Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Bajnai Gordon

MTI Itthon

Bajnait vastaps és tüntetés fogadta Kósa városában

Bajnai Gordon szerint az elkövetkező két évben 50 ezer munkahely szűnik meg Magyarországon a minimálbért növelő adóterhek következtében. A volt miniszterelnök Debrecenben beszélt erről, ahol néhány tüntető fogadta az Aranybika hotel előtt.

hvg.hu Itthon

Akár három új párt is alakulhat az Együtt 2014-ből

Könnyen elképzelhető, hogy nem egy, hanem három pártban folytatják a politizálást az Együtt 2014 alapítói – erősítették meg a hvg.hu információit a mozgalmat megalapító szervezetekhez tartozó források. A Haza és Haladásból származó információink szerint egy héten belül eldőlhet a kérdés, ám a Millát vezető Juhász Péter szerint egyesülete a következő két hétben saját stratégiájának kidolgozására koncentrál, és csak ezt követően ülnek le tárgyalni az Együtt 2014 többi alapítójával.

MTI Itthon

Bajnai nyilvánosságot követel E.ON-ügyben

Bajnai Gordon volt miniszterelnök arra szólítja fel a kormányt, hogy hozza nyilvánosságra az E.ON magyarországi földgázipari érdekeltségeinek megvásárlásáról szóló szándéknyilatkozatot, a tervezett vételárat és a kapcsolódó vagyonértékeléseket.

MTI Itthon

Selmeczi: az Együtt 2014 veszélyes a családokra

Minden magyar családra nézve veszélyesnek tartja a Fidesz az Együtt 2014 választói mozgalom alkotmánytervezetét, mert az utat nyitna az ország újbóli eladósítása előtt, és ismét lehetőséget adna általános ingatlanadó bevezetésére - mondta a kormánypárt szóvivője keddi sajtótájékoztatóján.

MTI Itthon

Bajnai: Orbánék visszaéltek a kétharmaddal

„Magyarország többsége 2010-ben a radikális változásra szavazott (...), a kormány azonban visszaélt a történelmi lehetőséggel” - mondta Bajnai Gordon, a Haza és Haladás Egyesület elnöke Szécsényben, egy civil fórumon pénteken.

hvg.hu Itthon

Kuncze kispadra kerül, a Nők Lázadása egyelőre kimarad a tárgyalásból

Sorra jelentkeznek be az MSZP által kezdeményezett ellenzéki tárgyalássorozatra a különféle - mérhető támogatottsággal egyelőre nem rendelkező - pártok és szervezetek. Nemcsak az SZDSZ volt elnöke, Kuncze Gábor jelezte csatlakozási tárgyalását, hanem a Munkáspárt és Nők Lázadása is asztalhoz ülne. A szocialisták nem akarnak szelektálni közöttük, kizárni pedig senkit nem fognak, de feltételeket szabtak.

MTI Gazdaság

A minimálbérről vitázik Bajnai és Rogán

A Haza és Haladás Egyesület olyan minimálbérrendszert javasol, amelyben a vállalkozások terhei nem súlyosbodnak, a munkahelyek nem kerülnek veszélybe, a munkavállalók viszont jobban járnak - közölte Bajnai Gordon, az egyesület elnöke pénteken.

MTI Itthon

Bajnai: "politikai szélhámosság" a 13. havi nyugdíj terve

A bizalom helyreállítását szorgalmazta a gazdaságban és a társadalomban Bajnai Gordon csütörtökön Miskolcon, egy gazdasági fórumon. Szerinte az a kormány tervezi bevezetni a 13. havi nyugdíjat, amely a "ma aktív generációtól, a mai nyugdíjasok gyerekeitől már másfél havi nyugdíjat elvett".

MTI Itthon

Bajnai: "Orbán második ciklusát elrettentő példaként fogják tanítani"

Bajnai Gordon szerint az érdemi támogatottságú ellenzéki erőknek 6-8 hónappal a parlamenti választás előtt, azaz ősz elejére meg kell állapodniuk a jó kormányzáshoz szükséges programról és a közös jelöltállításról. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek adott interjúban elmondta: szervezetépítésbe kezdenek, hogy minél nagyobb súllyal vehessenek részt az ellenzéki együttműködésben, az Együtt 2014 pedig várhatóan a következő hónapokban párttá alakul.

hvg.hu Itthon

Zűrzavart okozott Bajnaiék mozgalmában az ellenzéki átrendeződés

Zűrzavart okozott az Együtt 2014-ben az LMP-től kapott kosár és az MSZP által kezdeményezett ellenzéki tárgyalássorozat. Bár Bajnai kedden időszerűtlen "koalíciós" egyeztetésnek nevezte a tárgyalásokat, ezzel indokolva az Együtt 2014 távolmaradását a további szakpolitikai egyeztetésekről, a mozgalom tárgyalója mégis megjelent az egy nappal később tartott közjogi beszélgetésen. Szintén feszültségeket keltett a mozgalomban az MSZP által meghívott személyek listája, miközben az Együtt is volt minisztert delegált. Bajnaiék lépéshátrányba kerültek az ellenzéki összefogást szorgalmazó MSZP-vel szemben, ezért az Együtt a párttá alakulással próbálja behozni lemaradását.

MTI Itthon

Bajnaiék Bayer-ügyben konkrétumot várnak a Fidesztől

Az Együtt 2014 választói mozgalom péntek délig vár érdemi reagálást és lépéseket a Fidesztől Bayer Zsolt múlt szombaton megjelent cikke kapcsán - közölte a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke szerdán. Ha addig nem történik semmi, akkor valamilyen módon csatlakozni fognak a Demokratikus Koalíció ezzel összefüggésben meghirdetett, vasárnapi tüntetéséhez - nyilatkozta Kónya Péter.

MTI Itthon

Bajnai: "Bayer foltot ejtett Orbán becsületén"

Jobb- és baloldali demokraták egységes kiállását sürgeti Bayer Zsolt szombati írása miatt Bajnai Gordon. A Haza és Haladás Egyesület elnöke az MTI-nek kedden küldött közleményében azt írta: a publicista foltot ejtett a Fidesz és Orbán Viktor becsületén, ezért "Magyarország joggal várja el tőlük, hogy letöröljék azt".

MTI Itthon

Bajnai: Még nem akarok koalícióról tárgyalni

"Ha a választók azt látják, hogy pártok képviselői alkudoznak egy zárt helyiségben, mielőtt velük megbeszélték volna a programjukat, az lesz az érzésük, hogy nem változott semmi" - indokolta Bajnai Gordon, hogy az Együtt 2014 miért nem vesz részt az ellenzék szakpolitikai egyeztetésén. Szeretné, ha a korábban kormányzó, most ellenzéki politikusok megígérnék a választóknak, hogy nem követik el a múlt hibáit.

MTI Itthon

"Gyurcsánynak és Bajnainak kellene a vádlottak padján ülnie"

A Jobbik Sukoró-ügyben fejtette ki véleményét. A vádiratból világosan kiderült, hogy Gyurcsány és Bajnai mint felelős miniszter jelen volt a telekcsere-szerződésről szóló előzetes egyeztetésen - mondta Kepli Lajos, a párt országgyűlési képviselője.

MTI Itthon

Jobbik: "egyesül az amerikai pénzből kampányoló baloldal"

A Jobbik szerint "zsákmány reményében egyesül az amerikai pénzekből kampányoló baloldal", és a most meginduló tárgyalások igazi kérdése az, hogy a magyar emberek vagy pedig a beléjük invesztáló külföldi befektetők érdekét szolgálja-e majd az egyesülés.

MTI Itthon

Bárándy: új alkotmány kell

Két lépcsőben, a részvételi demokrácia minden elemét kihasználva készítene új alkotmányt Bárándy Gergely szocialista politikus.

hvg.hu Itthon

A kétharmadra és az utcára készülnek Bajnaiék

Az LMP és a 4K! nélkül kezdődtek meg a tárgyalások az Együtt 2014, az MSZP és a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció között. Az Együtt 2014 már elkészítette saját alkotmánytervezetét, amit Szigetvári Viktor alelnök szerint fel is tesznek az egyesület honlapjára, és erről szeretnének a szocialistákkal is tárgyalni. Amennyiben a kormány nem semmisíti meg a választási regisztrációt, a szervezet utcára viszi híveit.

MTI Itthon

Bajnai: a röghöz kötés diplomás jobbágyság

Oktatáspolitikai együttműködési megállapodást írt alá az Együtt 2014 Választói Mozgalom a Hálózat a Tanszabadságért és a Szülői Hálózat elnevezésű civil szervezettel csütörtökön Budapesten.

1
36 37 38 39 40
75
Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szabó Andrea: A szavazói tömb összetétele most a Fidesznek kedvez

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

Szegedi kutatók dolgoznak rajta: olyan eszköz jöhet, ami otthon is kiszúrja a légzőszervi betegségeket

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Úgy viszik az új Lamborghiniket, mint a cukrot

Tisza Szigetet alapított Bruti, elköszönt a Kutyapárttól

Tisza Szigetet alapított Bruti, elköszönt a Kutyapárttól

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

„Az apámnak a börtönben kellene meghalnia” – megszólalt Gisèle és Dominique Pelicot lánya

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

Két autó karambolozott, ketten meghaltak Nyíregyháza közelében

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

A Meta nemcsak a tényellenőröket dobja ki, hanem a sokszínűséget is

Négy perccel a légi katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai gép adatrögzítői

Négy perccel a légi katasztrófa előtt leálltak a dél-koreai gép adatrögzítői

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

Tízezres tömeg tüntetett Robert Fico ellen Pozsonyban

A címlapról ajánljuk