Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bánk

Gyenis Ágnes, Kovács Gábor hvg360

A nemzetközi bankdrámák is rámutattak a magyar gazdaság kiszolgáltatottságára

A svájci Credit Suisse és az amerikai Silicon Valley Bank megroppanása után hivatalos hazai források sietősen megjegyezték, hogy a magyar bankrendszer és a gazdaság kiváló egészségnek örvend, ám a helyzet, egyebek közt a történéseknek a forintra gyakorolt hatása, nem éppen ezt mutatja. Nem meglepő módon a befektetők sem nyugodtak.

bankmonitor.hu Gazdaság

Akár 12 millió forint személyi kölcsönt is ad fedezet nélkül az egyik nagybank

Arról, hogy mekkora a maximálisan felvehető hitelösszeg egy személyi kölcsön esetében, mindig az adott bank dönt, ám arra eddig nem volt példa, hogy 10 millió forint fölött legyen a plafon. Az egyik bank azonban most lépett, és akár 12 millió forintig is hajlandó elmenni, ráadásul a Bankmonitor.hu szakértőinek összehasonlítása szerint még a kamat is rendkívül kedvező. A legolcsóbb hitel megtalálása azonban egyáltalán nem egyszerű feladat, hogy miért nem, arra választ kaphatsz cikkünkből.

Sztojcsev Iván Gazdaság

Régi szép idők: amikor még csak az volt a botrány a Credit Suisse-nél, hogy összeverekedtek a részeg bankvezérek

A bolgár maffia, a rá küldött magánnyomozókkal a Svájci Nemzeti Bank központja mögött összeakaszkodó bankár, és a wimbledoni döntő kedvéért még a karanténból is kiszökő bankvezér is szerepet kapott a Credit Suisse utolsó éveinek botrányokkal teli történetében. Külön-külön egyik történetszál sem lett volna elég az összeomláshoz, de együtt már komolyabb szerepük volt abban, hogy elpárologjon a befektetők amúgy is ingatag bizalma.

HVG360 hvg360

Paul Krugman: A Silicon Valley Bank nem ugyanaz, mint a Lehman Brothers

A Nobel-díjas közgazdász a New York Timesban azt írja, a most kialakult helyzet nem hasonlítható a 2008-as nagy összeomláshoz, az amerikai a költségvetésnek, és így az adófizető polgároknak nem fog sokba kerülni a Silicon Valley Bank körüli helyzet rendezése.

bankmonitor.hu Gazdaság

Szívesen hitelezik a nyugdíjasokat a bankok - mutatjuk a lehetőségeiket

Idős korban is adódhatnak váratlan, nagyobb összegű kiadások, hiszen elromolhat az autó, felújításra szorulhat a lakás vagy a nyaraló, de akár egy orvosi beavatkozás megfinanszírozására is szükség lehet. Amennyiben nincs erre elegendő saját forrás, akkor kézenfekvő megoldás lehet egy személyi kölcsön, már csak azért is, mert a nyugdíj biztos, kiszámítható jövedelmet jelent. A sikeres hiteligénylésnek azonban számos feltétele van. A Bankmonitor.hu szakértői összegyűjtötték a lehetőségeket.

bankmonitor.hu Gazdaság

Az új eurós állampapírt, vagy a régit érdemes megvásárolni?

Március 17-től új eurós lakossági állampapírt lehet vásárolni EMÁP néven. Gyakorlatilag ezzel egy időben kivezetésre kerül a jelenleg elérhető inflációkövető Prémium Euró Magyar Állampapír (PEMÁP). De hogyan járunk jobban: vásároljunk most még a jelenleg elérhető papírból, vagy várjuk meg az új indulását? A Bankmonitor.hu szakértői elemezték a helyzetet.

bankmonitor.hu Ingatlan

Sok hitelfelvevőt érhet meglepetés a bankjánál

A kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 387 000 forint volt 2022. decemberben, míg a kedvezményeket is figyelembe véve átlagosan 400 300 forint nettó jövedelmet mért a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). Hiába nőtt azonban az átlagkereset, a 2022. decemberi jövedelemmel lényegesen kisebb összegű lakáshitel vehető fel a Bankmonitor.hu szakértői szerint, mint egy évvel korábban. Ennek oka az, hogy a lakáshitelek kamatai a nettó kereseteket lényegesen meghaladó mértékben emelkedtek.

bankmonitor.hu Gazdaság

Tízből négy érdeklődő nem jogosult a Babaváró hitelre

Tízből négy érdeklődő nem volt jogosult Babaváró hitelre azon 15 ezer felhasználó közül, akik a Bankmonitor Babaváró kalkulátorával ellenőrizték a lehetőségeiket az elmúlt hónapokban. A többségnek a három év folyamatos tb-jogviszony megléte okozott problémát, de sokan azért nem kaphatták volna meg a támogatott hitelt az adott időpontban, mert a KHR negatív adóslistáján szerepeltek.

MagNet Bank

Mihez kezdhetnek a magyar vállalkozások a jelenlegi helyzetben?

Lassan elfogyhat a lendület, ami 2022 első félévében még hajtotta a kis- és közepes vállalkozásokat – a MagNet Bank banküzleti igazgatójának véleménye szerint. Egyre biztosabb, hogy a magas infláció velünk marad 2023-ban, és csak a jövő év második felében várható tetőzés. Az árstabilitás lassú javulásával párhuzamosan várható a jelenlegi magas kamatkörnyezet mérséklődése. Ami talán ennél is nagyobb probléma, a szintén tartósan velünk maradó magas energiaárak, amik jelentősen sújtják a hazai KKV szektort. Egy ilyen helyzetben a vállalkozásoknak meg kell gondolni, eszközölnek-e beruházást, és milyen forrásból: a jelen gazdasági környezetben finanszírozás terén elsősorban a támogatott hitelekre kell támaszkodni a vállalkozásoknak.

1
4 5 6 7 8
70
Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Elkezdődött a Ramadán, mire Izrael leállította a humanitárius segélyeket a Gázai övezetbe

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Mach 4 néven jöhet a négyajtós Ford Mustang?

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Erdőtüzek tombolnak az Egyesült Államokban, több államban is kitelepítéseket rendeltek el

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Von der Leyen: Sürgősen újra kell fegyverezni Európát

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Nemzetközi lapszemle: Mennyire bölcs dolog elhappolni mások ásványkészletét?

Változás jön a foci szabályaiban, a kapusoknak kell majd jobban figyelniük

Változás jön a foci szabályaiban, a kapusoknak kell majd jobban figyelniük

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Jön a tavaszi időjárás, a jövő héten már 20 fok is lehet

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Fülesek, okosóra és tabletek: kezünkben a Xiaomi ütős újdonságai

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

Izrael korlátozná Gáza áram- és ivóvízellátását

A címlapról ajánljuk