Amerikában lenyűgözött az új Sebring formavilága, csőrös orra, szép ívei, domborított motorházteteje, csillogó kilincsei. Itthon már csak rossz kritikákat olvastam róla, ezért óvatosan vettem birtokba Amerika megújult hírnökét. 

Amilyen szép kívülről az autó, olyan nagy csalódás belül. Ennyi rossz minőségű műanyag és gagyi megoldás nem szerepelt még amerikai autóban, de megkockáztatom, még egy koreaiban sem. Az autó belseje egyébként inkább illik egy Hyundai Sonatához, mintsem egy Chryslerhez. Nem tudom jelenleg a Chrysler-konszern (talán még DaimlerChrysler) palettáján milyen pozíciót kapott a Sebring, de hogy nem prémium autó, az biztos. Pedig sok adottsága képessé tenné erre a feladatra is. 

Az autó multimédiás központja például páratlan, teljesen lenyűgözött: háromdimenziós navigáció, merevlemezes zenelejátszó, Bluetooth-kapcsolat, USB-csatlakozó, 10 gigás memória, képnézegető funkció és minőségi hangszórók. Az ülések elektromosak, az egyik pohártartó fűthető és hűthető, van tempomat, digitális klíma, elektromosak a tükrök és az ablakok. Volt egy pillanat, amikor majdnem bedőltem a technikai trükköknek, de aztán a valóság talajára kormányoztam a hajót. A fűthető ülések valamilyen bőrszerű anyagból vannak, oldaltartásuk nincs, az ember úgy csúszkál bennük, mint egy élményparkban. 



A vezetőt igénytelen, fröccsöntött műanyagidomok veszik körül, ócska fa(műanyag)betétek, a kapcsolók rossz minőségűek, a műszerek jelentik a belső dizájn fénypontját, az analóg órával együtt. A kormány majdnem jó, csak a középső villák kopogós betétjei mindent elrontanak, nem kényelmes a fogása. Az üléspozíció magas, az autó jól belátható, parkolóradar nem volt a tesztautóban. A pedálok elrendezése is rossz volt, lapos cipőben is összeakadtak a lábaim és a pedálok. 



Kényelmes és félig praktikus autó ugyanakkor a Sebring, pohártartóból hatot kapunk, hátul három felnőtt is kényelmesen elfér, a kesztyűtartó méretes, akárcsak a csomagtartó. Az ülések háttámlája sajnos nem dönthető, így a hosszabb tárgyak szállítását egy tetőcsomagtartó segítségével kell megoldani.

A DC karcsúsításának egyik áldozata a Sebring, ennek a típusnak jót tesz majd a szakítás, visszatérhetnek az amerikai gyökerekhez, az ízlésesebb pompához, minőségibb luxushoz. Világosan látszik az akarat, luxusautót csinálni olcsó anyagokból. Nem sikerült. Pedig a Boston Premium audiorendszer komolyabb kocsikban is elmenne. A kormány pontatlan, a futómű hajóként himbálózik, kényelmes, ringató. Öreges, semmi dinamizmus, semmi izgalom. 

A váltóval sok bajom nem volt, talán a hatodik sebesség komfortosabbá tette volna az autót. Igaz, ilyen motor mellé még a négyfokozatú is fölösleges. Bár kétliteres és közel 160 lovas a gép, mégis úgy vánszorgott, mint egy háromhengeres 60 lovas masina. Hangja nulla, nem is lehetett többet várni egy sima sorjás végű csődarabtól, amit jóindulattal sem lehet kipufogónak nevezni. Ilyen halvány, vérszegény motorral nem volt még dolgom. Kifejezetten nyugdíjasoknak való, oda visz, ahová kell, zabál, ahogy kell, de élményt, semmit sem nyújt. Hiába nyomtam a gázpedált, egyszerűen nem volt hajlandó menni. Csökönyös szamárként ragaszkodott a vánszorgáshoz, pedig sokszor kellett volna a lendület, kétszer majdnem balesetem volt emiatt. Robogót csak úgy tudtam országúton megelőzni, hogy a szembejövő furgonnak félre kellett rántania a kormányt és lehúzódnia az úttestről. 

Autópályán 170-180-at bírtam vele menni, de ha fékezni kellett, utána megint hosszú percekben telt, amíg az autópálya-tempót elérte. Összességében azért még autópályán a legjobb vele autózni. Városban is csak lendületből lehet közlekedni. A Gábor Áron utca meredekségét padlógázzal, hármasban tudta teljesíteni, egyszer felváltottam négyesbe, erre a Chrysler járó motorral megállt. Fogyasztásban sem bajnok a Sebring, a közel 900 kilométeres tesztút során 9,7 liter benzint kért száz kilométerenként, a zömmel városi közlekedésben 11 litert fogyasztott. 

B. Cs.