1979. november 4-én Iránban az Amerika ellen tüntető Komeini-párti diákok és milicisták elfoglalták a teheráni amerikai nagykövetséget és túszul ejtették az ott dolgozókat, akikre 444 nap fogság várt. Hat ember azonban meglógott egy hátsó bejáraton. A Teheránban bujkáló amerikaiakat végül a kanadai diplomaták fogadták be. A halálos veszélyben lévő diplomatákért a CIA egy Antonio Mendez nevű ügynököt küldött, aki sci-fi filmet forgató kanadai stábnak álcázva a diplomatákat, az iráni forradalmi erők orra előtt sétált ki velük az országból.

Ben Affleck szerencsés helyzetben volt, amikor az Argo című, a napokban Az Argo-akció néven Magyarországon is bemutatott és tetszéssel fogadott film megrendezésébe fogott. Neki ugyanis nem kellett törnie azon a fejét, hogy bombasztikus, eredeti és feszültségkeltő sztorit hozzon ki az 1979-es túszdrámából, ugyanis készen kapta a valóságtól a túszszabadító akció történetét, mely a CIA egyik legbravúrosabb ismert akciója. A hat követségi alkalmazott kimentése pedig öröm az ürömben abban az eseménysorozatban, mely az Amerika által támogatott sahot megbuktató iszlám forradalommal, a nagykövetség elfoglalásával, az amerikai túszok meghurcolásával, valamint a kimentésükre indított katonai akció kudarcával Amerika közelmúltbeli történetének egyik legkellemetlenebb szakasza volt, Vietnamon és a Disznó-öblön túl, Mogadisun innen.

Az amerikai filmgyártás a nyolcvanas években kommandós-kiszabadítós filmek sorával gyártott mítoszt az amerikai haderő elit katonái, a Delta Force vagy a Rangerek köré, miközben az iráni túszdráma megoldásában csúfosan leszerepeltek. A CIA korpás zakós-láncdohányos ügynökei azonban csak most kapták meg a popkultúra babérkoszorúját az 1980 januárjában végrehajtott szabadító akcióért.

Az Argo-akció kései megfilmesítése azonban nem véletlen. A CIA részvétele az amerikai diplomaták kihozatalában 1997-ig titokban maradt. A közvélemény pedig Kanadának hálálkodhatott a hat amerikai diplomata kimentéséért, mely Canadian Caper (kanadai csíny) néven vált ismertté. Az akciót végrehajtó CIA-ügynök, Antonio Mendez pedig csendben visszavonult egy marylandi farmra, szintén a hírszerzésnél szolgált feleségével.

Menekülés biciklivel az ajatollah elől

Ben Affleck Oscar díj-esélyes filmjének fő elemei a valóságban is megtörténtek – a sztorit már 2007-ben megírta a Wired. Igaz, a filmről született cikkek és a Wikipédia-oldal az elismerő szavak mellett ízekre szedte a történetet, kimutatva benne a valóságtól való eltéréseket. Okozott némi sértődést, hogy Affleck igencsak lekicsinyítette Kanada szerepét a történetben. Nem beszélve a britekről és új-zélandiakról, akik a film szerint nem fogadták be a bujkáló amerikai diplomatákat, míg a valóságban nem ez történt, ám a kanadaiaknál nagyobb biztonságban voltak, ezért végül ott bújtatták őket.

A hat bujkáló diplomata kimentésére kezdetben valóban olyan kétségbeesett ötletek születtek, hogy küldjenek nekik bicikliket – amivel több száz kilométert kellett volna tekerniük hegyeken keresztül –, álcázzák őket mezőgazdasági szakértőknek – mikor január volt és havazás – vagy angoltanároknak, miközben az összes idegen nyelvű iskola bezárt az iszlám forradalom után. Az is felmerült – mivel a többi amerikai túszt fogva tartó irániak az Amerikába menekült sah kiadatását követelték –, hogy egy sah-dublőrrel csalják ki az irániaktól az amerikai diplomatákat.

Az amerikai történelem drámai pillanata: a tüntető diákok bejutnak a nagykövetség területére

AFP

A hollywoodi-kanadai sci-fi film fedősztorija sem volt kevésbé őrült – a "legjobb rossz ötlet" a film szerint –, de végül megkapta a hozzájárulást. Mendez John Chambers maszkmesterhez fordult, aki a Majmok bolygója Oscar-díjat érő jelmezei és Spock kapitány hegyes füle mellett időnként a CIA-nak is bedolgozott. A Star Wars világsikere utáni évek sci-fi hullámát meglovagolva Mendez és Chambers egy Lord of Light nevű, kallódó forgatókönyvet választottak ki. A keleties ihletésű sci-fit, melynek szkeccseit az X-Men képregényekkel híressé vált Jack Kirby rajzolta, Argónak kereszteltek át. Majd a CIA pénzéből nekiálltak „megvalósítani”: produkciós irodát hoztak létre, volt sajtótájékoztató, reklámok, sajtóközlemények jelentek meg hírneves hollywoodi lapokban. Mindez azért kellett, hogy Iránban legyen mire hivatkozni.

A terv az volt, hogy Mendez beutazik Iránba, mint Kevin Harkins, a film producere, aki egzotikus helyszíneket keres az Argóhoz. Felkeresi a hat diplomatát, majd néhány nap múlva, mint a helyszínkeresést befejező stáb tagjai, felszállnak a teheráni repülőtéren egy Európába tartó járatra. A hat embernek kitalált fiktív személyazonossághoz Kanada gyártott hiteles dokumentumokat. Mivel ez törvényszegés, így a kanadai parlament a II. világháború óta először rendkívüli titkos ülésre kényszerült az engedélyezés érdekében.

A film úgy szegez a fotelbe, hogy közben nincsenek benne akciójelenetek. Ami van, az sem történt meg. Az igazi feszültséget a filmben és a valóságban is az idővel való idegtépő versenyfutás okozta. Ha a hat diplomatát megtalálják, megkínozzák és valószínűleg ki is végzik őket. Márpedig a rejtőzködők családtagjaitól származó információk alapján amerikai újságírók kezdtek kutakodni az ügyben, míg az elfoglalt követségen az iráni forradalmárok a megsemmisített amerikai dokumentumok összepuzzle-özésén dolgoztak, melyből kiderülhetett volna, hogy valakik meglógtak a kémeknek tartott diplomaták közül.

Carter-bukta

Carter elnök személyesen kívánt sok szerencsét Mendeznek, aki 1980. január 25-én érkezett Teheránba, Dennis Packer kanadai operatőr társaságában. Az akció innen már kevésbé volt drámai, mint a filmen, de a hideg verejték, az idegesség, a terv gyenge pontjai miatti bizonytalanság, a járőröző forradalmi gárdisták közötti, hosszúra nyúló várakozás a repülőtéren végigkísérte a „stábot” 1980. január 28. délelőtti óráiig, míg a Swissair zürichi járatán elhagyták az országot.

Ronald Reagan a túszdrámának is köszönhette elnökké választását

null

Az amerikai közvélemény Kanadának hálálkodott, a kanadai diplomaták kitüntetéseket kaptak kormányuktól. Néhány hónap múlva, áprilisban az amerikai kormány is learathatta volna a dicsőséget a többi túsz kiszabadításával, melyet egy helikopteres katonai akcióval akartak végrehajtani. Az Eagle Claw (Saskarom) hadművelet megindítását Carter elnök személyesen rendelte el. Az április 24-i akció azonban totális kudarcba fulladt. A helikopterek homokviharba kerültek, majd sorozatban több gép is meghibásodott. A menetrend felborulása miatt az akciót lefújták, még mielőtt egyáltalán Teheránhoz érhettek volna. Az iráni sivatagban kijelölt találkozóhelyről visszainduló szállítórepülők és helikopterek közül ráadásul kettő összeütközött és felrobbant, nyolc amerikai katona halálát okozva.

Később még egy mentőakciót akartak végrehajtani, de azt már a tervezési szakaszban lefújták. Az irániak a foglyokat szétszórták, így esély sem maradt a kiszabadításukra. Időközben viszont meghalt a sah, Irak pedig megtámadta Iránt. Ezek is hozzájárultak ahhoz, hogy Irán és az USA tárgyalni kezdjenek egymással a túszkérdés rendezésére. A megállapodásra végül Algéria közvetítésével Algírban került sor, 1981. január 19-én. Az USA többek közt vállalta, hogy nem tesz panaszt a hágai bíróságnál, és felszabadít befagyasztott iráni bankszámlákat, melyekre a háború miatt nagy szüksége volt az országnak.

Az 52 foglyot másnap, 1981. január 20-án engedték haza, aznap, mikor az túszdrámába belebukott Carter elnök utódját, Ronald Reagant beiktatták hivatalába.