szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Stuttgartban már javában a következő generációs S osztályon dolgognak, íme az első információmorzsák a többek közt tisztán elektromos változatban is készülő luxusautóról.

A Mercedes 1972-ben jelentette be a W116-os modellt, mely elsőként viselte magán az S-osztály típusjelzést. Az azóta eltelt évtizedekben öt újabb generáció látott napvilágot a sokak által a luxusautók etalonjának tartott szériából, melynek aktuális kiadása 2013-ban mutatkozott be. A W222-es hatodik generáció ráncait nemrégiben varrták fel, ezt a modellt tavaly év végén mi is alaposan leteszteltük, most pedig felbukkantak az első kémfotók a vadonatúj hetedik generációs modellről.

A fotók tanúsága szerint a W223-as új modell erősen álcázott első példányainak már javában folyik a téli tesztelése. Előzetes információk szerint a karbon és az alumínium széles körű használata miatt jelentősen csökkeni fog az S osztály tömege, ami a fogyasztásra és a menetteljesítményre is jó hatással lehet. Érkezik egy 48 V-os új plugin hibrid rendszer, az igazán nagy durranás pedig a teljesen elektromos változat lesz.

A korábbi pletykákkal ellentétben az új S osztályban nem Level 3-as, hanem Level 4-es önvezető technológia lesz. Mint ismeretes, az aktuális S osztály és a Tesla Model S is Level 2 tudással bír, a nemrégiben kijött és már általunk is kipróbált Audi A8 pedig a világ első Level 3-as autonóm autója.

Az aktív futóműves új luxusszedánról várhatóan 2020-ban hull majd le a lepel, a későbbiekben pedig várhatóan érkezni fog egy kétajtós kupé, egy kabrió és egy hosszított Maybach kivitel is. Ezenkívül egy négyajtós kupéról is pletykálnak, ami SEC néven támadhat.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló dolgokról, lájkolja a HVG Autó rovatának Facebook-oldalát.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!