Az egyik kifogásolt fotó

Nincs ebben a szófukarságban egy csöpp újdonság se. Amennyiben náluk egy újság lehúzza a rolót, netán részben vagy egészben lecserélik a szerkesztőséget, a legtöbb érintett hallgat. Megjelenik pár rövid, mínuszosnál alig nagyobb hír, egy-két bővebb összefoglaló, és annyi. Kovács Zoltán Sajtómunkások jegyzetsorozatát (és még pár szabályerősítő kivételt) leszámítva a médiának nemigen akarózik önnön belügyeivel foglalkozni.

Az okok között található a kenyérféltés által motivált egzisztenciális lojalitás, a rosszul értelmezett tapintat, a maguk fészkébe történő piszkítástól való ódzkodás. Pedig a sajtó, mely jogosan várja el, hogy a demokrácia őrzőkutyájaként, a köz érdekében mindenbe beleüthesse az orrát, nem fordulhat el kényeskedő szeméremmel, ha az ő háza táján zajlanak kínos, leplezni próbált fejlemények.

A demokratikus és tömegmédia paradoxona, hogy szabadságának egyik legnagyobb gátja pont az, aki nélkül nem is létezhetne: a tulajdonos. E cikk szerzőjének, mint viszonylag régóta a tömegtájékoztatás környékén dolgozónak nincsenek illúziói, tudja, hogy nincs totális közlés-és véleményszabadság, még a legnyitottabb orgánumnál sem.

A bátor, karakán újságíró, ha mércének csak az igazságot fogadja el, előbb-utóbb beleütközik valamely tilalomfába. Nincs annyira független, elfogulatlan, objektív csatorna, napi-vagy hetilap, világhálós portál, ahol ne lehetne rátalálni olyan témára, mely keresztezi valamelyik befektető, hirdető vagy szponzor érdekeit. Persze nem mindegy, hol húzódnak a tabut jelentő határok.

Ha Széles Gábor ugyanúgy értene a lapkiadáshoz, mint a busz-vagy tévégyártáshoz, már hónapokkal ezelőtt rájöhetett volna, ez így nem fog menni. Jobbra húzó újságot csináltatni liberális és/vagy független hírlapírókkal, tőlük idegen értékrendet rájuk oktrojálni: ennek záros határidőn belül mindkét részről sírás lesz a vége. Tisztességesebb lett volna ezt rögtön az elején tisztázni, nem pedig utasítgatni a szerkesztőséget, egyszer az „előnytelen” Orbán-Mikola címlapfotó, máskor a Mohamed-karikatúrák lehozása miatt.

De ne legyünk igazságtalanok, hisz kettőn áll a vásár. A most lapátra tett kollégák valószínűleg úgy gondolták: tűrni kell, a biztos havi fixért elviselni némi kézi vezérlést, hiszen nem könnyű állást találni az egyre szűkülő minőségi print médiapiacon. Hiába lett egyértelmű a kurzusváltás, a szakmai autonómia kikezdése, úgy gondolták, jobb a békesség. Ám aki engedményt tesz a nyomásgyakorlásnak, többnyire csak akkor kap észbe, amikor kisujja után már a fél karját akarják beáldozni az elvtelen alkuk oltárán. A Magyar Hírlap most elküldött munkatársainak a szerkesztőségi ombudsmanok kiszekálása után legalább észbe kellett volna kapniuk. A mostani eset tanulság azoknak, akik elhitetik magukkal, lehet a függetlenség lángját őrizni, hatalmi szóval jövő beavatkozások légvonatai ellenében.