Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#47-es út

MTI Közlekedés

Fotó a 47-esen történt halálos balesetről

A Tisza Volán szentesi járatával ütközött össze egy autó hétfőn délelőtt a 47-es úton. A kocsit vezető 47 éves férfi, aki feltehetően nem volt bekötve, életét vesztette. A buszon hárman sérültek meg.

MTI Közlekedés

Öten sérültek meg a 47-es úton

Öten megsérültek egy balesetben a 47-es számú főúton Debrecen határában csütörtök reggel. Személykocsi és kisteherautó ütközött – közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság.

MTI Autó

Ragacs okozott óriási dugót a 47-esen

Az M43-as autópálya Szeged felé vezető oldalának lezárása miatt hatalmas torlódás alakult ki az algyői hídnál – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken.

1 2
Beiktatták az új osztrák kormányt

Beiktatták az új osztrák kormányt

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Adrien Brodynak Oscar-díjat hozott A brutalista, pedig a HVG-nek azt mondta, sokáig úgy tűnt, nélküle csinálják meg a filmet

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

Mutatunk pár trükköt: gyorsabban írhat majd az iPhone-ján

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

A kulturális miniszter nekimegy az akadémikusoknak, nem enged a Kolibri Színháznál, amúgy mindenben Magyar Péter ármánykodását látja

Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

Azért is lesz magyar előadó az Eurovízión

„Köszönet miniszterelnök úrnak”: kisegíti a kormány a jelentős tartozással küzdő Haladást

„Köszönet miniszterelnök úrnak”: kisegíti a kormány a jelentős tartozással küzdő Haladást

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Valaki csaknem 650 millió forintot nyert a hatos lottón

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Megtagadták egy magyar katonai repülőgép leszállását Bosznia-Hercegovinában

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

Az ügyfelek is megérezhetik, hogy új eszközöket kapnak a mobilszolgáltatók

A címlapról ajánljuk