Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Áder János

MTI Itthon

Áder: a szocializmus bűnben fogant

Áder János köztársasági elnök szerint a szocializmus rendszere erkölcsi és közjogi értelemben is bűnben fogant, hiszen a kommunista párt zsarolással, kényszerítéssel ragadta magához a hatalmat, miközben saját alkotmányos szabályaira sem volt tekintettel.

MTI Itthon

Áder levelet írt XVI. Benedeknek

Levélben mondott köszönetet papi, hittudósi és egyházvezetői tevékenységéért XVI. Benedek pápának Áder János köztársasági elnök. Az államfő levelét csütörtökön kézbesítették.

MTI Itthon

Gasparovic bent ragadt Ádernél

Áder János államfő szerint "bár a legfontosabb vitás kérdésekben a nézetkülönbségek megmaradtak", az Ivan Gasparovic szlovák államfővel folytatott keddi budapesti megbeszélésen fontos lépést tettek azért, hogy ezek hamarosan a múlt részévé váljanak. A szlovák köztársasági elnök azt hangsúlyozta, hogy tiszteletben kell tartani a nemzeti kisebbségek jogait, Magyarországon és Szlovákiában is segíteni kell az érvényesülésüket.

hvg.hu Itthon

Áder ne írja alá az új Ptk-t - ezt kérik a civilek

Áder Jánoshoz fordul több, a fogyatékos személyeket képviselő szakmai és civil szervezet annak érdekében, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a február 11-én elfogadott Polgári törvénykönyvet.

MTI Itthon

Az árvízről beszélt Áder Szolnokon

A nagy áradások elleni felkészülés, így a gátak magasítása, a töltések megerősítése, a logisztikai tevékenység megszervezése hosszú évek munkája, ezekkel nem lehet az utolsó órákban kapkodni - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök szombaton Szolnokon, ahol a várható árvízhelyzetről és az árvízvédelem előkészületi munkálatairól tájékozódott a katasztrófavédelem országos vezetője és a település polgármestere társaságában.

MTI Itthon

Ádert kéri a PM, hogy forduljon Ab-hoz az új Ptk. miatt

A Párbeszéd Magyarországért (PM) arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy forduljon az Alkotmánybírósághoz (Ab) és kérjen alkotmányossági normakontrollt a hétfőn elfogadott polgári törvénykönyv (Ptk.) kapcsán.

MTI Itthon

Áder levelet írt a magyar zsidóknak

A haláltáborokba hurcoltakra emlékezni egyet jelent szembenézni a ténnyel: közülünk is bárki ott lehetett volna az ártatlan áldozatok között - fogalmazott Áder János köztársasági elnök, a holokauszt áldozatainak nemzetközi emléknapja alkalmából a magyar zsidóságnak írt levelében.

MTI Világ

Áder ajánlatot tett a NATO-nak

Magyarország 2014 vége után, a jelenlegi NATO-misszió mandátumának lejártát követően is kész szerepet vállalni Afganisztánban, ha ilyen kérés érkezik - jelentette ki Áder János köztársasági elnök, miután csütörtökön megbeszélést folytatott Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkárral a katonai szervezet brüsszeli központjában. A NATO-főtitkár megbízható szövetségesnek nevezte Magyarországot.

MTI Itthon

Áder diplomatákkal találkozott a MüPában

Világunknak ma is arra az összhangra van szüksége, amely korábban Európa újraegyesítéséhez vezetett - mondta Áder János hétfőn, a diplomácia testület tagjait fogadva.

MTI Itthon

Áder emberei százezres jutalmat kaptak

Átlagosan egyhavi illetménynek megfelelő jutalomban részesültek a Köztársasági Elnöki Hivatal munkatársai - írja a Blikk hétfőn, a hivatal tájékoztatására hivatkozva.

1
57 58 59 60 61
74
Sajtóhírek szerint Lázárék meghátráltak, mégis lesz home office a MÁV-nál, a miniszter szerint szó sincs ilyesmiről

Sajtóhírek szerint Lázárék meghátráltak, mégis lesz home office a MÁV-nál, a miniszter szerint szó sincs ilyesmiről

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

Mesterséges intelligencia a művészetben: trénelés, promptolás és versenyfutás – interjú Szauder Dáviddal

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

A Google és a PwC vezetői kerültek a Digitális Kereskedelmi Szövetség élére

Történelmi átigazolás, amiből óriásit profitálhat a magyar fociválogatott

Történelmi átigazolás, amiből óriásit profitálhat a magyar fociválogatott

Publicus: A Tisza minden választói rétegben hibahatáron túl vezet a Fidesz előtt

Publicus: A Tisza minden választói rétegben hibahatáron túl vezet a Fidesz előtt

Gólgazdag meccsen harcolta ki a továbbjutást a Ferencváros az Európa-ligában

Gólgazdag meccsen harcolta ki a továbbjutást a Ferencváros az Európa-ligában

Öröm a brit királyi családban: megszületett a legújabb tag

Öröm a brit királyi családban: megszületett a legújabb tag

Megjött a feketeleves: durván drágul a kávé

Megjött a feketeleves: durván drágul a kávé

A címlapról ajánljuk