Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bajnai Gordon

hvg.hu Gazdaság

Orbán kamuháborúkat vív – Bajnai a Financial Timesban

Orbán Viktor gazdasági kamuháborúiról ír Bajnai Gordon a Financial Times szerkesztőségi blogjában. Az Együtt–PM vezetője sorra veszi a kormányzati kommunikációból ismert harcokat, amelyeket szerinte Orbán mind elveszített.

MTI Gazdaság

Bajnai: a Fidesz nem tud kormányozni

Bajnai Gordon szerint adórendszerváltást kell végrehajtani 2014-ben: az egykulcsos adó helyett fogyasztásbővítő, munkahelyteremtő és igazságos adórendszerre van szükség.

MLF Itthon

Azon marja egymást a baloldal, amiről Orbán rég lefarolt

Míg kilenc évvel ezelőtt feltételül szabta volna Románia uniós csatlakozásához az erdélyi magyarok autonómiájának megadását, az utóbbi három évben Orbán Viktor csak ritkán és óvatosan beszél a kérdésről. A magukat baloldalinak nevező pártok mindegyike kész a programjuk szerint támogatni az autonómia-törekvéseket, de rögtön összekaptak, amint ez kampánytémává emelkedett. Az Együtt 2014-et a pártot korábban támogató értelmiségiek bírálták, amiért részt vett a székelyek menetén.

MTI Itthon

Selmeczi: a "kudarcos" adórendszert akarják vissza Bajnaiék

Bajnai Gordon egyértelműen adóemelést szeretne – a Fidesz szóvivője szerint erről szól a volt miniszterelnök által vezetett Együtt–PM szövetség hétfőn indított aláírásgyűjtő akciója, amelynek célja az egykulcsos adó eltörlése.

MTI Itthon

Gyurcsány: "én próbáltam nem bántani senkit"

Gyurcsány Ferenc szerint nem vezet sehová az a vita, amely az október 23-i, baloldali ellenzéki demonstráción történtek miatt kialakult, túl kellene már lépni a történteken, menni tovább, és "nem kell vádolni és bántani egymást".

hvg.hu Itthon

Pedig Gyurcsány meg is tapsolta Mesterházyt

Gyurcsány Ferenc szerint egyre laposabb lesz az a vita, amely azért pattant ki az október 23-i ünnepi beszédekről, mert Mesterházy Attilát különféle bekiabálásokkal megzavarták.

MTI Itthon

Gyurcsányra tüzelt Mesterházy és Bajnai is

Az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon és Mesterházy Attila MSZP-elnök is bírálta vasárnap az ATV-ben Gyurcsány Ferencet, a Demokratikus Koalíció (DK) elnökét a baloldali ellenzék október 23-ai demonstrációján történtek miatt.

hvg.hu Itthon

Nem kérnek már Gyurcsányból Bajnaiék

Az ellenzéki tárgyalások befejeződtek – jelentette be az MSZP és az Együtt–PM pénteken. A magukat "kormányváltó szövetségnek" nevező, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon által vezetett szövetség elfogadta Gyurcsány Ferenc DK-elnök döntését, aki "nem akar részt venni a közös munkában". Gyurcsány korábban nyílt levélben kérte az MSZP–Együtt–PM szövetség közötti megállapodás felülvizsgálatára a két pártvezetőt.

MTI Itthon

Bajnai: Gyurcsány nem összefogni akar, hanem bejutni

Bajnai Gordon szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) elutasította a demokratikus ellenzéki pártok összefogására vonatkozó ajánlatot, s számára már "az első számú cél a bejutás a parlamentbe", az MSZP és az Együtt–PM összefogása viszont egyértelmű, világos alternatívát kínál a változást akaró választóknak – mondta az Együtt–PM szövetség vezetője pénteken Berlinben.

MTI Itthon

Gyurcsány leléptetné Mesterházyt vagy Bajnait

Az MSZP és az Együtt–PM szövetség közötti megállapodás felülvizsgálatára kéri Mesterházy Attilát és Bajnai Gordont a Demokratikus Koalíciót vezető Gyurcsány Ferenc, azt szorgalmazva, egyikük vagy mindkettőjük lépjen hátra, utat nyitva egy közös miniszterelnök-jelölt és egy "teljes körű köztársaságpárti ellenzéki blokk" létrehozása előtt.

hvg.hu Itthon

Újra okozhat kínos perceket Gyurcsány

Nyilvánosan invitálja pénteken az MSZP és az Együtt-PM vezetőit az október 23-án felvetett javaslatainak megvitatására Gyurcsány Ferenc, miközben a két párt vezető politikusai úgy látják: az összefogást hangoztató DK valójában még egyet lépett hátra az együttműködéstől. Igaz, a DK-nak lehet, hogy ez rövid távon nem is célja.

hvg.hu Itthon

Rogán válaszolt Orbán helyett Bajnai levelére

Bajnai Orbánnak írt nyílt levelére Rogán Antal frakcióvezető válaszolt. A fideszes politikus szerint Bajnainak önvizsgálatot kell tartania, hogy jól tette-e, hogy 2006-ban nem mondott le kormánybiztosi pozíciójáról.

hvg.hu Itthon

"Kérjen bocsánatot!" – Bajnai nyílt levelet írt Orbán Viktornak

A közpénzből fizetett, állami ünnepségnek álcázott pártgyűlésen a kormányfő arra tett kísérletet, hogy politikai vetélytársainak egy részét kiátkozza a demokratikus közösségből – írta az ellenzéki vezető, aki bocsánatkérésre szólította fel Orbánt. A miniszterelnöknek se joga, se alapja nincs arra, hogy bármelyik politikai vetélytársát a gyilkosok leszármazottjaként bélyegezze meg, szégyenteljes, hogy bármelyik demokratikus politikai erőről olyasmit állítson, hogy az, ha tehetné, a tömegbe lövetne – áll a nyílt levélben.

1
15 16 17 18 19
75
Újabb településeken döntöttek a postahivatalok  átalakításáról

Újabb településeken döntöttek a postahivatalok átalakításáról

„Miniszterelnök úr, vége van!” feliratú felsőben pózolt Molnár Ferenc Caramel felesége

„Miniszterelnök úr, vége van!” feliratú felsőben pózolt Molnár Ferenc Caramel felesége

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

Volt élettársa és saját fia rabolt el egy nőt, hogy aláírasson vele egy meghatalmazást

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

„Varázslatos, de nehéz is látni, hogy valaki, akit már ennyire szeretsz, rohan be sírva az erdőbe, te meg ott vagy kamerával a kezedben”

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Összefogott a rendőrség és a CIB a banki csalók ellen

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

Máshogy fognak szólni a Samsung tévék

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA

Biden gyújtotta be a rakétákat Trump chipháborújában: súlyosan korlátozná az exportot az USA

Összefogott a Google és a MediaTek, és ami ebből kisülhet, annak sokan fognak örülni

Összefogott a Google és a MediaTek, és ami ebből kisülhet, annak sokan fognak örülni

Trump lehetséges budapesti nagykövete szerint szégyen, amit Rogánnal csinálnak most az amerikaiak

Trump lehetséges budapesti nagykövete szerint szégyen, amit Rogánnal csinálnak most az amerikaiak

A címlapról ajánljuk