A radikális kisebbik kormánypártot vezető, igazságügyi miniszterként mind a bíróságokat, mind az ügyészséget felügyelő Ziobro tagadja az Európai Unió intézményeinek hatáskörét, és többször nyilvánosan megvádolta a miniszterelnököt azzal, hogy puhány, nem védi kellőképpen a nemzeti érdekeket. Ziobro felelős az igazságszolgáltatás függetlenségének következetes lebontásáért, ami a fő akadálya annak, hogy az ország megkapja az EU helyreállítási alapjából járó pénzt.

Morawiecki miniszterelnök tett már olyan megjegyzést, hogy az amúgy is zűrzavarba fulladó bírósági rendszerért nem áldoz fel több tízmilliárd eurót, és jellemző, hogy az ellenzéki Gazeta Wyborcza értesülése szerint a Legfelső Bíróságról szóló, az Európai Bizottság javaslatára benyújtott törvénymódosító javaslatról Ziobro mint illetékes miniszter nem is tudott.

A lengyel alkotmány lehetővé teszi, hogy egyes miniszterek ellen bizalmatlansági indítványt tegyenek. Ziobro esetében ezzel az ellenzék most negyedszer próbálkozott. Nemcsak a független bírák fegyelmivel és büntető eljárással történő üldözését vetették a szemére, és azt a zűrzavart, amelyben a bírák egymás ellen harcolnak, az egyik bíróság pedig nem hajlandó végrehajtani a másik ítéletét, hanem a büntető törvénykönyv vitatott szigorítását és azt is, hogy az Állami Számvevőszék ottani megfelelője szerint szabálytalanul használta a bűncselekmények áldozatainak támogatását szolgáló pénzalapot.

A vezető kormánypárt (Jog és Igazságosság, PiS) kényszerhelyzetbe került: Jaroslaw Kaczynski pártelnök ugyan szimpatizál Ziobro számos elképzelésével, de azt rossz szemmel nézi, hogy a miniszter támadja az ő bizalmát élvező kormányfőt. Továbbá nem engedheti meg, hogy az ellenzék minisztert buktasson. Ha a bizalmatlansági indítvány sikerrel járt volna, akkor a Ziobro-párt bizonyára kilép a kormányból, és a PiS csak kisebbségben kormányozhatott volna tovább. (Tulajdonképpen már most is csak 228 képviselője van Ziobroékkal együtt a 460 fős szejmben, de mindig van néhány megnyert független vagy ellenzéki, aki kisegíti.) Ezért a pártelnök szigorú szavazási fegyelmet rendelt el.

Végül a szükséges 231 helyett csak 226 ellenzéki és független képviselő szavazott a miniszter leváltására. 228 kormánypárti és eredetileg ellenzékiként megválasztott, de kormánytámogató függetlenné vált törvényhozó ellenezte. Hárman tartózkodtak, hárman távol maradtak.

Így Ziobro negyedszer is megmenekült, de a nyílt konfliktus a kormányon belül megmaradt. A Szolidáris Lengyelországnak nincs kiépített szervezete és nincs pénze sem, tehát a kormány felrobbantását nem vállalja, mert a következő – 2023 őszén esedékes – választáson önállóan talán be se jutna a parlamentbe. De képviselői, államtitkárai pártelnöküket követve továbbra is következetesen támadni fogják a miniszterelnököt, aki ezt a parlamenti többség megőrzése érdekében kénytelen elviselni. Csak abban reménykedhet, hogy a közvélemény-kutatásokban hol első helyre helyezett, hol lemaradó ellenzék megosztott, nem tud dönteni a többpárti közös indulásról, a PiS pedig a legfontosabb ellenzéki vezetőt, Donasld Tusk volt (2007–2014 közti) miniszterelnököt egyre durvábban támadva, hazaárulónak és hol német-, hol oroszbérencnek beállítva igyekszik elmélyíteni az ellentéteket.