia. Vagyis azoknak az eseteknek nem volt etnikai vonatkozásuk, ezeknek pedig van. Elkövetők vélt vagy valós származása nem etnikai vonatkozás; áldozatoké is csak akkor, ha a bőrük volt a bűnük).

Megtörtént, mert sajnos megtörténhetett egy ilyen gyilkosságsorozat évekkel ezelőtt; jobb kisebbségi politika, más társadalmi kultúra csökkenthette volna az előfordulás esélyét (bár nem szüntette volna meg). Reális félelmeik lehetnek a cigány származású magyaroknak éhezéstől, szomjazástól, uzsorásoktól, meg attól, hogy egy lopásért halálra pofozzák őket az őrszobán; és igen, attól is, hogy valakik valahol megint fenik rájuk a kést. Nem igaz, hogy „ölik a romákat Magyarországon”, de – nyilván – ennek a lehetősége is elborzasztó. Hiszen vannak bujtogatók, akik a cigányság legszegényebb rétegeinek kriminális helyzetét az ellenük való uszításra használják, mondván például, hogy „a nemlétüket meg kell oldani valahogy, akárhogy.”

E sorok írója egy időben sokat járt a szegény területeken, ahol együtt élnek cigányok és nem cigányok. Sok, cigányok által meglopott, kirabolt, megvert, megerőszakolt nem cigánnyal találkoztam és beszéltem. Egy időben magam is azt a következtetést vontam le ebből, hogy a kisebbség a felelős a többséggel szemben, és olykor harciasan védtem ezt az álláspontot. Pedig tévedés volt. Azt fenntartom, mert nem vagyok hülye, hogy adott esetben a potenciális áldozatot meg kell védeni, hatóságilag. (A Csereháton még mindig későn és vonakodva száll ki a rendőr, és csak akkor, ha már megvan a baj.) De abban, hogy a helyzet ne fajulhasson addig, a mindenkori többségé a felelősség – nem feltétlen a helyi relációkban, hanem össztársadalmi szinten. És nemcsak mostanról, meg előzőnyócévről beszélek: a magyarországi kisebbségi politika évszázadok óta szörnyű, főként ez okozta a tragédiáinkat. Mintha nem akarnánk megérteni, hogy akinek több van, attól több is kéretik számon, s hogy a kisebbik csoportot – főleg, ha gyengébb, éhesebb, tanulatlanabb – nem hibáztatni, hanem emancipálni kell.

A politikai közbeszédben most az ítélet kapcsán igen furcsa hangok bírnak megjelenni. Az egyik ugyebár, hogy micsoda fantasztikusak vagyunk: a NER-kormányzás – lásd a parádés ítéletet – hősiesen küzd a kisebbségekért és a gyűlölet-cselekmények ellen. Innen üzenném: helyes dolog szankcióval sújtani az emberi erőforrás megtizedelését, de az erről szóló döntést nem a kormány hozta meg, hanem a tőle állítólag független bíróság. Ja, és: az a kormány, amely konkrét nyilasokat és neonácikat ünnepeltet, zsidóösszeesküvést hirdetőket díjaz, a közmédiában Szálasi-rajongókat foglalkoztat kulturális főtanácsadóként, és el akarja különíteni az iskolában a roma gyerekeket,esetleg csöndben is maradhatna romagyilkosságok kapcsán. De nem marad, sőt: egyenest azt sejteti, hogy végső soron a jelenlegi politikai ellenfél a felelős. „Miért éppen akkor, 2008-ban és 2009-ben, a Gyurcsány–Bajnai-kormány idején történtek a gyilkosságok, és azok kinek álltak érdekében?” teszi fel a szónoki kérdést a fideszes Zsigó Róbert.

Nos, Drága Képviselő Úr, magam sem tartom ragyogó ötletnek, hogy 2010-től a szocik jöjjenek vissza – de attól tartok, ön most mélyebbre süllyedt az elképzelhetőnél. Gondolom, provokatív kérdését a társadalomnak szánta; szálljunk magunkba, és gondolkozzunk el, ugyan kinek volt ez „érdeke”, hovatovább ki a megrendelő. Hát, ha nem is szeretett nemzetünk nevében – ahhoz Önök szokták venni a bátorságot – csak úgy a magam módján, köz- és magáníróként, hadd feleljek. Képzeljük csak el, hogy a kérdésében sugallt állítása igaz. Gyurcsány és Bajnai találkozott, és – egymás szájából kapva ki szót – azon tanakodtak, hogy tehetnék mégjobban tönkre az országot (együtt). „Mészároltassunk le pár romát”, csillant fel némi tűnődés után Bajnai. „Bazzeg Gordon”, veregette hátba Gyurcsány a barátját, „mekkora egy fazon vagy! Imádom az ilyen aljasokat, mint te meg én! Micsoda politikai tőkét kovácsolunk ebből! Már hívom is a Laborc Sanyit!”

Valahogy így volt, Képviselő Úr? Ha igen, lenne kedves bizonyítani? Ja, hogy bizonyíték, az nincsen? Ja, hogy ön egy ilyen tragédiát is felhasznál a pénzért és hatalomért vívott harcban, a lehető leggátlástalanabb módon? Képviselő Úr, drága – nem gondolja, hogy ön egy közönséges hullarabló? (Várom szíves válaszát.)