© Túry Gergely

A két legjelentősebb járuléktétel és közvetlen munkáltatói bérteher az egészségbiztosítási és a nyugdíjjárulék. A beszedés elve azonos, de a felhasználás alapvetően különböző: a nyugdíjjárulék (legalább már) részben előtakarékossági-öngondoskodási elven működik: amit ma félreteszünk, az válik később nyugdíjjá. Az egészségügy finanszírozása „valós idejű”: azt költik el, ami az adott évben befolyik, jó esetben az egészségügyre, rosszabb esetben más célokra – például a gyeden lévők nyugdíjjárulékára az idén.

Ténylegesen az egészségügyre 2009-ben mintegy 1270 milliárd forintot fordít az egészségbiztosító – gyógyszerre, szakrendelőkre, kórházra, orvosi bérekre, táppénzre. Sok ez vagy kevés? Az egészségügyben dolgozóknak és a betegeknek kevés, a munkáltatóknak és a járulékfizetőknek pedig rengeteg, hiszen a biztosító bevételeinek döntő többségét a 11 százalékos járulék és az egészségügyi hozzájárulás adja. Ausztriában a járulék csak 7,65 százalék, igaz, ebből és az egyéb (részben állami) befizetésekből közel 4 ezermilliárd forint jut egészségügyre. Németországban viszont az egészségbiztosítási járulék a nyugdíjasoknak is 14,6 százalék, ott tehát valódi a szolidaritás: mindenki hozzájárul az egészségügy kiadásaihoz.

A járulékcsökkentés számtana egyszerű: a kevesebb járulék kevesebb tb-bevétel és kevesebb egészségügyi kiadás. A következmény: rosszabb ellátás. Hogy mégse jusson kevesebb a gyógyításra, ahhoz valahonnan pótolni kell a csökkentéssel kieső pénzt. Befizetheti az állam, ha ezt az összeget megspórolja máshol, vagy ha adót emel. Befizethetik az ellátás igénybe vevői, ezt 300 forintos alapon már kipróbáltuk, népszavazással ért véget. Harmadik lehetőség: a járulékfizetők körének kiterjesztése olyan társadalmi csoportokra, amelyek ma mentességet élveznek. Hogy mindez reális áron történjen, növelni kell az egyébként nem biztosítottak 4350 forintos „járulékmegváltási díját”. Éppen ezért mélyen egyetértek Bokros Lajossal az egységes mértékű fix járulékrész bevezetésének a szükségességében, amit a nyugdíjasoknak is fizetniük kellene, különösen igaz ez a 2008 előtt megállapított nyugdíjakra. (Gondoljunk bele, ha a járulékfizetők köre 3 millió fővel bővülne, akkor még a mostani alacsony „járulékmegváltási díj” befizetése is megteremtené a járulékok legalább 2 százalékpontos csökkentésének fedezetét.) Sőt a különböző járulékkedvezmények is kompenzálandók a társadalombiztosítás számára, mert nem folyhatnak el az egészségügyre szánt pénzek az államháztartás bugyraiba.

Csak ezekkel a lépésekkel és így tartható fenn az egészségbiztosítás egyensúlya és az ellátás színvonala az egyébként szükséges járulékcsökkentés mellett. A konvergenciaprogramban vállaltakat az egészségügyben már végrehajtottuk, innen több pénzt kivenni, az ellátások drasztikus szűkítése nélkül – amivel nem értenék egyet –, már nem lehet. Ne jussunk el az egészségüggyel a Styx folyóig, ott garantáltan (rá)fizetünk!

HORVÁTH ÁGNES

(A szerző volt egészségügyi miniszter, a HealthCapital vezető tanácsadója)