Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Buda-Cash-botrány

MTI / hvg.hu Gazdaság

40 milliót bukna, ezért Matolcsyhoz fordul az Igazgyöngy Alapítvány

Akkor is 40 millió forintos kár éri a Buda-Cash-ügy miatt befagyasztott pénzű Igazgyöngy Alapítványt, ha megkapja a betétbiztosítási alaptól a 30 millió forintos maximális kártérítést - közölte L. Ritók Nóra alapítványvezető, aki a jegybankelnökhöz és az emberminiszterhez fordul segítségét.

hvg.hu Itthon

Rogán mozgósította a frakciót a Veszprém utáni első kétharmados szavazásra

Kedden kétharmados törvényekről szavaz a Ház. A Fidesz nem különösebben aggódik, de azért Rogán Antal a frakcióülés elején és végén is emlékeztette a tagokat a megjelenésre. Szó volt a Buda-Cash-ügyről is, amelynek Rogán szavai szerint a Fidesz kommunikációjában "a második szocialista brókerbotrányként" kell megjelennie.

hvg.hu Gazdaság

Kéne pénz pelenkára? Hát az ott van a Buda-Cashnél!

Megégették magukat az önkormányzatok a Buda-Cash sztorival, milliárdok ragadtak benn a brókercég tulajdonosainak kisbankjaiban. Van, ahol megkérték a községen működő céget, fizesse be korábban az iparűzésiadó-előleget. A települések vezetői a kormányhoz szaladtak és válságmegoldásokhoz nyúltak. Most úgy tűnik, a hivatali dolgozók megkapják a fizetésüket, a segélyek viszont továbbra is be vannak fagyasztva.

1 2 3
BMW, Mercedes, VW: külön vámmegállapodásért lobbiznak Amerikában

BMW, Mercedes, VW: külön vámmegállapodásért lobbiznak Amerikában

Körte, alma, homokóra – így válasszon a testalkatához megfelelő diétát és edzést

Körte, alma, homokóra – így válasszon a testalkatához megfelelő diétát és edzést

Meghalt a Cigánd SE 18 éves játékosa, miután a kapussal ütközött

Meghalt a Cigánd SE 18 éves játékosa, miután a kapussal ütközött

A Pentagon munkavállalóinak ma kell utoljára jelenteniük Musknak, hogy mit értek el előző héten

A Pentagon munkavállalóinak ma kell utoljára jelenteniük Musknak, hogy mit értek el előző héten

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

A Németországban szélsőségesnek minősített AfD elnökével tárgyalt Orbán a Karmelitában

Megint hálaadó szentmisét tartanak Orbán Viktor születésnapja alkalmából

Megint hálaadó szentmisét tartanak Orbán Viktor születésnapja alkalmából

Nagy Bandó András visszavonul

Nagy Bandó András visszavonul

Pert nyert az Átlátszó az utazási adatok kiadásáért, azóta csak honvédségi géppel repül Szijjártó

Pert nyert az Átlátszó az utazási adatok kiadásáért, azóta csak honvédségi géppel repül Szijjártó

Öt év után lett újra kinevezett főigazgatója a budapesti állatkertnek

Öt év után lett újra kinevezett főigazgatója a budapesti állatkertnek

A címlapról ajánljuk