Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Balog Zoltán

hvg.hu Itthon

A nap, amikor a miniszter megfejtette, miért kell annyit tanulniuk a gyerekeknek

Egy nap, öt hír – amiről ma este beszélnek: Balog Zoltán a változó világra fogta az iskolások túlterhelését. A Volánnál nem lesz sztrájk, máshol, például az Audinál viszont még lehet. A brüsszeli merénylet után folyik a hajsza a terroristák után, ma tíz gyanúsítottat fogtak el. Rémtörténetek kerültek nyilvánosságra a hazai, egyre gyakoribb kórházi fertőzésekről. Meghalt Pozsgay Imre.

MTI Itthon

Balog: Azért kell ma többet tanulniuk a gyerekeknek, mert a felnőttek is többet dolgoznak

Az emberi erőforrások minisztere bejelentette, hogy a jövő hétre összehívja az igazgatókat, vagy legalábbis háromszázat közülük, hogy megismerjék az oktatásirányítás átalakításának részleteit. Balog Zoltán arról is beszélt, hogy a változó világban a felnőtteknek többet kell dolgozniuk, és ez a gyerekekre rótt terhekben is vissza kell, hogy köszönjön.

hvg.hu Kult

Tátrai Tibor és Lajkó Félix is állami díjat kapott

Balog Zoltán a nemzeti ünnep alkalmából összesen 75 alkotót tüntetett ki, tizennyolc kategóriában. Jászai-díjas lett többek között Bérczes László, Csőre Gábor és Gubás Gabi, Érdemes-művész Monori Lili, Nagy Mari, Szikora János és a Saul fia hangmérnöke, Zányi Tamás. Mutatjuk az összes díjazottat.

hvg.hu Itthon

A nap, amikor Orbán Viktor betyárkodott egyet a Facebookon

Egy nap, öt hír - amiről ma este beszélnek: Orbán Viktorék főszereplővé játszották be magukat az EU-török csúcson; Nárcisz visszatért, de másképpen; Balog Zoltánnak állítólag őszinteségi rohama volt; izgalmas nap lehet március 15-e.

hvg.hu Itthon

Balog Zoltán "buta kerítésről" beszélt egy német elitklubban

Az Emmi minisztere Németországban vendégeskedett, ahol egy önkritikus beszédet is mondott: lelkészként nehéz volt összeegyeztetnie a menekültválságot a kormány politikájával, amely szerinte összemosta az elesett, hús-vér embereket az "áradattal".

hvg.hu Itthon

VS: Nem tetszett Orbánnak Balog szegedi kancellárjelöltje

Eredménytelen lett a Szegedi Tudományegyetem kancellári posztjára kiírt pályázat, ezért az egész procedúra kezdődik elölről – írja a VS.hu. A lap úgy tudja: Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter talált ugyan szerinte alkalmas jelöltet, de a miniszterelnök nem írta alá a kinevezését.

hvg.hu Itthon

Balog, Czunyiné és a Klik hármasa is tudott egy plagizáló iskolaigazgatóról

A balassagyarmati Balassi Bálint Gimnázium igazgatói posztjára pályázott Fényes-Bók Szilvia, aki több oldalt szó szerint átemelt pályázati munkájába Benedek István oktatáskutató írásából. Az iskolát korábban húsz évig vezető Borenszkiné Imre Éva levelet írt a Kliknek és az oktatási tárcának is. A minisztérium válasza szerint nem illetékesek "szerzői jogi" kérdésekben, valamint a "megújítás jegyében" döntöttek Fényes-Bók mellett.

hvg.hu Itthon

Mozog Balog és Fazekas széke a kormányban

Nem biztos, hogy 2018-ig a posztján marad Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter. Balog állítólag 2017-ig kapott időt az oktatás és az egészségügy konszolidálására.

hvg.hu Itthon

Baán már 2014-ben figyelmeztetést kapott Balogtól

Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója nem a közelmúltban - a képkölcsönzési botrány második körében -, hanem már 2014 októberében - amikor az ügyről először számolt be a VS.hu - figyelmeztetést kapott Balog Zoltántól, amiért a miniszter tudta nélkül adott kölcsön drága festményeket a több áttétellel Habony Árpádhoz köthető BrandLab nevű cégnek. Igaz, a figyelmeztetésről a múzeum - legalábbis állítása szerint - idén februárban még nem tudott.

MTI Gazdaság

Jár a csok a lelkipásztoroknak is

A családok otthonteremtési kedvezményét (csok) azok a protestáns lelkipásztorok is igényelhetik, akiknek lakóhelyét a gyülekezet jelöli ki - mondta az emberi erőforrások minisztere szombaton Budapesten.

hvg.hu Itthon

Balog Zoltán megmagyarázta a fehér inges posztját

Az emberi erőforrás miniszter szerint félreérthető megjegyzéssel posztolta azt a fotót, amelyet a Nemzetközi Tudományos Diákolimpia résztvevőinek köszöntésekor készítettek a Parlamentben róla és az egyik diákolimpikonról. Ezt volt a fehér inges üzenetként emlegetett bejegyzése Balog Zoltánnak, amely ellen nyílt levélben tiltakoztak egykori diákolimpikonok és felkészítő tanáraik.

hvg.hu Itthon

Gulyás Gergely: Semmi közünk az egészhez

Gulyás Gergely fideszes frakcióvezető-helyettes azt állítja, hogy pártja nem érintett az Nemzeti Választási Irodánál kialakult helyzetben. Balog Zoltán Emmi-miniszter azt mondja, felháborító, ami történt.

hvg.hu Itthon

101 diákolimpikon határolódott el Balog Zoltántól

A miniszter pénteken a "fehér inges" diákokkal példálózott, hogy ők a magyar oktatás világszínvonalú képviselői, ezzel üzent az oktatási rendszer kritizáló kockás ingeseknek. A diákolimpikonok felháborodtak, hogy Balog propagandára használja fel eredményeiket, miközben az inkább tanáraik és saját érdemük, mintsem az oktatási rendszeré.

-W- Nyüzsi

Százegy, bizony

A diákolimpikonok beintettek Balog Zoltánnak. Ha magukra maradnak, el fognak menni.

1
21 22 23 24 25
57
Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Farkas Zoltán: Orbán Viktor újévi repülőrajtjával is csak Magyar Péter hátát nézi

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Igazi kommunista fellegvárban nyaral Orbán Viktor

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Jogi lépésekkel fenyeget Brüsszel, ha a Facebook Európában is leáll a tényellenőrzéssel

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Századfordulós bűnügyek – Az országbíró titokzatos halála

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Beperelték Lázár János minisztériumát a hegyvidéki Turul-szobor miatt

Alig nőtt tavaly a kiskereskedelmi forgalom, az NGM szerint ez lendületet ad a gazdaságnak

Alig nőtt tavaly a kiskereskedelmi forgalom, az NGM szerint ez lendületet ad a gazdaságnak

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

Krausz Gábor eljegyezte Mikes Annát

„Imádkozom Önért” – üzente Semjén a Karmelita megszentelését firtató Vadai Ágnesnek

„Imádkozom Önért” – üzente Semjén a Karmelita megszentelését firtató Vadai Ágnesnek

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

2024 lett az első év, amikor meghaladta az 1,5 Celsius-fokot a globális felmelegedés

A címlapról ajánljuk