Hitler náci birodalmának totális veresége és a bűneit leleplező nürnbergi per nyomán józanésszel elképzelhetetlennek tűnt, hogy a nemzetiszocializmus rémtetteit a jövőben bárki kétségbe fogja vonni, nemhogy mentegetné, netalán igazolni próbálná. 1989-ben, a kommunista eszme tökéletes csődje és a kommunista gyakorlat európai felszámolása idején azt hittem, hogy ezzel befellegzett a Leninnek tulajdonított kifejezéssel „hasznos idiótáknak”nevezett nyugati értelmiségiek[sok évtizedes, a világnak súlyos károkat okozó tevékenysége, a Szovjetunió és szerencsétlen csatlósai, később a maoista Kína mentegetése, sőt idealizálása. 

Számos nyugati országban újból megjelent a két szélsőség, az újnácik és az autókat gyújtogató, üzleteket szétromboló anarchisták egyformán a társadalmi rend megdöntésére készülődnek, randalíroznak. Nálunk a békés rendszerváltozás egy kegyelmi pillanatot eredményezett. Őszintén, vagy nem, de látszólag mindenki belátta, hogy a kommunizmus egy bűnökkel tetézett tragikus zsákutca volt, ha a hirdetett célokban nem is, de a módszerekben nem jobb, mint a nácizmus hazai válfaja, Szálasi nyilas rémuralma. 1990-en el sem tudtam képzelni, hogy bármelyik ordas eszmének lehet még itthon védelmezője, követője. Még Thürmer Gyula halódó kommunista pártja sem védte a védhetetlent, 1992 előtt Csurka István pedig vehemensen tiltakozott, hogy benne akár írmagja lenne az antiszemitizmusnak. 

A rendszerváltoztatásért dolgozó értelmiségben mindenki Bibó Istvánra esküdött, és többségük nemcsak olvasta, de osztotta is 1948-ban megjelent, a hazai „zsidókérdést” katartikus őszinteséggel bemutató klasszikus tanulmányának tételeit. Jóval kevesebben ismerik, vették legalább kézbe Gyurgyák János tíz éve, 2001-ben megjelent 788 oldalas, „A zsidókérdés Magyarországon” című könyvét. Ennek tényei cáfolhatatlanok: a török kiűzése után milliók vándoroltak be a történelmi Magyarországra, sok értéket teremtettek, de a közel egy millió zsidó származású és vallásúak nemcsak nyelvükben és kultúrájukban váltak magyarrá egy-két nemzedék alatt (mint a német, és részben a szerb, kisebb arányban a román betelepülők is), de hihetetlenül sokkal járultak hozzá az ország gazdasága, tudománya és kultúrája fejlődéséhez. Hősiesen harcoltak az I. világháborúban, és a Tanácsköztársaság halálos áldozatai között is több volt a zsidó származású, mint amekkora volt az arányuk a lakosságban. A népbiztosok között, vagy 1945 után a kommunista vezetésben valóban jelentős volt ugyan a zsidó származású, de egyrészt ezek semmi közösséget nem éreztek és nem vállaltak hitsorosaikkal, másrészt a kommunista rendszer üldözöttei, kiraboltjai között volt szinte az egész maradék zsidóság. 

Tisztességes, jóérzésű, keresztény gondolkodású ember csak borzadállyal és őszinte fájdalommal gondolhat arra, hogy 1938 után hozott ún. zsidótörvények súlyosan megsértették a jogegyenlőség nálunk hagyományos elvét, még inkább pedig, hogy az ország német megszállása után, német parancsra, de a magyar hatóságok aktív közreműködésével több mint hatszázezer magyar érzelmű honfitársunkat embertelen körülmények között elhurcolták hazájukból, és fél milliót, köztük időseket és gyermekeket, meggyilkoltak. Aki ezt tagadja, annak szerintem nem börtönben, hanem elmegyógyintézetben van a helye. A magyar Vészkorszak tragikus következményei között tudatosítani kell társadalmunkban, hogy a meggyilkolt zsidó-magyaroknak közel a fele a Trianoni Békeszerződésben elvett területeken élt, elpusztításukkal az ottani magyarság létszáma és gazdasági-társadalmi súlya is jelentős mértékben csökkent. És akkor még nem szóltunk az erkölcsi kárról, arról, hogy a túlélőkben a tragédia ma is hogyan él: a magyar állam, a haza, kiszolgáltatta saját állampolgárainak hozzá hű, őt szerető jelentős csoportját. Az, hogy a német megszállás nélkül, ez nem következett volna be, nem változtat a tényeken. 

Ezen előzmények ismerete fontos annak meg- és elítéléséhez, amit az elmúlt néhány évben elsősorban az interneten terjesztett honlapokon és fórumokon, de időnként a hazai média lapjain és csatornáin is látunk, hallunk: Izrael-ellenességbe, arab-barátságba, vagy gazdasági álcába csomagolva alig vagy nem is leplezett antiszemitizmus, gyűlölet-keltés, jó adag történelmi tudatlansággal és történelem-hamisítással megfejelve. Most jutott el hozzám, hogy a barikád.hu portálon Balczó Zoltán Jobbik-képviselő, pártja részéről az Országgyűlés alelnöke (!) élesen támadja a Fideszt és személy szerint Orbán miniszterelnököt, amiért jó viszonyt ápol Izraellel és súlyt helyez a hazai és külföldi zsidó szervezetekkel folytatandó rendszeres konzultációra. Balczó szerint Orbán a külföldi bírálatok hatástalanítása érdekében „a zsidóság karjába rohan,” sőt még a zsidó állam Európai Uniós tagságát is támogatja. 

Mondja nekem valaki, hogy a sajtószabadságnak ez a formája, az internetes hazugság-beszéd nem igényel valamiféle kontrollt? Vagy elég, ha más orgánumokban választ, cáfolatot kap? Sajnos nem is nagyon kap. Nem tudom, miért. A vízfolyások, kutak szándékos vagy baleset útján történő mérgezése súlyos bűncselekmény. A szellemi kútmérgezés nem kevésbé. 

Izraeltől Magyarországnak nincs semmi félnivalója. Az más kérdés, hogy voltak olyan befektetési tervek, így a sukorói, vagy a hajógyár-szigeti kaszinóváros, amire sokunk véleménye szerint nincs semmi szükség. De magyar érdek Izraellel szemben az iszlám terrorizmussal rokonszenvezni? Kitől várhatunk több hasznot: a budapesti utcai arab pénzváltóktól, vagy elűzött, elmenekült, Izraelben vagy más országokban élő régi magyar honfitársaink hazatérésétől, a hazai vészes tőkehiányt enyhítő befektetéseiktől? Aki munkahelyet teremt és adózik, ahogy ez történt 1867 és 1914 között, azoknak sokat köszönhetünk. Akkor Magyarországra jött a külföldi tőke, jöttek német, svájci, angol és francia befektetők, jöttek feltalálók, üzletemberek, és az eredmény egy szegény, elmaradott ország rohamos fejlődése, Budapest mellett többi városunk kiépülése, versenyképes magyar ipar lett. Ezt remélte és támogatta az Antall-kormány 1990 után, ez siklott ki 1994 után. Ha jók a törvények és tisztességesek a köztisztviselők, így lehet(ne) ez ma is. 

A Jobbik támadja Pintér Sándor belügyminisztert is, amiért nem engedélyezi a budai Vár ostromának végnapjaiban megkísérelt kitörés parádéval ünnepelni. Micsoda eltorzult gondolkodás áll az árulást és Budapest romba döntését pozitív, ünneplendő tettnek beállítani! 1944. október 15-én esküszegő tisztek és a náci Németország küszöbön álló veresége előtt szemüket behunyó nyilasok, aktív német segítséggel meghiúsították Horthy kormányzó fegyverszüneti proklamációjának a végrehajtását. Ezzel oktalanul meghosszabbodott a háború, további szenvedéseket és óriási anyagi károkat okozva. Ki az a magyar ember, aki ezt helyesli, aki elismerőleg emlékezik meg arról, hogy besorozott magyar katonák tízezreit feláldozták azért, hogy Hitler pár nappal tovább húzza meg magát berlini bunkerében? Tiszteljük a szólás- és a gyülekezési szabadságot, de az ország becsülete érdekében ilyen esetekben azt korlátozni kell!

[1] „A hasznos idióta a politikai zsargonban olyan ember, aki tudatlanságából kifolyólag önként, lelkesedésből szolgál egy olyan érdeket, amellyel, ha ismerné a valódi természetét, nem szimpatizálna. Eredeilteg a Szovjetunió nyugati szimpatizánsait nevezték így (a kifejezést rendszerint Leninnek tulajdonítják, de valódi eredete nem ismert.” http://hu.wikipedia.org/wiki/Hasznos_idi%C3%B3ta .