szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Nemcsak beült a busz volánja mögé, de egy jó darabon vezette is azt. Persze mindezt teljesen illegálisan.

Kisgyerekként ki ne álmodozott volna arról (legalább egyszer), hogy egy buszt, kamiont, kukásautót, vagy valami ehhez hasonló méretekkel bíró járművet vezet. Persze az esetek 99 százalékában ez sosem valósulhat meg gyerekként, és mire felnő az ember, már sokkal kevésbé romantikus dolog egy ilyen állásban dolgozni. Egy ingolstadti kisfiú viszont nem hagyta, hogy beteljesületlen maradjon az álma, és beült egy busz volánja mögé. Csak épp erről nem szólt senkinek.

A Bayerishe Rundfunk alapján a 444 azt írta, a srác egy javítóműhelyben látta meg az őrizetlenül hagyott gépet, aminek beült a vezetőülésébe, majd elhajtott vele. Persze nem csak úgy, össze-vissza céltalanul bolyongott a géppel, hanem azon az úton indult meg a forgalomban, amerre a járat is mindig közlekedik. Sőt, még az utasokat is felvette a megállónál. Mondjuk azt nem nagyon értjük, hogyan mertek az emberek felszállni.

A kisfiú álmát végül a rendőrök tették tönkre, akik négy kilométer után lekapcsolták a járatot. A buszon egyébként hárman utaztak, akik azt mondták, különösebb probléma nem volt a vezetéssel. A 11 éves ingolstadti gyerek azt mondta, mindig is rajongott a buszokért, ezért kötött el egyet.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!