szerző:
Tallián Miklós
Tetszett a cikk?

A kormány még csak titkot sem csinál abból, mi a célja az állampolgárokról mindent tudó szuper-titkosszolgálat létrehozásával. A tervet mégis dermedt csend övezi – jellemző módon a Jobbik volt az első ellenzéki erő, amely felemelte a szavát ellene.

Úgy tűnik, meg fog alakulni a NIBEK, azaz a Nemzeti Információs és Bűnügyi Elemző Központ, amelynek joga lesz előzetes engedély és bármilyen korlátozás nélkül betekinteni mindenki minden elektronikusan és papíron tárolt adatába, többek között a személyiadat- és lakcímnyilvántartásba, az adóügyekbe, az orvosi adatokba, a banki adatokba, sőt, még a repülőjegy-foglalásokba is. Vagyis, ha kedve tartja, bármely magyar állampolgárról készíthet olyasmi élettörténetet, mint ami a Facebookon is megjelenik, csak itt nem az fog szerepelni, hogy hány pontot ért el valaki a kvízeken, hanem az, hogy mennyit keres és milyen betegségei vannak.

Ez a civilizált világban példa nélküli, botrányosan tág jogkör. De az egészben nem ez a legmeglepőbb és a legrémisztőbb, hanem az a teljes csend, ahogy a magyar civil szféra reagált eddig, illetve az, ahogy nagyon sokan már önszorgalomból, előre elkezdték megideologizálni, miért is jó ez, vagy legalább miért nem baj. Úgyhogy most összegyűjtöttem néhány érvet, és cáfolnám őket, hogy többször ne kelljen erről vitát nyitni.

„Csak az fél, akinek rejtegetni valója van.” – Ez a legklasszikusabb és leghazugabb érv a mindent látó állam mellett. Az érvelés figyelmen kívül hagyja az ártatlanság vélelmét, ami talán Türkmenisztánban megengedhető, Európában nem, különösen nem általánosan, az összes állampolgárra vonatkozóan. Ez egyszerűen sértő feltételezés, az állam annyira bizalmatlan saját polgáraival szemben, hogy mindenkit potenciális terroristának néz. A másik feltételezés az ilyen érvelés mögött, hogy mindenki potenciális bajkeverő, de az állam van olyan okos és ügyes, hogy ki tudja válogatni előre, kik lesznek majd tényleg a bűnelkövetők. Ez olyan szintű tudást feltételez az állam részéről, amivel egy hatalom még Hollywoodban sem rendelkezik. Épp ezért ezzel mentegetni a NIBEK-et felesleges.

„Az állam ezeket az adatokat úgyis tudja.” – Nem, nem tudja, és főleg nem kezeli egy egységes rendszerben, azaz az adóhivatal nagyon helyesen nem fér hozzá automatikusan mondjuk a belgyógyászati leletekhez. A felsorolt adatkezelők köre jóval szélesebb, mint az állami szervezetek: bankok, vállalkozások, kis és nagy cégek lesznek kötelesek ügyfeleikről automatikusan adatot szolgáltatni. Továbbá milyen bűnmegelőzéshez kell szabad privát aktorok közti átlagos szerződések és a hozzájuk kapcsolódó számlák, átutalások tartalmában kutakodni? Mennyiben fontos a bűnmegelőzésben, hogy mondjuk a szabad mozgást biztosító schengeni övezetben ki hova utazik? Hogy mennyi a villanyszámlája és a vércukorszintje?

„Ez technikailag nagyon nehezen volna tömeges méretekben megvalósítható.” – Nehezen, az igaz, de megvalósítható. A Google és a Facebook korában nem kell bizonygatni, hogy a kellő erőforrás és szakértelem birtokában lehet olyan számítógépes rendszert csinálni, amelyik képes nemhogy tízmillió, hanem akár 800 millió felhasználó számos tevékenységét követni, a fotóit eltárolni, azokból biometriai adatokat kinyerni stb. Igen, nyilván a magyar állami adatbázisok mind összeomlanának hasonló intenzitású lekérdezésözöntől, és nyilván nem lesz képes minden adatgazda a Facebook platformjához hasonló szintű hozzáférést kiépíteni, de ez legfeljebb lassítja a NIBEK-et, nem akadályoz meg semmilyen visszaélést. Arról nem is beszélve, hogy ha technikailag nem lehet megcsinálni, amit akarnak, akkor ugyan minek próbálkozni.

„A nyugati világban rengeteg példa van ugyanilyen adatkezelésre.” – Nem, nincs, és kész. Ez a médiatörvény esetén alkalmazotthoz hasonló védekezés: valóban vannak hasonló részletek néhány államban, de ennyire súlyosak sehol sem, és pláne nem egyszerre. Amerikában a beutazó külföldieknek tesznek fel néhány nem túl bonyolult kérdést, nem a saját állampolgáraiknak. Az EU számos országában meg annyira komolyan veszik az állampolgárok szabad áramlását, hogy bármilyen személyes okmány felmutatása nélkül fel lehet szállni még a repülőre is (érvényes jeggyel és biztonsági ellenőrzés után persze). Soha semmilyen európai út esetén nem kérik el az ember lakcímét és telefonszámát. Soha. Soha nem mérnek vérnyomást repülőre szállás előtt. Soha nem kérnek lakcímkártyát vonatjegyvásárláshoz. Összességében igyekeznek elkerülni az irreleváns személyes adatok abajgatását és felesleges kezelését. Mert kulturált helyeken így szokás.

„Ezeket az adatokat úgyis önként megadjuk magáncégeknek, márpedig az rosszabb, mint az állam.” – Először is, a magáncég nem rosszabb, mint az állam. Sőt, a viszony sokkal tisztább: mi adatot szolgáltatunk vagy épp fizetünk, a cég pedig olyan szolgáltatást végez, ami nekünk valamiért hasznos. Akinek pedig nem éri meg, az nem lép be ezekbe a rendszerekbe, amelyek az államnál jóval szűkebb körű adathalmazt kezelnek egyébként. Vígan meg lehet lenni Facebook-profil nélkül, nem kötelező Gmailt használni, és így tovább, számos más lehetőség van. Az állammal ezzel szemben nincs választásunk, nem mondhatjuk, hogy bocsánat, kiszállunk, mert nem éri meg a buli. Ráadásul az sem tiszta, mit kapunk cserébe és kitől. További fontos különbség, hogy az adatokat kezelő magáncégek szigorú felügyelet alatt vannak, mind az állami szervek, mind az adatvédelemmel foglalkozó civil szervezetek folyamatosan nagyon komolyan ellenőrzik őket. Az államot ezzel szemben nem kontrollálja senki. Meg kell említeni, hogy az állam sokkal kevesebb beleszólást enged abba, hogy kinek adhatja ki az adatainkat: a Facebookon egyszerűen beállítható, ki mit láthat, az államnál viszont nem tilthatom le az egyes szervezetek hozzáférését, csak és kizárólag a kereskedelmi célú adat-árusítást. De azt sem maradéktalanul, politikai kampányhoz ugyanis akkor is kiadható a név és a cím, ha másra egyébként nem. Aki meg különösen paranoid, számos technikai eszközzel teheti lehetetlenné, hogy internetes ténykedését a közösségi oldalak nyomon kövessék. Vagyis bizony, az állam veszélyesebb adatgazda, mint a Facebook.

Azt, hogy a mindenkori kormányzat miért szeretne minél többet tudni az állampolgárairól, sajnos értem. Nem örülök neki, nemkívánatosnak tartom, de értem: sajnos ilyen a hatalom természete. Igazából megtehetnék ezt tökéletes csendben is, kicsit meg is lep, hogy ilyen nyíltan kezdtek neki a mindentudó rendszer kiépítésének. Ami nem fér a fejembe, az az, hogy egyébként a világ, az internet és az adatkezelés kérdéseiben az átlagosnál jobban tájékozott polgárok miért azzal reagálnak azonnal, hogy elkezdenek mentséget keresni a menthetetlenre. Valószínűleg azért, mert már rég diadalt arattak önmaguk fölött.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!