Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Ebed

MTI Gazdaság

Egymilliárd forintos edéd

Egy névtelenséget kérő licitáló 3 456 789 dollárt (960 millió forintot) ajánlott fel egy jótékony célú árverésen azért, hogy a világ harmadik leggazdagabb emberével, Warren Buffett filantróp amerikai befektetővel ebédelhessen.

MTI Világ

Ebédelő család házára esett egy vitorlázó repülő Nyitrán

Egymásnak ütközött két egyszemélyes vitorlázó repülőgép szombaton Nyitra légterében – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség. Az egyik egy ház tetején kötött ki. Az épületben nem esett baja senkinek, a pilóta a kertben ért földet.

hvg.hu Gazdaság

Újabb munkaebéd vár Poltra, az Együtt alelnöke is MNB-ügyben hívta meg

Úgy fest, Polt Péterre munkaebédek sorozata vár, legalábbis a csütörtöki, Matolcsy Györggyel elköltött déli étkezés után már be is futott egy újabb meghívás. Ezúttal a jegybank elnöki löncsölést közzétevő Pápai Levente invitálta meg a legfőbb ügyészt munkaebédre. A meghívó szerint a téma ugyancsak feljelentés lesz.

hvg.hu Karrier

Jobb, ha átdolgozzuk az ebédidőt?

Több munkahelyen is a munkavállalók az ebédidőt várják a legjobban, ekkor ugyanis tudnak kicsit beszélgetni a többiekkel, és hosszabb pihenőt is tarthatnak – írja az sg.hu.

MTI Gasztro

Az olaszok háromnegyede hazajár ebédelni

Az olaszok hatvannyolc százaléka az ebédet tartja a legfőbb étkezésnek, és 74,3 százalék mindennap otthon ebédel - derül ki az Istat olasz statisztikai hivatal adataiból.

hvg.hu Karrier

Ilyen menő helyen ebédelhetnek a Microsoft dolgozói

Új étkezde nyílt a Microsoft washingtoni kampuszában, ami amerikai újságírók szerint összehasonlíthatatlanul jobb bármelyik cég menzájánál. Igaz, nem ingyenes, mint a Google-nél, de így is a piaci árak töredékéért meg tudnak ebédelni a vállalat dolgozói.

hvg.hu Itthon

Húslevest, tarhonyás húst főztek a gáton - fotó

Hajnali négykor kezdték meg a munkát a kaposvári MH 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred Tátra települt tábori ellátó csoportjának katonái, akik pénteken 350-400 főre készítették el az ebédet - közölte a honvédelem.

Gy.Zs. Gasztro

Tökéletes almás étkek vasárnapra

Lassan legyűrjük ezt a márciust és reménykedünk, hogy a nyuszi nemcsak hímes tojást, de némi meleget is hoz. Az utolsó vasárnapnak gyürkőzünk neki, ami elválaszt a sonkás táltól. Ha idáig nem, akkor legalább most jusson eszünkbe, ennek a hónapnak szép, másik neve is van: böjtmás hava.

1 2 3 4
A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

A Facebookon megszüntetik a tényellenőrző csoportokat

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt

Az azeri elnök ismét Oroszországot okolta a repülőgépbaleset miatt

Gondoljon erre, mielőtt legközelebb kukába dobja a kávézaccot: elképesztő képességét fedezték fel

Gondoljon erre, mielőtt legközelebb kukába dobja a kávézaccot: elképesztő képességét fedezték fel

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

Folytatódik a szerbiai egyetemisták tiltakozása, felsőoktatási vezetőkbe szállt bele páros lábbal Szabadka polgármestere

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen

A DK vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Rogán Antal ellen

Fotókon a legfrissebb Skoda, amit szerdán lepleznek le

Fotókon a legfrissebb Skoda, amit szerdán lepleznek le

Olasz állatvédők trágyával próbáltak összekenni egy Picasso-festményt

Olasz állatvédők trágyával próbáltak összekenni egy Picasso-festményt

Nemcsak takarít, el is pakol az új kínai robotporszívó – videó

Nemcsak takarít, el is pakol az új kínai robotporszívó – videó

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

Paolo Sorrentino ugyanazzal dolgozik, mint az istenek – legújabb csodatételének tárgya Nápoly

A címlapról ajánljuk