Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#4-es metró

MTI Gazdaság

Tarlós: válsággal számol a fővárosi költségvetés

A következő évi költségvetés nem tekinthető a városvezetés "saját" költségvetésének, részben a válság leküzdésének közvetlen, rövid távú feladatai miatt, amelyek még csak nyomokban teszik lehetővé a stratégiai törekvések megjelenítését, részben pedig "a szilárd alapokra építkezés lehetetlensége miatt".

hvg.hu Itthon

Magyar Nemzet: másképpen építik a metrót

Nincs pénz a 4-es metró Keleti pályaudvar és Bosnyák tér közötti szakaszára, így a főváros azt vizsgálja, miként lehet ott visszaállítani a villamosközlekedést - írja csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

MTI Itthon

Tarlósék cáfolják, hogy nem épül tovább a 4-es metró

A főváros cáfolta azt a lapértesülést, amely szerint az önkormányzat letett volna a 4-es metró második szakaszának megépítéséről. A főpolgármesteri hivatal kommunikációs igazgatója szerdán azt mondta: akkor lesz gazdaságos a beruházás, ha elkészül a folytatása is.

MTI Itthon

Népszava: Tarlósék "elhagynák" a 4-es metró második szakaszát

A kockázatok sokasága és az akár 56-100 milliárd forintot is elérő hiány miatt Budapest jövő évi büdzséje „válságköltségvetés” lesz, csak a legszükségesebb fejlesztésekre lesz pénz, a 4-es metró folytatására nem – írta a Népszava, a lap birtokába került koncepció alapján.

MTI Gazdaság

4-es metró: 53 beszerzésnél találtak kockázatot

A 4-es metró építésének első szakasza kapcsán 53 beszerzés és közbeszerzés tekintetében állapított meg különböző mértékű kockázatot az utólagos szakértői vizsgálat. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) illetékes irányító hatósága a projekt Európai Bizottság általi befogadása érdekében még 2008 decemberében bízott meg független jogi és közbeszerzési szakértőt, hogy utólagos ellenőrzésnek vesse alá a projektet.

MTI Itthon

ÁSZ: feljelentés a 4-es metró beruházásának vizsgálata után

A számvevők szerint a 4-es metró beruházásának vizsgálata során a feltárt szabálytalanságok közül több a büntetőjogi felelősség tisztázását is szükségessé teszi, ezért az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jogi osztálya több cselekménnyel összefüggésben hűtlen kezelés alapos gyanúja miatt ismeretlen tettesek ellen feljelentést tett - olvasható abban az összegzésben, amelyet az ÁSZ pénteken juttatott el az MTI-hez.

MTI Itthon

ÁSZ: több hiányosság a 4-es metró kivitelezésénél

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) vizsgálata szerint a 4-es metró beruházását előnytelen szerződési kötelezettségek vállalása, hibásan megválasztott lebonyolítási konstrukció és nem megalapozott határidők jellemezték, de a pénzügyi háttér folyamatosan biztosított volt; a beruházás összköltsége a műszaki tartalmával összevetve reálisnak tekinthető.

MTI Itthon

Nem fogadta el a metrójelentést a fővárosi vizsgálóbizottság

Nem fogadta el a 4-es metró beruházásáról szóló jelentést a Fővárosi Közgyűlés nagyértékű beruházásokat vizsgáló bizottsága szerdai ülésén. A jelentés rögzíti, hogy rossz volt az előkészítés, több jogi anomália is előfordult, valamint 60 milliárd forinttal kevesebb támogatást kapott a projekt az uniótól.

MTI Gazdaság

Alstom-metrókocsik: nem csak a fékekkel volt gond

Nem csak a fékek hibái miatt utasította vissza a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) múlt pénteken az Alstom metrókocsik típusengedélyének kiadását. A járművet irányító szoftver sem működött megfelelően, és több, a hatóság által kért dokumentációt sem nyújtott be az Alstom.

1
18 19 20 21 22 23 24
Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?

Robert Menasse osztrák író: Túlságosan megkönnyítettük a fasiszták dolgát?

Külföldi luxusingatlanokba is átkerült pénz az MNB alapítványából

Külföldi luxusingatlanokba is átkerült pénz az MNB alapítványából

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Ez egy valóban forradalmian új mobil: kezünkben a háromba hajlítható Huawei Mate XT

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

Nem állt le az élet a Bindzsisztán-szelettel, máris itt a Mini Dubaj és Maxi Dubaj torta

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Kétezer veszélyes eszközt próbáltak bevinni egy év alatt a Parlamentbe

Hogyan lehet ép ésszel megúszni a közlekedést a nagyvárosban?

Hogyan lehet ép ésszel megúszni a közlekedést a nagyvárosban?

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Nem enged a belügy, a bombariadók után is le kell adniuk a mobiljukat a diákoknak

Az „őrület” megoldása, azaz mitől nyugodhat meg az állampapírpiac

Az „őrület” megoldása, azaz mitől nyugodhat meg az állampapírpiac

Több tízezer gyermekpornográf képet találtak a makói férfinél, aki most 13 évet kapott

Több tízezer gyermekpornográf képet találtak a makói férfinél, aki most 13 évet kapott

A címlapról ajánljuk