„Újabb tömegsírt fedeztek fel Mariupolban” – írja Petro Andrjuscsenko, Mariupol egykori ukrán polgármesterének tanácsadója. A tömegsír azonban nem jelent automatikusan egy Bucsa-típusú tömeggyilkosságot. A város, vagy legalábbis ami megmaradt belőle, túl van egy több hónapig húzódó ostromon, ami nem csak a védő és a támadó oldal fegyveresei, de a polgári lakosság körében is súlyos veszteségekkel járt.

Van olyan 26 ezres ukrán Telegram csoport, aminek a célja, hogy a tagok megtalálhassák a Mariupolban meghalt hozzátartozóik végső nyughelyét, illetve gondoskodhassanak arról, hogy méltó temetést kapjon mindenki, aki a kikötőváros ostroma alatt vesztette életét. Ami nem könnyű vállalkozás, hiszen még azt sem lehet tudni, hogy pontosan hány áldozattal is járt a város elfoglalása. A már fentebb idézett Andrjuscsenko szerint 22 ezer ember halt meg a harcok következtében, mások viszont 50 ezer halottról beszélnek.

Nehezíti a dolgot, hogy a harcok ideje alatt a halottakat kapkodva kell eltemetni, hiszen sosem tudni, hogy meddig biztonságos a környék, a sokáig temetetlen holttestek viszont járványügyi veszélyt is jelentenek. Emiatt is létre jöhettek tömegsírok. Amikor pedig hetekkel, hónapokkal később megtalálják ezeket, akkor már végképp alig lehet megállapítani, hogy kik is nyugszanak benne. Akik eltemették őket lehet, hogy már maguk is egy másik tömegsírban fekszenek, vagy már rég nincsenek Mariupolban.

Itt jönne jól a hatóságok segítsége. Mariupolt viszont nem az oroszok, hanem a szakadár donyecki „népköztársaság” fegyveresei ellenőrzik. Az „állami” televíziójukban arról játszanak be képeket, ahogy a munkásaik igyekeznek feltárni a tömegsírokat és azonosítani a bennük lévő halottakat. A holttesteket aztán a város egyetlen még működő hullaházába viszik, ahol elvileg megvizsgálják és beazonosítják őket, már ha a test állapota ezt lehetővé teszi és találtak mellette bárminemű igazolványt.

Amennyiben a holttestért nem jelentkeznek a hozzátartozók, vagy nem azonosítják két hétig, akkor egy számmal jelölt sírba temetik el a hatóságok. Legalábbis erről tájékoztatja a helyieket a város egyetlen funkcionáló temetkezési vállalkozása. Ez ráadásul a donyecki „népköztársaság” állami vállalkozása, akik pénzért hajlandók egy előre meghatározott helyről is begyűjteni, majd újratemetni a halottakat. Tehát, ha valaki elhagyta Mariupolt, viszont tudomása van arról, hogy egy ismerősét, vagy hozzátartozóját hol temették el, akkor felveheti a kapcsolatot a magát Ritualnak nevező társasággal, akik, miután kifizette őket, elmennek a holttestért és újratemetik, vagy legalábbis azt mondják, hogy megtették.

Adná magát a lehetőség, hogy DNS-minták gyűjtésével könnyítsék meg az azonosítást és a szakadár állam hatóságai szerint foglalkoznak is ezzel, ám a temetésekben közreműködő egyik forrás azt nyilatkozta a Guardiannak, hogy ilyesmiről ő még csak nem is hallott, ami nyilván érthető, hiszen egy önállóan létezni sem bíró kamuállamtól nem lehet elvárni, hogy rendelkezzen olyan szakembergárdával és eszközparkkal, ami szükséges lenne több tízezer halott DNS-minták alapján való azonosítására.

Így, amikor Andrjuscsenko bejelenti, hogy egy újabb tömegsírra bukkantak Mariupolban, az nem más, mint a háború egyik legnehezebben elviselhető járulékos következményének újabb, szomorú állomása és könnyen lehet, hogy a végén százezrek lesznek kénytelenek úgy élni tovább az életüket, hogy nem tudják, ki, mikor és hova temette el a hozzátartozóikat, barátaikat.

Az orosz-ukrán háború eseményeit követő hírfolyamunkat alább találja:

Erdogan ismét a svédeket és a finneket fenyegeti, tíz halottja van egy Odessza elleni rakétatámadásnak - a háború pénteki eseményei

A török elnök azt várja a két skandináv országtól, hogy a NATO-csatlakozásuk fejében kiadják Ankarának a náluk bujkáló török ellenzéki figurákat, két épületet, egy kilencemeletes lakóházat és egy szabadidőközpontot ért rakétatalálat a dél-ukrajnai kikötővárosban.