Bár a Wagner-puccs kevesebb mint 24 órán át tartott, ám a féltékenységet, ambíciókat és rivalizációt tartalmazó előzményei hónapok, vagy akár évek óta készítették elő a robbanást – derül ki a BBC anyagából. A dráma főszereplői pedig Jevgenyij Prigozsin mellett Szergej Sojgu védelmi miniszter és Valerij Geraszimov vezérkari főnök voltak.

A 80-as évek Szovjetuniójának alvilágából érkezett, majd mindezért be is börtönzött Prigozsinból a szovjet állam bukása után csinált tényezőt Vlagyimir Putyin és ezért cserébe a Wagner-csoport 2014-es megalakítása óta ő és emberei az orosz elnök engedelmes eszközeiként képviselték az orosz érdekeket a világ különféle szegleteiben (például megmentették Bassár el-Aszad elnöki székét Szíriában, és benyomultak a franciák által veszett ügyként hátrahagyott Maliba is).

Prigozsin ugyanakkor egészen tavalyig elszántan tagadta, hogy ő volna a Wagner vezetője, egy brit bíróságon még be is perelte a Bellingcat újságíróját, aki ezt állította. A zsoldosok jól jöttek Putyinnak, hiszen olyan műveletekben használhatta fel őket, amiktől utána hivatalosan elhatárolódhatott. Cserébe a Wagner és ezáltal Prigozsin is szépen gyarapodásnak indulhattak, ám ez a gazdagodás rövidesen szúrni kezdte az orosz elnök által felemelt elit szemét, pláne, hogy Prigozsin nem tartozott közéjük. A zsoldosvezért inkább egyfajta kívülállóként lehet jellemezni, aki a fegyvereseire támaszkodva megengedhette magának, hogy egészen nyíltan kritizálja a moszkvai hivatalnokokat, akiket korruptnak és lustának tartott.

Prigozsin különösen egy másik kívülállót, Szergej Sojgu védelmi minisztert gyűlölte, illetve Valerij Geraszimov vezérkari főnököt.

AFP / Anadolu Agency / Stringer

Prigozsin kontra Geraszimov és Sojgu

Putyin kulcsembereitől eltérően Sojgu ugyanis nem szentpétervári, hanem az orosz–mongol határ közelében fekvő egyik kis faluból származik. Ráadásul annak ellenére, hogy évek óta vezeti a hadsereget, sosem volt tagja az egyenruhás testületnek, legalábbis abban az értelemben nem, hogy sosem szolgált katonaként, hanem a Szovjetunió idején a pártfunkcionáriusok ranglétráját mászta meg, majd a 90-es évekre a Rendkívüli Helyzetek Minisztériumának lett a vezetője.

Vele szemben Geraszimov ízig-vérig katonának számít, aki a csecsen háborúban szerzett tapasztalataira építve tudta felküzdeni magát az orosz haderő élére, és jelenleg ő a posztszovjet Oroszország legrégebben hivatalban lévő vezérkari főnöke.

A feszültség köztük és Prigozsin között vélhetően azzal kezdődött, hogy a Wagnerbe magasabb fizetés ígéretével csábították át a különleges egységek több katonáját és tisztjét is, amit valószínűleg Geraszimov és Sojgu is zokon vett. Ám az ebből származó nézeteltérés a Wagnernek Bahmutért folytatott véres harcai idején érett viszállyá.

Máig rejtély, hogy a stratégiai jelentőséggel akkor még nem rendelkező, békeidőben is csak 70 ezer ember lakta Bahmutot miért szemelte ki magának Prigozsin. Vannak, akik úgy vélik, hogy a zsoldosvezér könnyű és gyors győzelmet szeretett volna felmutatni, kontrasztba helyezve azt a csetlő-botló hadsereg eredménytelenségével.

Ezzel egyidejűleg Prigozsin folyamatosan azzal vádolta Sojgut és Geraszimovot, hogy ők akarják learatni a dicsőséget a Wagner győzelmeiért. Ilyen volt például a Bahmutnál is kisebb Szoledar év eleji bevétele, vagy Bahmut májusi elfoglalása. Emellett Prigozsint nem érdekelte a szolgálati út, és nem irtózott a konfliktusok kiteregetésétől sem, míg riválisai a bürokratikusabb beidegződésük miatt szívesebben intézték volna a nézeteltéréseket a kulisszák mögött. Így nem csoda, hogy Prigozsin – olykor alaposan megkomponált – dühkitörései bejárták a világsajtót, miközben kiszivárgott dokumentumok alapján a védelmi minisztériumban senki nem tudja, hogy mihez kezdjenek a zsoldosvezér üzengetéseivel és gyorsan növekvő népszerűségével.

Oroszország, egy nehéz nap éjszakája után

A csatazaj elült, a rossz megoldások közül a Moszkva számára legkevésbé rosszal ért véget a Wagner-vezér, Jevgenyij Prigozsin egy napig tartó lázadása. Pontosabban annak fegyveres szakasza, hiszen az egykor Vlagyimir Putyin orosz államfő bizalmasának számító zsoldosvezér már hónapok óta el akarta zavarni az orosz hadvezetés csúcsán lévő embereket, s néhány nappal ezelőtt már akasztással is fenyegetőzött.

Putyin nem vág rendet a „civakodó gyerekek” között

Az egyre csak éleződő konfliktus kezdetben nem zavarta Vlagyimir Putyint, a versengő hatalmi klikkek marakodása részét képezi a vezetési stratégiájának. Putyin úgy véli, hogy amíg a rivális érdekcsoportok egymással küzdenek a befolyásért, addig sem emelkedhet fel közülük olyan, aki képes lenne akár ellene is nyílt kihívást intézni.

Putyin így védi magát egy esetleges puccstól. Az ő rendszerében Sojgu és Prigozsin kölcsönösen sakkban tartották egymást, így egyik sem merészelne ellene törni, hiszen a másik azonnal hátba szúrná.

Prigozsin pedig ügyelt rá, hogy a tirádáiban még véletlenül se kritizálja Putyint, ehelyett az oroszoknál történeti hagyománynak számító „jó cár” megközelítéssel operált. Ez azt jelenti, hogy a cár, vagyis az uralkodó alapvetően jót akar, csak a gonosz, vagy csak korrupt és ostoba tanácsadói tévútra vezetik.

Ebből a szempontból még kapóra is jött Putyinnak, hogy Prigozsin Sojgu és Geraszimov nyakába igyekszik varrni az oroszok ukrajnai kudarcsorozatáért a felelősséget, holott ebben neki van a legnagyobb része. Sőt, arról is lehetett hallani egy időben, hogy maga Putyin is kritikát fogalmazott meg a hadsereg vezetésével, azaz Sojguval és Geraszimovval szemben.

Prigozsin azonban egyre inkább elszabadult hajóágyúként kezdett kommunikálni, és az év elején kiszivárgott Pentagon-iratok szerint még februárban be is rendelték Moszkvába egy elbeszélgetésre, amin rajta kívül Putyin és Sojgu is részt vettek, ám, ennek láthatóan nem lett foganatja.

Putyin sebezhető, és meg is sebezték

Noha a Wagner-csoport vezére, Prigozsin elszámította magát és végül neki kellett visszavonulnia, akciója rávilágított arra, mennyire sebezhető belülről Putyin rezsimje, ahogy arra is, hogy az orosz elnök már nem képes ugyanolyan kontroll alatt tartani a hatalmi gépezetet, mint korábban.

A robbanás

Sojgu végül úgy döntött, hogy a legegyszerűbben azzal törheti le Prigozsin szarvait, ha keresztülviszi a magánalakulatok integrálását a hadseregbe. Ezáltal Sojgu és Geraszimov is Prigozsin feletteseivé váltak volna, amit a zsoldosvezér egy újabb dühroham kíséretében utasított el, ám a lépés megszólaltathatott pár vészcsengőt Prigozsin fejében. Sojgu régi túlélő a Kremlben, 1991 óta vesz részt az orosz állam vezetésében különféle pozíciókban, egyszerűen elképzelhetetlen, hogy ilyen döntésre ragadtatná magát, ha nem bírná Putyin támogatását.

Ezt igazolta az is, amikor napokkal később maga Putyin is személyes pecsétjével látta el a rendeletet, és az újságíróknak annak józanságát dicsérte, továbbá kijelentette azt is, hogy a lehető leggyorsabban végre is kell ezt hajtani. Sokak szerint ez volt az a pillanat, amikor Jevgenyij Prigozsin tervezni kezdte a lázadását. Amiből pedig már tudjuk, hogy mi lett:

Sz. Bíró Zoltán: Amit láttunk, az megmutatta Putyin valódi erejét és gyávaságát

Váratlan helyzet állt elő szombaton Oroszországban, mikor a Wagner-vezér, Jevgenyij Prigozsin közölte, csapatai elfoglalták az ukrán határ menti Rosztovot, majd Moszkva ellen indultak. Oda végül nem értek el, a nap végére fehérorosz közvetítéssel Prigozsin kiegyezett a Kremllel és elhagyta az országot.