Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Budapest Pride

N. A. Itthon

A jövő hét a Budapest Pride-ról szól

Vasárnap kezdődik az egyhetes Budapest Pride fesztivál, a július 6-i felvonulás fő üzenete, hogy felhívja a figyelmet a szolidaritásra, az egymásért és másokért való kiállás fontosságára, ugyanakkor az alaptörvény negyedik módosítása ellen is tiltakoznak. Kormánypárti politikusok egyelőre nem jelezték részvételüket. Közben az LMBT-közösségben is vita van arról, kell-e nekünk Pride.

hvg.hu Karrier

A Google és a Prezi is ott lesznek a Budapest Pride-on

Hétfőn jelentette be a Prezi, a Google és az espell, hogy Nyitottak vagyunk néven közösségi kezdeményezést indítottak a nyitottságért Magyarországon. A cégek közös kamionon ünneplik a sokszínűséget július 6-án a Budapest Pride meneten.

hvg.hu Itthon

A rendőrség rábólintott a Budapest Pride-ra

A Budapesti Rendőr-főkapitányság tudomásul vette a 18. Budapest Pride Felvonulás bejelentését – közölték honlapjukon a szervezők. A felvonulás 2013. július 6-án, szombaton lesz, előtte egyhetes fesztivált rendeznek június 30-a és július 7-e között.

hvg.hu Itthon

"Egy diktatúra kialakulóban" - a Budapest Pride is tiltakozik

A Budapest Pride is tiltakozik az alaptörvény és annak negyedik módosítása ellen, és elítélnek minden olyan hatalmat, amely a békés tüntetés és polgári ellenállás formáit erőszakosnak és társadalomellenesnek igyekszik beállítani.

hvg.hu Itthon

A rendőrség jól kezelte a melegfelvonulást Szabó Máté szerint

Az alapvető jogok biztosa szerint nem állapítható meg visszásság a 2012. június 7-ei budapesti menet rendőrségi kezelésével és a rendezvény biztosításával kapcsolatban. A helyszíni tapasztalatok nyomán azonban Szabó Máté ombudsman két javaslatot is megküldött az országos rendőrfőkapitánynak.

hvg.hu Napi merítés

VV: a többség már nem üldözné a melegeket

A társadalom túlnyomó többségét a kérdés teljesen hidegen hagyja és eszébe nem jut, hogy a homoszexualitást bármilyen szempontból korlátozni, neadjisten üldözni kellene - írja a Véleményvezér blog.

Stiller Ákos Nagyítás

Leszbikus gárdistalány és könnygáz a melegfelvonuláson - Nagyítás-fotógaléria

A budapesti melegfelvonulás résztvevői annak ellenére készültek felhőtlen szórakozásra, hogy több szélsőjobbos oldal tiltakozásra hívta fel olvasóit. A szervező Szivárvány Misszió Alapítvány szóvivője, Karsay Dorottya úgy nyilatkozott korábban a hvg.hu-nak, hogy egy szélsőséges csoporttól sem kaptak fenyegetést, viszont több ellentüntetést is szerveztek délutánra. A felvonulókat több mint kétezer rendőr kísérte.

MTI Itthon

Az amerikai nagykövetségtől többen ott voltak a Pride-on

Az Egyesült Államok magyarországi nagykövete, Eleni Tsakopoulos Kounalakis, valamint a budapesti amerikai nagykövetség több munkatársa is részt vett a szombati Budapest Pride felvonuláson, hogy a Hillary Clinton amerikai külügyminiszter által meghirdetett, a kisebbségi és emberi jogok érvényesülését segítő kezdeményezés részeként támogassák a magyarországi LMBT- (leszbikus, meleg, biszexuális, transznemű)közösséget - tájékoztatta a külképviselet az MTI-t.

hvg.hu Itthon

Véget ért a 17. Budapest Pride

A budapesti melegfelvonulás résztvevői annak ellenére készültek felhőtlen szórakozásra, hogy több szélsőjobbos oldal tiltakozásra hívta fel olvasóit. A szervező Szivárvány Misszió Alapítvány szóvivője, Karsay Dorottya úgy nyilatkozott korábban a hvg.hu-nak, hogy egy szélsőséges csoporttól sem kaptak fenyegetést, viszont több ellentüntetést is szerveztek délutánra. A felvonulókat több mint kétezer rendőr kísérte.

Petri Lukács Ádám Nyüzsi

Tarlós István és a bunkóság öntudata

Ahol egy főváros első embere megteheti, hogy identitását azzal fejezi ki, hogy ignorálandónak tartja mások alapvető jogait, ott mindnyájan veszélyben vagyunk.

hvg.hu Itthon

Melegfelvonulás: ismét készül a szélsőjobb

Felhőtlen szórakozásra számítanak a Budapest Pride szervezői a hétvégi melegfelvonuláson. Karsay Dorottya szóvivő azt mondja, nem tartanak támadásoktól, vagy szélsőséges csoportok megjelenésétől, ám két ellentüntetést is bejelentettek a vonulás közelébe. A szervezők egyébként úgy látják, hogy sikerült áttörést elérni a Leszbikus, Meleg, Biszexuáis, Transznemű és Qeer (LMBTQ) közösségek társadalmi elfogadottságában.

hvg.hu Itthon

Tarlós: hagyjanak békén a melegfelvonulással

Levélben válaszolt Tarlós István budapesti főpolgármester az Európai Parlament LMBT képviselőinek, akik június közepén nyílt levélben fordultak hozzá, hogy támogatásukról biztosítsák a Budapesten rendezett melegolimpiát, valamint a szombati melegfelvonulást.

1
8 9 10 11 12 13 14
A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

A legendás Stirling Mossnak állít emléket a legújabb V12-es sportautó

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Der Spiegel-elemzés: Ha az EU Moszkva elleni manővere rosszul sül el, az autokrata Orbán újra megnyerheti a választást

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

Gyanús költéseket találtak a síszövetségnél, ötmilliót fizettetnének vissza a volt elnökkel

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Rejtélyes, milliárd forintos veszteség keletkezett Matolcsy Ádám központi cégében

Százmilliós osztalékot vettek ki a cégből, amely eltüntette a HVG plakátjait az utcákról

Százmilliós osztalékot vettek ki a cégből, amely eltüntette a HVG plakátjait az utcákról

Esztergomi étterem fog főzni Jennifer Lopezre

Esztergomi étterem fog főzni Jennifer Lopezre

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Nem akarjuk, hogy tudatlannak higgyenek? Ne kérdezzünk!” – kiégés ellen a hibázás kultúrájára lenne szükség a magyar munkahelyeken

„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

„Ipari nagyságrendűre” dagadt az illegális sportstreamelés

Sorozatban a tizenötödik évben lett veszteséges Simicska Lajos egyetlen megmaradt cége

Sorozatban a tizenötödik évben lett veszteséges Simicska Lajos egyetlen megmaradt cége

A címlapról ajánljuk