Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

Le Monde: Véget értek a mézeshetek Orbán és Trump között
hvg360

Le Monde: Véget értek a mézeshetek Orbán és Trump között

Habár a CPAC jelenleg éppen Budapesten ülésezik, újraválasztása óta Donald Trump amerikai elnök már nem dicséri annyit a magyar kormányfőt, mint korábban. De akadnak más jelei is, hogy lehűlt a kétoldalú viszony – jelenti a magyar fővárosból Lucas Minisini, a francia lap kiküldött tudósítója.

MTI Energia

Tíz új urándúsító üzemet építenek Iránban

Irán hétfőn levélben tájékoztatja a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget, hogy megkezdi uránkészletének 20 százalékosra történő dúsítását - jelentette be vasárnap este Ali Akbar Szalehi, az iráni atomenergia-ügynökség vezetője. Azt is bejelentették, hogy az ország 10 új urándúsító üzemet épít az iráni időszámítás szerint március 21-én kezdődő új évben.

MTI Világ

USA: százezrek áram nélkül az ítéletidőben

Megszűnt ugyan a havazás az Egyesült Államok keleti partvidékén, de a korábban leesett hómennyiség miatt százezrek maradt áram nélkül Pennsylvania, New Jersey és Virginia szövetségi államban.

hvg.hu Tech

Az emberi vérben rejlik a tiszta szén titka

Az emberi vér egy enzimében rejlik a tiszta szén titka, írja a Popular Science. A kérdéses vegyület ugyanis akár egy kilónyi széndioxidot is képes megkötni, egy New Jersey-i székhelyű cég pedig ezzel az ellesett trükkel akarja elszeparálni a CO2-t a mérgező kéménygázoktól.

hvg.hu Világ

Leállt egy atomerőmű egyik reaktora Franciaországban

A hűtőrendszer üzemzavara miatt leállították a dél-franciaországi Cruas városban működő atomerőmű egyik reaktorát kedden este - jelentette be a francia Nukleáris Biztonsági Hatóság (ASN) közleményben.

hvg.hu Tech

Mutáns algák lephetik el a sivatagokat, így lehet olcsó biodízelünk

Korábban többször adtunk már hírt arról, hogy algák segítségével állítanak elő bioüzemanyagot. Hasonló terveket sző a Joule Biotechnologies is, ők viszont teljesen az alapoktól kezdik munkájukat: magukat az algákat tervezik át génsebészi módszerekkel - írja a DVice.

hvg.hu Itthon

Bajnai nyugtatni igyekezett Párizsban

Bajnai Gordon arról biztosította hétfőn Párizsban Francois Fillon miniszterelnököt, hogy nagyon fontos a francia befektetők által biztosított 60 ezer munkahely Magyarországon, s a magyar kormány a kapcsolatok erősítésére törekszik.

hvg.hu Tech

Hajba is rejthető a nukleáris reaktor

Minden eddiginél kisebb, könnyebb és hatékonyabb nukleáris energiaforrással kísérleteznek a Missouri Egyetemen. A kisebb fémpénz méretű és vastagságú elemmel számos mikro- és nano-elektromechanikai rendszert lehet működtetni.

hvg.hu Tech

A Google beszáll a hibridautó-iparba

A keresőóriás olyan szoftvert fejlesztene, amelynek segítségével hatékonyabbá válhat a hibridautók feltöltése. Ezzel jelentős mértékben enyhülhet az elektromos hálózat terhelése.

MTI Világ

Irak is beszállítója lehet a Nabucco-gázvezetéknek

Törökország Irakot is bevonná a Nabucco-gázvezeték beszállítóinak sorába, a két ország már szándéknyilatkozat aláírásáról tárgyal. Irak Törökországon keresztül pumpálhatna gázt a Nabuccóba. A török energiaügyi miniszter a hétvégén egyéb részleteket nem közölt Irak bevonásával kapcsolatban.

MTI Világ

Fenyegető levelek francia politikusoknak

Szabadon engedték a francia hatóságok mind a 11 személyt, akiket azzal a gyanúval vettek őrizetben három napja, hogy halálosan megfenyegettek vezető francia politikusokat, köztük Nicolas Sarkozy elnököt is a nekik írt levelekben – jelentették be szombaton bírósági források.

MTI Tech

Hétszáz kilométer egy tank üzemanyaggal

Mintegy hétszáz kilométer megtételére volt elegendő az a maniókagyökérből előállított bioüzemanyag, melynek kifejlesztésével immár három éve fáradoznak a kolumbiai szakemberek, és amely reményeik szerint bőséges üzemanyagforrássá válhat a jövőben.

hvg.hu Tech

Parányi akkumulátor láthatja el házunkat energiával

Egy új fejlesztésű akkumulátor egy egész napon keresztül táplálhatja otthonunkat energiával. Egy technológiai áttörésnek köszönhetően a napenergiával működő házakban központi szerephez juthat.

hvg.hu Tech

Új szelek fújnak a hazai szélenergia-piacon

Levéllel fordult az Energia Klub a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztériumhoz, melyben a legfrissebb szeles rendelet méltatása mellett arra kérik a Minisztériumot, hogy a közelgő pályázat sikere érdekében néhány szempontot vegyenek figyelembe annak kiírásakor.

1 2 3 4 5 6 7
14
Samsung órája van? Akkor jó és rossz hírt is kap

Samsung órája van? Akkor jó és rossz hírt is kap

Sorra hátrálnak ki az amerikai cégek a Pride mögül

Sorra hátrálnak ki az amerikai cégek a Pride mögül

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Se greenwashing, se greenhushing: tilos mellébeszélni, amikor egy cég meghatározza ESG-céljait

Közel 20 milliárd forintos bukta a komáromi és iváncsai akkugyártásban

Közel 20 milliárd forintos bukta a komáromi és iváncsai akkugyártásban

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Marhagázos feladat: egy startup és Balogh Petya kellett hozzá

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Pocsék éve volt Mészáros Lőrinc Budapest-Belgrádos cégének, csak 2,2 milliárd forint a profit

Pofon járt a pesti fiatalembernek, aki nem vette le a kalapját a máriabesnyői zarándokok előtt

Pofon járt a pesti fiatalembernek, aki nem vette le a kalapját a máriabesnyői zarándokok előtt

Samsung órája van? Akkor jó és rossz hírt is kap

Samsung órája van? Akkor jó és rossz hírt is kap

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

Kétszer annyi orosz kapja meg a magyar állampolgárságot, mint a háború előtt

A címlapról ajánljuk