HVG Extra Business
HVG Extra Business
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Miért teljesítenek kimagaslóan a kínai diákok a PISA-felméréseken? Mit érdemes átvenniük Kínától a nyugati iskolarendszereknek? Többek között ezekre a kérdésekre keresi a választ Lenora Chu kínai-amerikai újságíró Kis katonák című könyvében. Az alábbiakban ebből a kiadványból olvashat egy részletet.

Akkoriban jó ötletnek tűnt, hogy kisfiamat hároméves korában Kína legnagyobb városában, Sanghajban egy állami intézménybe írattuk. Kínában élő és dolgozó amerikai házaspár vagyunk, a kínai iskolarendszer pedig arról híres, hogy onnan kerülnek ki a világ elsőrangú szakemberei. Elfoglalt, dolgozó szülőként – én író vagyok, a férjem pedig rádiós tudósító – úgy gondoltuk, ha már Kínában vagyunk, akkor éljünk úgy, mint az itteniek. Emellett szerettük volna kínai típusú fegyelemre tanítani a gyermekünket.

Ráadásul sanghaji otthonunktól mindössze kétutcányira volt a Szung Csing-ling óvoda, ami a legmenőbbnek számított a kínai városlakók szemében. A Kommunista Párt befolyásos hivatalnokai, gazdag vállalkozók, ingatlanmágnások és hírességek járatták ide három–hat év közötti gyerekeiket. Úgy gondoltuk, ez a lehető legjobb intézmény, amit a kínai oktatási rendszer kínálhat – hiszen itt a korai éveknek hatalmas jelentőséget tulajdonítanak.

A fiam átalakulása jóformán az első pillanattól elkezdődött. A tanév kezdete után nem sokkal az izgága gyerekemből szinte azonnal rendes kisdiák lett. Rainey őszintén köszöntötte tanítóját, figyelt a tanárnő minden egyes utasítására, türelmesen kivárta a sorát, és a kisebb otthoni feladatokból is kivette a részét.

Egyik délután úgy jött haza, hogy egy fényes, piros csillag volt a homlokára ragasztva. – Kitől kaptad ezt a csillagot? – kérdeztem. – A tanárnőtől! Jó voltam az óvodában – csiripelte Rainey. – Miért lehet piros csillagot kapni? – tettem fel a kérdést. – Például, ha gyorsan futsz? Gurgulázó kacagás bugyogott elő Rainey kis hasából, torkából. – Anyu, a teremben futkározásért soha nem kapnék csillagot – vigyorgott csillogó szemmel. – Azért adták, mert nyugton ültem.

Azonnal felfedeztem a hibát a saját feltételezéseimben. Az Egyesült Államokban a diákok azért kapnak elismerést, ha valamilyen rendkívüli erőfeszítést tesznek vagy teljesítményt érnek el; azért, ha kiemelkednek a többiek közül. Kínában azonban az elismerés a beolvadásért, az engedelmességért jár.

A kínai módi természetesen ismerős volt számomra, hiszen az Egyesült Államokba emigrált kínai szülők gyermeke vagyok. Ugyanakkor az amerikai állami iskolák és a személyes szabadság kultúrájában nevelkedtem, és szülőként fontosnak tartom, hogy a jó szokásokat jó okkal alakítsuk ki – erős keretek közt, ám annál gyengédebb formában. Motoszkálni kezdett bennem a kérdés, vajon Rainey tanítói a megfelelő értékeket plántálják-e a gyerekembe.

Néhány héttel később Rainey vacsora közben a vokban pirított tofu felett egyszer csak megszólalt: – Ne beszélgessünk evés közben. – Hát ezt meg honnan vetted? – ugrottam rögtön a témára. – A tanárok mondták? Ezt még Rob is hitetlenkedve fogadta. – Nem szabad beszélgetni ebéd közben, Rainey? – Nem. Pej-pej és Mej-mej beszélgettek, és a tanárnő rájuk szólt, hogy maradjanak csendben – mondta Rainey, Rob pedig a fejét ingatta.

Hamarosan rájöttem, hogy a kiemelkedő kínai diákok nevelése a kisgyermekkori kontrollal kezdődik. A kisfiam a huszonhét kínai társával sorba rendezve, kisszékre szegezve gyorsan megtanulta, hogy a kezét a megfelelő oldali térdére tegye, egyenes háttal, párhuzamos lábakkal üljön. Megtanulta, hogy soha ne görnyedjen a székén, ne rakja csámpásan a lábát, mert így vonhatja magára a legkönnyebben a tanárok haragját. Megértette, hogy nem érintheti meg a mellette ülőt, nem szólalhat meg, miközben a tanár beszél, és engedély nélkül nem állhat fel vízért. És mindenekelőtt megtanulta azt is, hogy nincs annál rosszabb, mint ha magára vonja a figyelmet.

Piros csillaggal akkor tüntetik ki a gyerekeket, ha némán ülnek a székükön, és Rainey kiváló tanítványnak bizonyult. Bár gyermeki csacsogása még nem állt össze folyékony beszéddé, mégis egyértelműen kinyilvánította, hogy a matrica nem kerülhet le a homlokáról. Rainey a homlokát magasan a mennyezet felé emelve, büszkén viselte a csillagot az étkezőasztalnál is. Rajta volt a fociedzéskor és a csoporttársa születésnapi zsúrján is.

Vajon akaratlanul is a fiunk elméjéért folytatott küzdelembe keveredtünk? – Aggódnunk kellene? – bukott ki belőlem hangosan is a kétely. – Ne emészd magad miatta – szokta erre mondani a férjem, de láttam, hogy időnként neki is ráncba szalad a homloka.

Sanghaji környékünkön járva figyeltem a kínai gyerekeket, akik illedelmesen viselkedtek, előzékenyek voltak a szüleikkel és a társaikkal, nem rendetlenkedtek a játszótéren. Nem volt nehéz elképzelni, hogy az itt felnövő gyerekek fegyelmezett zsenik lesznek, akiket az egész világ csodálni fog. De miről kell lemondaniuk ezért?

Négy hónappal azután, hogy 2010-ben Kínába érkeztünk Robbal és Rainey-vel, az ország érdekes módon figyelemre méltó oktatási eredményeket hozott nyilvánosságra: a sanghaji diákok világelsők lettek a matematikai, szövegértési és természettudományos készségek tekintetében a PISA-teszten, amely a tanulók kompetenciáját vizsgálja nemzetközi összehasonlításban. Az eredmény megrengette az oktatáspolitika világát. „The Shanghai Secret” (A sanghaji titok) – harsogta a New York Times. Richard C. Levin, a Yale Egyetem akkori rektora beszédében így méltatta Kína teljesítményét: alig egy évtized alatt megteremtették a világ legnagyobb felsőoktatási szektorát, megalkotva a Borostyánliga kínai verzióját.

Eközben a híradások továbbra is Kína gazdaságának szárnyalásáról szóltak. A jelek szerint Kína maga mögé utasította a világ többi részét, és leiskolázta a Nyugatot. Nem volt teljes az összhang az újságban olvasottak és aközött, amit a való életben tapasztaltam. Amint elkezdtem jobban szemügyre venni a kiemelkedően teljesítő kínai diákok iskolai életét, nyugtalanító jeleket vettem észre a saját fiunkon, többek közt az élet más területeire is beszivárgó engedelmességet.

Igyekeztem meggyőzni magam arról, hogy az otthoni környezetünk éppolyan fontos, mint az óvodai, mégis elkezdtem folyamatosan figyelni a fiamat. Eszembe jutott a beszélgetés, amikor egy európai származású barátom kiíratta a kislányát a kínai iskolából. – Nem akarom, hogy a lányom robot vagy talpnyaló legyen – füstölgött annak idején.

Robbal úgy érkeztünk Kínába, mint a korlátlan lehetőségek országába, de a kínaiakat nyugtalanították a körülöttük zajló változások. Elgondolkodtam ezeken az ellentmondásokon: vajon a Rainey-n megfigyelhető engedelmesség is része a kínai tudományos sikerek titkának? A kínai oktatási rendszer tényleg robotokat állít elő, vagy ezek a diákok valójában elsőrangú oktatásban részesülnek? Úgy tűnik, mintha a világ ünnepelné Kína menetelését a globális vezető szerep felé, de vajon a Nyugatnak tényleg a kínai módszerekhez kell mérnie magát, és azokkal kell versenyeznie?

Éveken át követtem nyomon kínai gyerekek, fiatalok életét, beszélgettem tanárokkal, igazgatókkal, oktatási szakemberekkel. Amerikai és kínai iskolákat látogattam, Kína vidéki területeire utaztam, hogy tanúja legyek a kétségbeejtő szegénységnek és egyenlőtlenségnek. Kutatási eredményeket és tanulmányokat olvastam, és önkéntes tanárként dolgoztam egy sanghaji óvodában.

Eközben egy fontos tanulság egyre egyértelműbbé vált: ha nyitottak vagyunk, részesülhetünk annak az előnyeiből, hogy gyermekünket a miénktől eltérő kultúrában neveljük, és kínai módszerekkel taníttatjuk – miközben remélhetőleg sikerül megőriznünk a nyugatias önállóságunkat. Az utunkhoz kitartásra és erős hitre van szükség, valamint az új kultúra iránti megingathatatlan tiszteletre. Ennek a rendszernek pedig része a piros, csillag alakú matrica, amivel lekenyerezik a gyerekeket. Kínában ez már csak így megy.

A fenti cikk Lenora Chu Kis katonák című könyvének szerkesztett részlete.

Mit érdemes átvenniük Kínától a nyugati iskolarendszereknek? Megőrizhető-e a kritikus gondolkodás és a kreativitás tekintélyelvű tanítási módszerek mellett? Lenora Chu kínai-amerikai újságíró sanghaji óvodába íratja hároméves kisfiát, Rainey-t. A Kis katonák egy kisfiú mindennapjain keresztül mutatja be, hogyan tanítják fegyelemre már az óvodásokat is, és milyen áldozatos munkával készítik fel a tanárok diákjaikat az előttük álló kihívásokra. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
HVG Extra Business Business magazin

Miért fontos, hogy nyitottak legyünk a változásra?

A változáshoz való viszony a jövő nemzedékeinek sikerességét is nagyban befolyásolja: gyorsan, folyamatosan alkalmazkodnak a változáshoz, vagy lemaradnak - mutat rá Kenyeres András coach, a magyar férfi vízilabda-válogatott mentáltrénere.

Rosszmájú megjegyzésért kínzás jár a csecseneknél

Rosszmájú megjegyzésért kínzás jár a csecseneknél

Sajátos nevelés egy keszthelyi gimnáziumban: nyilvános bocsánatkérésre köteleztek diákokat és egy tanárt egy műsor miatt

Sajátos nevelés egy keszthelyi gimnáziumban: nyilvános bocsánatkérésre köteleztek diákokat és egy tanárt egy műsor miatt

Gomperz: Szex, hazugság, videó

Gomperz: Szex, hazugság, videó

Vasárnap dőlhet el, mi lesz Szegeden ragadt Fidesz-kampánycsapattal

Vasárnap dőlhet el, mi lesz Szegeden ragadt Fidesz-kampánycsapattal

Amnesty: Tömeggyilkosságokat, háborús bűnöket követtek el a törökök és szövetségeseik

Amnesty: Tömeggyilkosságokat, háborús bűnöket követtek el a törökök és szövetségeseik

Nagymamákból lettek koszorúslányok egy amerikai esküvőn

Nagymamákból lettek koszorúslányok egy amerikai esküvőn