szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az idei év legjobban várt menedzserautója megmutatta magát.

A hivatalosan G30-as gyári szériának hívott új „ötösről” a képek alapján, azért kijelenthető, hogy nem okoz nagy meglepetést. Ahogy mondani szokás inkább evolúció, mint revolúció a bajorok üzleti szedánjának legfrissebb darabja.

Az előző széria 2011-óta volt jelen, két éve kapott frissítést, úgyhogy a piac már nagyon várta az új generációt, különösen annak fényében, hogy a Mercedes-Benz is kihozta az idén az új E-osztályt.

Az új 5-ös sorozat egyértelműen a tavaly megjelent nagyobb testvér a 7-es sorozat formaiságát vette át. Az orr-részük szinte teljesen azonos, a hátsó traktus is sarkosabb lett az elődhöz képest, és jobban hasonlít a mai 7-eshez.

germancarforum.com

A belső térről ugyan ez jelenthető ki, a G11-es kódnevű, mostani 7-es sorozat szinte teljesen ilyen. A nagyméretű LCD, a klímapanel, a kardánboxon lévő iDrive. Mindezzel, végülis a márka azt üzenheti, hogy tovább lépett felfelé a felső-középkategóriás autójuk.

Az új ötös egyébként is a hetes platformjával osztozik, azonban korábbi hír volt, hogy elsőként most külföldön Ausztriában is gyártani fogják, a klasszikus dingolfingi bajor üzem mellett.

germancarforum.com

A motortérben a frissített motorcsaládok lehesznek jelen, a négyhengeresek 2.0 literrel, akár benzines, akár dízelről legyen szó. A hathengeres új dízel 3.0 literes és 265-től 400 lóerőig terjed a teljesítménye, akárcsak a benzines természetesen soros hathengeres 320 ló környékén lesz. A legerősebb még nem M-es modell vélhetően a 4.4 literes V8-as 450 lóerős változat lesz, amely jelenleg a 750i-ben is van. A valódi M5 pedig ugyan ezen a motorral, de már 560 ló feletti teljesítménnyel érkezhet.

Hogy a másik irányba is tekintsünk, nyilván jönnek a plug-in hibridek is, a 330e-ből megismert 2.0 literes négyhengeressel és lítium-ion akkumulátorral megtámogatott elektromos hajtással.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!