Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#útlevél

MTI Világ

Magyarországra sem utazhatnak az orosz rendőrök az USA miatt

A belügyminiszter utasítására begyűjtik a rendőrségi és ügyészségi dolgozók útlevelét Oroszországban, és csak feletteseik engedélyével utazhatnak külföldre – közölte a Moszkovszkij Komszomolec című napilap csütörtökön. Állítólag a tiltott utazási célok között szerepel az NATO mind a 28 tagállama, így Magyarország is.

hvg.hu Plázs

Mikor az embert saját országába zárják

Egy új tanulmány szerint a britek, svédek és finnek számára a legegyszerűbb az világ országaiba való utazás, vízumkötelesség pedig leginkább az afgánok külföldi kalandozásait lehetetleníti el - írja a Die Welt.

hvg.hu Plázs

Így tiltathatja ki magát az USA-ból

Egy brit férfi négy évtizede eltűnt útlevele miatt egészen mostanáig nem léphetett az Egyesült Államok területére – írja a Telegraph.

MTI/hvg.hu Itthon

MN: mindent dokumentált az útlevélbizniszekről Welsz Tamás

Welsz Tamás dokumentálta az útlevél-vásárlási ügyleteket, nyilvántartásában benne volt az érintettek ujjlenyomata és a személyi igazolványuk fénymásolata, és volt, ahol pénzösszegeket is feltüntetett – ezt írja a pénteki Magyar Nemzet. A lap úgy tudja, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal már a Gyurcsány-kormány idején, 2007-ben vizsgálta a bissau-guineai útlevelek ügyét.

MTI/Magyar Nemzet Itthon

MN: több MSZP-snek lehet afrikai útlevele

Nemcsak Simon Gábornak, de több szocialista politikusnak is lehet afrikai útlevele a Magyar Nemzet szerint, amely emlékeztet: az úti okmányokat pénzek tisztára mosására használták.

MTI Itthon

Gulyás: az afrikai útlevél ügye rávilágít Simon gátlástalanságára

A Fidesz szerint Simon Gábor volt MSZP-elnökhelyettes bissau-guineai útlevelének ügye rávilágít arra a gátlástalanságra, amellyel "a még mindig tisztázatlan forrású pénzek" eltüntetésében próbált közreműködni a volt szocialista politikus. Gulyás Gergely, a kormánypárt országgyűlési képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy a Simon-ügy "példátlan bűncselekmény-sorozatában" a bissau-guineai útlevél olyan új szál, amely önmagában is többrendbeli bűncselekmény gyanúját veti fel.

MTI Itthon

Már az útlevélpótlást is intézhetjük a neten

Az útlevél pótlásával bővült az interneten intézhető ügykörök száma, és 2014 végéig további informatikai fejlesztéseket valósít meg a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatala (KEKKH).

MTI Világ

Útlevél nélkül maradt Berlusconi

Alig egy nappal a semmítőszék ítélete után az olasz rendőrség bevonta pénteken Silvio Berlusconi útlevelét, miközben pártja, a Szabadság Népe miniszterei bejelentették: készek távozni a nagykoalíciós kormányból. A párt parlamenti szenátorai és képviselői ugyancsak készek lemondani mandátumukról.

Klopfstein-László Kornél Világ

Így meneküljön útlevél nélkül

Bár a kémkedéssel vádolt amerikai Edward Snowdennek sikerült papírok nélkül eljutnia Hongkongból Moszkvába, jogosan merül fel a kérdés, hogy egy átlagember vajon meddig jutna útlevél nélkül. A hvg.hu utánajárt.

MTI Világ

Nagy napra ébredtek a kubaiak

Kiutazási engedély és külföldi meghívó levél nélkül utazhatnak külföldre mostantól a kubaiak. Az erről szóló reformtörvény hétfőtől hatályos.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Nincs megállás: itt a kínai DeepSeek képgenerátora, ami máris lenyomta az OpenAI Dall-E 3-ját

Nincs megállás: itt a kínai DeepSeek képgenerátora, ami máris lenyomta az OpenAI Dall-E 3-ját

Szeretettel Erdélyből: így válik Hurghada az „új paradicsom” ideáljává

Szeretettel Erdélyből: így válik Hurghada az „új paradicsom” ideáljává

Óriási orvosi siker: két hónapja él génmódosított sertésvesével egy amerikai nő, és jól érzi magát

Óriási orvosi siker: két hónapja él génmódosított sertésvesével egy amerikai nő, és jól érzi magát

Decemberben kisebb turistaözön volt  Magyarországon

Decemberben kisebb turistaözön volt Magyarországon

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

Egy orosz drón elpusztította az elmenekült oroszbarát Janukovics volt ukrán elnök veteránautóit

Filmforgatás miatt lezárják a Lánchidat péntekről szombatra virradó éjszaka

Filmforgatás miatt lezárják a Lánchidat péntekről szombatra virradó éjszaka

Szerda hajnalban újraindul a vasúti forgalom Szegednél

Szerda hajnalban újraindul a vasúti forgalom Szegednél

Itt a BMW 700 kilométeres hatótávú új villanyautója

Itt a BMW 700 kilométeres hatótávú új villanyautója

Az űrversenyhez hasonló pofára esés a DeepSeek sikere: szankcionált, olcsó kínai MI töri össze az amerikaiak álmait

Az űrversenyhez hasonló pofára esés a DeepSeek sikere: szankcionált, olcsó kínai MI töri össze az amerikaiak álmait

A címlapról ajánljuk