Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#BÉT

MTI Gazdaság

Magyar Nemzet: újra napirenden az ellentőzsde?

A Magyar Nemzet keddi számában azt írja: erős adut kaptak a kezükbe a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) osztrák tulajdonosaival szembeforduló hazai érdekcsoportok: egy január elején életbe lépett törvény a korábbinál könnyebbé és olcsóbbá teszi a részvények másik tőzsdére költöztetését. Ez a módosítás lendületet adhat egy hazai tulajdonban lévő ellentőzsde létrehozásának.

Gazdaság

Csak emelkedni tudnak a piacok

Emelkedni, határozottan és egyértelműen. Nincs más irány – legalábbis ezt mutatják a piacok a hét első napjának délelőtti óráiban.

MTI Gazdaság

Orbán mai szereplése a BÉT-en is nyomot hagyhat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,14 pontos emelkedéssel, 23.397,26 ponton nyitott hétfőn, ez a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,58 százalékos erősödés. Az elemzők egy része emelkedésre számít ma a BÉT-en, egyikük szerint Orbán Viktor évértékelő beszédének is lehet hatása a részvényárfolyamokra.

MTI Gazdaság

A rendes emelkedéshez kevés a vevő a tőzsdén

Kis erősödéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén pénteken, de elemzők szerint a "rendes" emelkedéshez kevés a vevő. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 151,01 pontos emelkedéssel, 23.096,22 ponton nyitott pénteken.

MTI Gazdaság

Emelkedéssel nyitott a tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 55,87 pontos emelkedéssel, 23 155,31 ponton nyitott csütörtökön. A szerdai záró értékéhez képest 0,24 százalékkal erősödött.

Gazdaság

Erősödött az OTP, gyengült a Mol szerdán

A BÉT vezető indexe a szerdai kereskedést 23 099,44 ponton zárta, 12,99 ponttal a keddi záróérték fölött; a Mol bő 1 százalékkal gyengült, az OTP szűk 1 százalékkal erősödött.

MTI Gazdaság

Kis erősödéssel nyithat a tőzsde

Az amerikai piacok erősödését követi a BUX a szerdai nyitásban, az üzletkötők az árfolyamok kismértékű emelkedésére számítanak a kereskedés kezdetén.

MTI Gazdaság

A BÉT forgalma kissé élénkült januárban

Az év első hónapjában kissé élénkült a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényforgalma a nagyon gyenge december után, a korábbi hónapok átlagától azonban elmaradt a havi adásvétel értéke.

MTI Gazdaság

Emelkedett a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 116,31 pontos emelkedéssel, 22 825,66 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,51 százalékkal erősödött.

ecoline.hu Gazdaság

BUX: egyiptomi félelmek

A nyugati tőzsdékhez hasonlóan a BUX is lejtőre került hétfőn délelőtt. Az ok: Egyiptom.

MTI Gazdaság

Esett a BUX nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,83 pontos csökkenéssel, 22 743,18 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,47 százalékkal gyengült.

Gazdaság

Mínuszban járt péntek délben a BUX

A BÉT vezető indexe január 28-án délben 23 057 pontnál járt, 0,82 százalékkal a csütörtöki záróérték alatt, a budapesti blue chipek mindegyike gyengült.

1
130 131 132 133 134
172
Ötven éve halt meg Németh László

Ötven éve halt meg Németh László

Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Új hírek Ferenc pápa állapotáról: stabil, de kritikussá is válhat

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Továbbra is stabil Ferenc pápa állapota

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Egy rubelért adta el, százmilliárdért kaphatná vissza orosz gyárát a Renault

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

Hazánkba is juthatott a hibás Ozempic-injekciókból

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

Ferenc pápa még mindig tudja, hogyan kell felbosszantani Donald Trumpot

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Szijjártó szerint az EU megsértette a Magyarország felé vállalt energiabiztonsági garanciáit

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Orbán szerint Londonban az európai vezetők a háború folytatásáról döntöttek

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

Sosem volt még ilyen laptop: hosszabb üzemidő, nagyobb teljesítmény – először bizonyít egy notebookban a szilárdtest hűtés

A címlapról ajánljuk