Preambulum: ahogy olvasóink látják

Preambulum: ahogy olvasóink látják

Utolsó frissítés:

Végéhez ért a Méltányosság Politikaelemző Központ és a hvg.hu közös „Mi legyen a preambulumban?” című kezdeményezése. Több száz hozzászólással a hátunk mögött értékelhetjük az utóbbi hetek tanulságait. S végül egy utolsó kérdést teszünk fel: legyen-e népszavazás az alkotmány szövegéről?

Megköszönjük mindazok véleményét, akik hozzátettek a preambulumról való közös gondolkodáshoz. Írásaikkal bebizonyították, hogy lehet értelmes, pártatlan vitát folytatni hétköznapjainkat meghatározó fontos ügyeinkről - az alkotmányunkról, a vallás és a kereszténység szerepéről, történelmünkről vagy európaiságunkról.

Kutatásunk nem reprezentatív ugyan, mégis jelzésértékkel bírnak a témákra beérkező hozzászólások. Felhívásunk első hetében olvasóink általános kívánalmakat fogalmaztak meg az új alkotmány előszavának szerepéről. A legfőbb vitát a vallás, a korona, illetve a Szent Korona preambulumbeli szerepe okozta. Ugyanakkor számos egyéb „modern” érték is felvetődött, mint az emberi jogok vagy a környezet védelme. A szabad asszociáció és kreativitás hete volt ez, amit később kötöttebb, tematikusabb hetek követtek.

Szerepeljen-e Isten neve a preambulumban, illetve megemlítsük-e a kereszténységet az új Alkotmány előszavában? – kérdeztük. A Szent Koronát követően e két szorosan összefüggő téma generálta a második legtöbb hozzászólást. Eleinte nem alakult ki egységes álláspont. A vita nem akörül zajlott, hogy helyes vagy sem Isten nevének említése, hanem hogy - ha és amennyiben szerepel - milyen formában jelenjen meg, és hogyan lehet biztosítani a vallásszabadságot mindenki számára. Végül a kereszténység kérdésénél vált egyértelművé, hogy a többség elutasítja a vallás szerepeltetését. Az alkotmány ne Isten és ember kapcsolatáról szóljon, hanem az állampolgárok közötti viszonyokat tükrözze. E ponton sejlett fel először, mennyire sokféle megközelítés létezik e kérdések kapcsán, hiszen sem a kereszténység szerepeltetését támogatók, sem az azt ellenzők tábora nem volt homogén. Más-más indokból, különböző tömbökbe tömörülve jutottak el ugyanarra az álláspontra. Közeledés ugyan nem történt, ám egyetértés alakult ki a vitatkozó felek között, hogy egyik fél sem kényszerítheti rá nézetét a másikra.

Kevesen tettek különbséget a korona, illetve a Szent Korona tana között. A többség úgy gondolta, hogy miközben fontos, hogy tisztában legyünk a Szent Korona történelmi szerepével, mára nincs helye egy köztársaság alkotmányában királyi jelképeknek. Ez felvetette azt a kérdést, hogy amennyiben beemelik e jelképet vagy a kereszténységre való utalást az Alkotmányba, ez mennyiben tekinthető történelmi utalásnak, egyfajta tiszteletadásnak a múlt iránt, illetve mennyiben jelenti az alkotmányozó azonosulását egy adott értékrenddel.

Az utolsó hetekben, amikor történelmi múltunkra, közös értékeinkre és európaiságunkra kérdeztünk rá, már érződött, hogy a médiatörvény körül kialakuló vita, valamint az uniós elnökség erősen elvonják a figyelmet az alkotmányozás pártpolitikától független témájáról. Mégis egyértelműen hasznos volt lefolytatni a preambulum körüli vitát. Ha senki nem teszi fel ugyanis ezeket a kérdéseket közös értékeinkről, hogyan is várhatnánk, hogy előrelépést érjünk el értelmezésükben? Ha nem tanuljuk meg a méltányos vitakultúrát, hogyan várhatunk el toleranciát másoktól?

Ki alkotmányozzon?

Mielőtt búcsút vennénk a projekttől, ejtsünk pár szót arról a kérdésről, amely meg fogja határozni az új alkotmányról szóló polémiát: ez pedig az alkotmány elfogadásának és az alkotmányozó személyének kérdése. Ez látszólag igen egyszerű kérdés, hiszen az Országgyűlés átalakul majd „alkotmányozó nemzetgyűléssé.” A kérdés azonban valójában nem intézhető el ilyen egyszerűen.

Célszerű ismét az uniós országok preambulumaiból kiindulni. Az EU-tagállamok preambulumai meglehetősen sokféleképpen foglalkoznak azzal a kérdéssel, hogy valójában ki alkotmányoz, ki vagy milyen testület fogadja el az alkotmányt. A képviseleti demokráciával általánossá vált, hogy e jogalkotást is a törvényhozások (speciális esetben alkotmányozó nemzetgyűlések) végzik. Ennek ellenére számos alkotmány nem feledkezik meg a „népről” mint az alkotmányozás valódi alanyáról.

Az európai preambulumok több lehetőséget kínálnak. Egyrészt ki lehet mondani azt, hogy az alkotmányt az erre felhatalmazott szerv fogadja el (így tesz például a portugál preambulum). Elképzelhető, hogy az alkotmányt látszólag a nép fogadja el, de az alkotmányozó testületen keresztül, ahogyan ezt északi szomszédaink deklarálták: „… a Szlovák Köztársaság polgárai képviselőink által elfogadjuk a jelen alkotmányt.” Harmadszor igen általános az a fordulat, amely a polgárok jogaként határozza meg az alkotmányozást: „… a német nép, gyakorolva alkotmányos hatalmát, elfogadta ezt az alkotmányt”, vagy – a lengyel preambulumban – „…megalkotjuk a Lengyel Köztársaság Alkotmányát mint az Állam alaptörvényét.” Végül előfordul az is, hogy bár az alkotmányozó testület fogadja el az alaptörvényt, azt a nép megerősíti, adott esetben népszavazással (amiképpen a lengyel nép tette a maga alkotmányával 1997-ben, vagy ahogyan azt Lettország alkotmányának előszava előírja).

Mindezek felvetik az utóbbi idők egyik legtöbb vitát kiváltott kérdését: dönthet-e a nép a saját alkotmányáról? Az egyik oldalon áll a kormány azon érvelése, mely szerint a választási felhatalmazással a választók az alkotmányozásra is engedélyt adtak. A másik oldalon az ellenzék egy része arra hivatkozik (az alkotmányozás bojkottálása mellett), hogy nem lehet kihagyni a népet egy ilyen döntésből. Az alkotmányozás jelen pontján – a szabályozási elvekből – úgy tűnik, hogy a kormánypártok nem kívánják népszavazás elé vinni az új alaptörvényt, bár a fenti fogalmazási megoldások közül azt választanák, amely utal a népre: „… a nemzet az Országgyűlés mint alkotmányozó hatalom letéteményese által Magyarország alkotmányaként megállapítja, és elrendeli mindazt, amit a következő rendelkezések tartalmaznak.” Az kérdés, hogy a „nemzet” miként tud alkotmányozni, az azonban a jelek szerint kétségtelen, hogy olvasóink alighanem tudnának. A preambulum-projekt azt bizonyította, hogy megvolna az érdeklődés és a szellemi muníció, a vitakedv és a vélemények vállalása, a felkészültség és az akarat ahhoz, hogy az új alkotmányról érdemi döntés születhessen. Véleményét a kérdésben itt mondhatja el.