Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bándy kata

MTI Itthon

Kovács Lajos: tettestársa lehetett Bándy Kata gyilkosának

Akár további nőket is megerőszakolhatott, illetve megölhetett volna a Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsított P. László, ha nem fogták volna el alig pár nappal a brutális bűncselekmény után – mondta a 26 éves férfi "elkövetési módszere" és jellemvonásai alapján a pécsi gyilkosság felgöngyölítésébe szakértőként bevont Kovács Lajos nyugalmazott ezredes kedden, aki szerint elképzelhető, hogy a gyanúsított nem egyedül követte el a bűncselekményt.

PLT Nyüzsi

Bándy Kata tragédiája és a hazug rendpártiság

Ma már mindenre rendőrt akarnak igénybe venni, még az iskolás gyerekeket is rendőrökkel akarják megfegyelmezni, de arra nem jut energia, hogy egy elítélt bűnözőt kijelölt tartózkodási helyére kísérjenek.

hvg.hu Bűnügy

Bándy Kata gyilkosának börtönben kellett volna lennie a végzetes éjszakán

Nem akart közösülni támadójával, valószínűleg ezért ölték meg Pécsen Bándy Katát. A fiatal pszichológussal a gyanú szerint egy 26 éves férfi végzett, akinek szerdán döntenek az előzetes letartóztatásáról. A bama.hu szerint a támadót tipikus piti bűnözőnek ismerték korábban Kelebián és Kiskunhalason. Korábbi ügyei miatt állítólag most is börtönben kellene ülnie.

hvg.hu Bűnügy

Bándy-gyilkosság: eltörték az orrát a feltételezett gyilkosnak

Valóban megsérült a rendőri intézkedéskor az a férfi, akit Bándy Kata meggyilkolásával gyanúsítanak Pécsen. A 26 éves férfinak eltörték az orrát a Pécsma.hu hírportál információi szerint. A kórházból már kihozták, most fogdában őrzik a baranyai megyeszékhelyen.

hvg.hu Napi merítés

Jogos-e a lincshangulat Bándy Kata ügyében?

Bándy Kata gyilkosának elfogása után a netezők ismét ellepték a Kata keresésre létrehozott Facebook oldalt, és többen a halálbüntetés visszaállítását követelték kommentjeikben. Jogos-e a lincshangulat?

hvg.hu Itthon

Bándy-gyilkosság: beismerő vallomást tett a gyanúsított

Vasárnap a rendőrség őrizetbe vett egy 26 éves magyar állampolgárságú férfit, aki megalapozottan gyanúsítható Bándy Kata meggyilkolásával - közölte hétfő reggel a Baranya megyei rendőrség. A férfi beismerő vallomást tett. A Dunántúli Napló szerint a gyanúsított Kiskunhalasról érkezett Pécsre. Tegnap több helyi lap is azt írta, több személyt foghattak el. A rendőrségi közlemény szerint a beismerő vallomás ellenére a rendőrök nagy erőkkel nyomoznak tovább.

MTI Bűnügy

Bándy Kata anyja üzent: "megvan a tettes"

Több embert fogott el a rendőrség Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyével kapcsolatban - tudta meg az MTI magát megnevezni nem kívánó rendőrségi forrásból hétfő kora hajnalban.

MTI Itthon

A rendőrség nem ad információt Bándy Kata ügyéről

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság a nyomozás érdekeire hivatkozva továbbra sem ad tájékoztatást a gyilkosság áldozatává vált Bándy Kata ügyéről. Zsobrák Péter szóvivőt annak kapcsán kérdezte vasárnap az MTI, hogy a belügyminiszter úgy nyilatkozott, néhány napon elfogják az elkövetőt vagy az elkövetőket.

hvg.hu Itthon

Mikor lesz meg Bándy Kata gyilkosa?

A baranyai megyei lapok szerint nagyon közel áll a rendőrség ahhoz, hogy elfogja a 25 éves rendőrségi pszichológus, Bándy Kata gyilkosát. Egyes források szerint nem véletlen a viszonylag alacsony összegű nyomravezetői díj, az elkövető mobiltelefonja és a megtalált DNS-minták is egyre közelebb hozhatják a nyomozókat a megoldáshoz, ráadásul a tettes nagy valószínűséggel a holttest megtalálásának környékén élhet. A számos gyilkossági ügy sikeres felderítésével ismertté vált volt nyomozó, Kovács Lajos azonban úgy látja, még nincs áttörés a nyomozásban.

hvg.hu Itthon

Bándy Kata gyilkosát mobilja buktathatja le

A Blikk szerint Bándy Kata gyilkosa eldobhatta áldozata mobiltelefonját, de saját mobiljára nem biztos, hogy gondolt. A rendőrség már elemzi az adótoronyra feljelentkező hívásokat.

hvg.hu Itthon

Bándy Kata-gyilkosság: meglehet a gyilkos DNS-e

DNS-mintát találtak a helyszínelők, amely segíthet beazonosítani a 25 éves pécsi rendőrségi pszichológus, Bándy Kata gyilkosát - írják a helyi lapok. A Balatonon szolgálatot teljesítő pécsi rendőröket is hazarendelték, feltehetően azért, hogy nagyobb erők tudjanak foglalkozni a lány meggyilkolásának ügyével.

1 2 3 4 5 6
Hat évig titkolták: országszerte ott van a glifozát a felszíni és talajvízben

Hat évig titkolták: országszerte ott van a glifozát a felszíni és talajvízben

Tisztázták a híresztelést, hogy betiltanák az autókban is használt karbonszálas anyagokat

Tisztázták a híresztelést, hogy betiltanák az autókban is használt karbonszálas anyagokat

Nézze meg: elkészült négy film, mindegyiket egy iPhone-nal forgatták

Nézze meg: elkészült négy film, mindegyiket egy iPhone-nal forgatták

Magyar Péter bűncselekménnyé nyilvánítaná a hírhamisítást, miután Bohár Dániel ukrán zászlót adott a kezébe

Magyar Péter bűncselekménnyé nyilvánítaná a hírhamisítást, miután Bohár Dániel ukrán zászlót adott a kezébe

Mark Zuckerberg komolyan felvetette, hogy évi egyszer mindenki ismerőseit törölni kéne a Facebookon

Mark Zuckerberg komolyan felvetette, hogy évi egyszer mindenki ismerőseit törölni kéne a Facebookon

Thomas Friedman: Még soha nem féltettem ennyire Amerikát

Thomas Friedman: Még soha nem féltettem ennyire Amerikát

A dugódíj halott, éljen Donald király!

A dugódíj halott, éljen Donald király!

Még a kormányközeli Nézőpont szerint is zárul az olló a Tisza Párt és a Fidesz között

Még a kormányközeli Nézőpont szerint is zárul az olló a Tisza Párt és a Fidesz között

Tél végi barangolások Lengyelországban a meseszép Magas-Tátrában

Tél végi barangolások Lengyelországban a meseszép Magas-Tátrában

A címlapról ajánljuk