„Tanchev főtanácsnok szerint a Bíróságnak meg kell állapítania, hogy a bírákra vonatkozó fegyelmi felelősségi rendszerrel kapcsolatos lengyel szabályozás ellentétes az uniós joggal” – áll a luxembourgi testület május 6-i közleményében. Ha az EU bírái elfogadják ezt a véleményt – márpedig többnyire ez szokott történni –, akkor ez tovább mélyíti azt a válságot, amely pesszimista elemzők szerint kifelé vezeti Lengyelországot az Európai Unióból.

A most várható EU-bírósági ítélet ugyanis már nem az első lenne, amely elmarasztalja a 2017 óta folyó igazságszolgáltatási „reformot”, de a lengyel állam megtagadja ezek elismerését. Sőt, Mateusz Morawiecki miniszterelnök, aki kedden lelkesen ünnepelte az EU-t és az onnan várható eurómilliárdokat, mert ellenzéki közreműködéssel sikerült ratifikálni a Helyreállítási Alapról szóló közösségi döntést, nem sokkal korábban az EU lényegét támadta meg a hazai Alkotmánybíróságon. Annak vizsgálatát kérte, nem alkotmányellenes-e, hogy az EU bírósága beleszólhat a lengyel igazságszolgáltatás ügyeibe. Márpedig a közösség alapelve az, hogy a közösségi jog fölötte áll a nemzetinek, és a belépő tagoknak ezt bele kellett illeszteniük a saját jogrendjükbe. Afelől pedig nincs kétsége senkinek Lengyelországban, hogy Jaroslaw Kaczynski, a vezető kormánypárt elnöke (képünkön) fogja megmondani a hatalom pillanatnyi politikai és gazdasági érdekei szerint, mit határozzon az Alkotmánybíróság.

A vita lényege az, hogy a lengyel parlament négy éve úgy döntött: az alkotmánynak az a mondata, hogy az Országos Bírósági Tanács többségét a bírák képviselőinek kell adniuk, nem azt jelenti, ahogyan húsz éven át értették. Tudniillik ezeket a tagokat addig a bírói kar választotta. Azok is a bírák képviselői, akiket egy jelölési folyamat után a parlament kormánypárti többsége választ – mondták ki, és ez történt. Gondosan kiválogatták, kik kerültek be. Ezáltal a bírói kinevezésekre és előléptetésekre az államfőnek javaslatot tenni egyedül jogosult testület átpolitizálódott. Ezután hoztak létre a Legfelső Bíróságon egy fegyelmi kamarát, amely a bírák fegyelmi és büntető ügyeiben illetékes, és amelybe jórészt olyan jogászokat választott ez az átpolitizált Országos Bírósági Tanács, akik sosem voltak bírák, hanem ügyészek, akiknek gyakran van konfliktusuk a bírákkal, hiszen nem minden vádindítványuk győz. Előbb maga a Legfelső Bíróság plénuma mondta ki, hogy ez a testület nem tekinthető bíróságnak, mert nem független szerv jelölte – Andrzej Duda köztársasági elnököt mindez nem érdekelte, ő aláírta a kinevezéseket –, majd az EU bírósága írta elő a működés felfüggesztését, de ezt nem hajtották végre. A Legfelső Bíróság élére – sokak szerint alkotmánysértő eljárással – kineveztek egy bírói státuszú volt kormányhivatalnokot, aki igyekszik megszabadulni a „régi” LB-tagoktól. Részben azzal a váddal, hogy „kommunisták”, mert a legidősebbek még 1989 előtt kapták első, legalsó szintű bírói kinevezésüket.

A helyzet ma az, hogy Zbigniew Ziobro igazságügyi miniszter, az egyik kormánypárt elnöke mint politikus egyszerre közvetlen felettese a bíróságoknak és az ügyészségnek. Ha egy ügyész veszít egy perben, mert a bíró a védelem álláspontját fogadja el, akkor az ügyész panaszt tesz a legfőbb ügyésznél, aki maga a miniszter, ő pedig valamilyen ürüggyel fegyelmit indít a bíró ellen, és ezt az említett LB fegyelmi kamara többnyire jóváhagyja. Több ilyen ügy van folyamatban, ami fikcióvá teszi a bírói függetlenséget. Sőt, büntetőeljárásokat is indítottak bírák ellen ítéletük indoklása miatt. De ha egy ügyész nem akar vádat emelni valaki ellen, pedig politikus főnöke szerint kellene, akkor ő is megkapja a magáét. Többen voltak, akiket a lakhelyüktől 300 kilométerre helyeztek át 48 órán belüli indulással, fellebbezési lehetőség nélkül. Lakásukról maguknak kellett gondoskodniuk.

Tehát recseg-ropog az egész lengyel bírósági rendszer. Ma bíróságok tagadják meg bírósági ítéletek végrehajtását: például egy felfüggesztett bírót a munkaügyi bíróság visszahelyezett, de annak a bíróságnak az elnöke, ahová visszahelyezték, ezt nem veszi tudomásul.

Ennek a folyamatnak egy eleme lesz, ha az EU bírósága elfogadja Tanchev főtanácsnok álláspontját. És ha a varsói kormány és köztársasági elnök ezt az ítéletet megint nem lesz hajlandó elismerni, az ismét felveti: lehet-e az Európai Unió tagja egy olyan ország, amely a hatalmas támogatásokat és kedvező feltételű hiteleket lelkesen fogadja, de a közösség jogrendjét elutasítja.