Jaguar

Ez a mostani Jaguar XF viszont egyáltalán nem játékautó. Nem volt hiábavaló annyi évet várni: az új Jaguar igazi nagymacska. Veszélyesen dorombol a 2,7-es V6-os két turbófeltöltős dízelmotor, ami a Land Rover terepjárókban 190, a luxus szedánban pedig 207 lóerőt teljesít (a Peugeot 607-ben pedig 204-et). Icipici dízelhangja van belül, de ez egyáltalán nem zavaró, pláne, hogy hihetetlenül jól szigetelték; amikor közvetlenül az ablak mellett üvöltöttek be a kocsiba, egy hang nem sok, annyit sem hallottam – felhúzott ablaknál ténylegesen megszűnik a külvilág.

Aki beül a Jaguarba, tényleg mindent elfelejt. Na ja, direkt úgy rakták össze, hogy ne munkaeszköznek, hanem luxus játékszernek tűnjön az autó. Nem is csak tűnik, valóban az is. Amikor helyet foglalunk a nemes bőrrel bevont üléseken, egy közel-keleti karavánszeráj pihenőjébe repülünk – méghozzá valódi varázsszőnyegen. És aztán csak lebegünk, lebegünk. Kifejezetten különleges személynek érzi magát benne a sofőr, talán kicsit több is benne a luxus, mint amit megérdemelnénk. Persze ezt én mondom, komoly vállalatvezetők, akik a vagyonuk nagy részét feletetik a szegényekkel, ténylegesen úgy érezhetik, megérdemlik a hiperkényelmet.

Jaguar

Ebben a minden komforttal felszerelt csodamasinában árnyéka sincs az olcsó anyagoknak. Egyszerűen mindenre gondoltak. Indításkor a sebességváltó kerek óriásgombja kiemelkedik a síkból, ha valakit zavar az első-hátsó parkolóradar idegtépő pityergése, egy mozdulattal kikapcsolhatja, a gyönyörű és pixeldús navigációs képernyőn pedig tolatáskor természetesen megjelenik a kocsi háta mögötti tér (az persze súlyos mínusz, hogy Szentendrén csak a Duna-korzó meg a Dunyakanyar körút van rajta, a kisebb belső utcák helyén egy nagy fehérségben kóválygunk). Viszont vége azoknak az időknek is, amikor ideges sofőrök határtalan frusztráltságukban fél téglával kívánták ennen gépkocsijuk szélvédőjét bezúzni, midőn lemerült az ajtónyitó-riasztókikapcsoló kütyü akkumulátora: a dizájnos szerkentyűt egy a volán alatt elhelyezkedő formás kis lyukba kell behelyezni, s az autó automatikusan feltölti a „kulcs” akkumulátorát…

Jaguar

A fejedelmi ülésben az egyik legkényelmesebb bőrkormányba kapaszkodhatom, amit valaha is fogtam, vaskos, a varrásoknál kicsit darabos érzetű, de nagyon komfortos, a fémbetéten figyelő gombok pedig sírnivalóan szépek, jó ötlet, hogy a tempomatot is onnan, nem pedig valamelyik bajuszkapcsolóról lehet működtetni. Dermesztően jól néz ki a varrott bőr-műszerfalborítás, a faberakások, a krómgombok, és mindez még azt is menti, hogy nincs se ülésfűtés, se ülésszellőztetés. A kesztyűtartó gombja szenzoros, érintésre elegánsan nyílik, s az autó elindításakor automatikusan átfordulnak és kinyílnak a szellőztetőlamellák. Nagyon egzotikus, bár idegesítő lehet, ha netán beragadnak, az egyik mintha már most akadozna egy csöppet.

Jaguar

Még a kézifék behúzásakor sem kell erőt kifejteni (ahogyan a súlyos ajtók is könnyedén nyitódnak-csukódnak), elég egy laza ujjmozdulat a formás kallantyún. A kiengedéshez még ennyi sem kell: a gázadásra automatikusan felold a fék. Ez kifejezetten kellemes a piros lámpáknál, talán nem terheli meg annyira az automataváltó kuplungját, és még az automataváltó óriásgombját sem kell tekergetni (viszont a kis kallantyú alatti fémrész elég forró, nem jó oda benyúlkálni).

Jaguar

A visszapillantó tükrökben természetesen van holttér-figyelő is, ami valóban hasznos, az indexnek semmilyen hangja nincs, és ha nem nyomom le teljesen, akkor is intelligensen hármat jelez, amit persze csak azért tudok, mert a műszerfalon visszajelez. A sort még sokáig lehetne folytatni, elég legyen annyi, hogy az aprólékos munkában nyilván rengeteg örömöt lelő mérnökök figyelméből még arra is jutott, hogy az indítógomb a szív ritmusára pulzáljon – természetesen pirosan. Mint a tetszhalott vámpír, aki csak arra vár, hogy felébredjen az éjszaka beálltával, és minden szembe jövő hétköznapi autóból kiszívja az életenergiát.

Merthogy valami ilyesféle érzést vált ki az XF az utakon: szem nem marad szárazon, az emberek tisztelettel vegyes érdeklődő félelemmel vizslatják a tekintélyt parancsoló, néhány paraszthajszál híján ötméteres nagymacskát. A közértből kijövet, ahova kifliért és kefírért ugrottam be, máris kisebb, tülekedő csoportot találtam az autó mellett, akik olyasféle csodálattal tekintettek rám, mint ahogyan megrögzött agglegény barátaim néztek rám az esküvőmön; hiszik is meg nem is, amit látnak. 

Jaguar

Azért vezetés közben, a rózsaszín köd oszlásakor néha már muszáj ráncolni a homlokomat. Ha nem sportfokozatban hajtom, akkor azért kicsit lomha, öreguras viselkedésű jószág, nyilván nem könnyű az 1,8 tonnát mozgatni. Pedig ha aszfaltszaggatást nem is, erős dinamizmust mindenképpen elvárnánk egy Jaguártól, s ehhez nyilván jobban illik egy nagyobb benzinmotor. Értem én, ez az a kompromisszum, amit megkötöttek a piacnövelés érdekében, állítólag a kétliteres X-type-ok fogynak a legjobban, reméljük, az XF-be az a motor nem kerül bele. Egyébként sportfokozatban már egész tűrhetően gyorsul, a legnagyobb élményt mégis a kormányra szerelt óriásfül-kéziváltóval nyújtja: a szerkezet gyorsan és pontosan váltogat, így sokkal élménydúsabb az autózás, ráadásul nem kell ehhez valami plusz fokozatba tekerni a forgókapcsolót, elég csak megérinteni a fülek valamelyikét. 

Jaguar

A finom anyagok között aztán sötétben hirtelen lep meg a műszerfal-világítás okozta határozott, James Bondot idéző Aston Martin-hidegség – a mutatók jeges acélkéken figyelnek. Talán az sem véletlen, hogy az XF feneke egyértelműen aston martinos jegyeket mutat, ez a 15 milliós modell lehet a szegény emberek Astonja, ami azért kábé dupla ennyibe kerül. A fogyasztásról már nem is szólva: a gazdaságos hatfokozatú V6-os dízelmotor 100-nál nagyjából 1600-at forog, még a nagyvárosi közlekedést is meg lehet úszni legfeljebb 13-14 literes fogyasztással, országúton, gondolom, közel a felére esik a nagyvad-étvágy. És ezen a ponton sürgősen revideálnom kell magam: sejtésemmel ellentétben nem a légbeömlők automatikája romlott el először, hanem a tanksapka-vezérlő elektronika.

Itt most aztán oldalakat lehetne telesírni a sok elektromos kütyü okozta galibáról, emlegetni a 40 évvel ezelőtti szép időket, amikor a motort leszámítva jóformán üres volt a motorház, de ennyi szarkazmus azért engedtessék meg: mi a túrónak kell a tanksapka fedő lemezkét kézzel benyomni, hogy aztán egy motor nyissa ki azt?! Szóval, ez a motor döglött be, bicskával meg mégsem akartam kifeszíteni, így hát idő előtt került vissza az XF, ahol vidáman és bizakodóan vették vissza az autót.

Jaguar

Én sem tudom, mit gondoljak. Nagyon jó és nagyon szép ez az autó, ráadásul nem kellett feltankolva visszaadnom a tesztút végén, ám hiába győzködtek a forgalmazónál arról, hogy a Jaguárok korábbi, legendás megbízhatatlansága már a múlté, valahogy mégis maradt bennem egy kis félsz. Persze én is bizakodó vagyok, s amíg a fél éve a Tata által megvásárolt klasszikus brit márka neve alatt nem jelennek meg a platós, majd mini-haszongépjármú 1,6-os dízel Jaguárok, addig talán nem is kell annyira megijedni.

Izsák Norbert