Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#újságírók elleni támadások

MTI Világ

A szír katonáknak állítólag parancsuk volt az újságírók megölésére

Parancsuk volt a szíriai kormányerőknek a nyugati újságírók megölésére, ezért végeztek szerdán Marie Colvinnal, a brit Sunday Times 55 éves újságírójával és francia fotóriporter kollegájával, a 28 éves Rémi Ochlikkal - írta csütörtökön a The Telegraph című brit lap névtelen forrásra hivatkozva.

MTI Világ

Újabb újságírót öltek meg Hondurasban

Ismeretlen tettesek agyonlőttek egy újságírót Hondurasban. A 35 éves Héctor Medina a közép-amerikai ország északi részén fekvő Morazón városban a helyi televízió egyik hírműsorát vezette, és munkájával összefüggésben korábban többször kapott halálos fenyegetéseket. Beszámolóiban Medina bírálta a rendőrséget és azokat a biztonsági magáncégeket, amelyeket a drogcsempészek működési területén élő farmerek szerződtettek - közölte Santos Gálvez, a hondurasi újságírók szövetségének a regionális elnöke.

MTI Világ

RSF: rossz példát mutat a magyar médiatörvény

A magyar médiatörvény megmutatta, hogy még Európa közepén is milyen könnyen megtörténhet a sajtószabadság korlátozása; az azonban kétséges, hogy egy közös uniós "médiatörvény" segítene-e megakadályozni a hasonló eseteket - vélekedett a Riporterek Határok Nélkül (RSF) ausztriai szervezetének elnöke egy keddi osztrák lapban megjelent cikkében.

1 2
Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Az állampapíroktól a tőzsdék felé fordulhatnak a K&H-s ügyfelek

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Ivan Krasztev: Európának el kell térítenie Trump forradalmi terveit a világ érdekében

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Tekintetmágnes Gaudí dizájnú F1-autó: körbefotóztuk a gyönyörű katalán versenygépet

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Mi köze a plafon bámulásának a sikerhez?

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

Otthagyta a Metát a sztárügyvéd, mert a cégen és Mark Zuckerbergen is „neonáci őrület lett úrrá”

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

A közvécék hiányára hívták fel a figyelmet, egy év próbaidőre ítélték A Város Mindenkié aktivistáit

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Putyint mentegette, Asszadhoz látogatott, pártot váltott Trump hírszerzési igazgatója

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

Sosem volt ennyi barátunk, és sosem voltunk ennyire magányosak

A címlapról ajánljuk