„Ma végre megtudjuk, ki Habony Árpád?” - akciózott az Együtt
„Erre beszél Putyin Nárcsisza”, „Erre van a nem-Európa” - ilyen plakátokkal dekorálták ki az Astoria és a Nemzeti Múzeum közötti útszakaszt a kormányfő ünnepli beszéde előtt.
„Erre beszél Putyin Nárcsisza”, „Erre van a nem-Európa” - ilyen plakátokkal dekorálták ki az Astoria és a Nemzeti Múzeum közötti útszakaszt a kormányfő ünnepli beszéde előtt.
Úgy fest, Polt Péterre munkaebédek sorozata vár, legalábbis a csütörtöki, Matolcsy Györggyel elköltött déli étkezés után már be is futott egy újabb meghívás. Ezúttal a jegybank elnöki löncsölést közzétevő Pápai Levente invitálta meg a legfőbb ügyészt munkaebédre. A meghívó szerint a téma ugyancsak feljelentés lesz.
Az Igazmondó Alapítvány arcaként ismert Kövesdi Veronika szerint hűtlen kezelés és sikkasztás, ha a Magyar Nemzeti Bank alapítványainál lévő közpénz a héten elfogadott törvény alapján "elveszíti közpénz jellegét".
Az Új Nemzedék Központ szerint eláztak az ÁSZ által kért papírok egy beázás miatt, Juhász Péter most a beázás dokumentációját kérte tőlük.
Az Együtt aktivistái rendőröket hívtak az Állami Számvevőszék által feljelentett Új Nemzedék Központ irodájához, de a rendőrök nem mentek be az épületbe, jelentést készítenek az eseményekről.
Az Új Nemzedék Központ szerint azért nem adtak át bizonyos dokumentumokat az Állami Számvevőszéknek, mert tavaly augusztusban eláztak a papírok, egyébként elektronikus formában már átadtak 3500 oldalt. Az ÁSZ fenntartja a véleményét, Juhász Péterék rendőröket hívtak az ÚNK irodáihoz.
Az Együtt - a Korszakváltók Pártja szerint Magyarországot nem a multiktól, vagy Brüsszeltől, hanem Orbán Viktortól és a Fidesztől kell megvédeni.
Vasárnapra tüntetést szervez az Együtt az Orbán Viktor-féle népszavazási kezdeményezés miatt.
A baloldali ellenzék még mindig az összefogás kérdésén rágódik és tanácstalanul toporog egy helyben. A Fideszben kényelmesen hátradőlhetnek, legfeljebb azon aggódhatnak, hogy mi lesz, ha majd egyedül a Jobbikkal állnak szemben.
Az Együtt arra kíváncsi, hogy a vízközműcégek mennyit hagytak ott reklámra a Fidesz-közeli vállalkozónál, miközben folyamatosak az elbocsátások.
Az Együtt feljelentést tesz a Szépművészeti Múzeum által kölcsönadott,és Habony Árpád volt anyósának Szerb utcai lakásában tárolt festmények ügyében.
Kihívó nélkül vezeti a Fidesz-KDNP a pártok támogatottsági versenyét, ráadásul csak ők tudtak érdemi növekedést produkálni 2016. év elejére, minden más párt támogatottsága stagnált vagy csökkent. A Jobbik-MSZP párharc is másképp alakul, mint azt a Nézőpont mérte.
A terrorveszély külön alkotmányjogi tényállásba foglalása ellen jelentett be demonstrációt a Bokros Lajos vezette Modern Magyarország Mozgalom, melyhez Szigetvári Viktor közleménye szerint az Együtt is csatlakozik. A tiltakozók attól tartanak, hogy a terrorveszély túl nagy mozgásteret adna a kormány kezébe, törvényeket függeszthetnének fel, telefonokat hallgathatnának le tömegesen, de az internet ideiglenes lekapcsolásától is tartanak.
Juhász Pétert, az Együtt politikusát a tüntetők keresték meg, ő pedig vállalta, hogy közvetít. Kérdés, mennyivel nő így a megállapodás esélye.
Ki kell adnia a váci önkormányzat tulajdonában lévő cégnek azokat a szerződéseket, amelyeket a múlt nyári Ákos-koncerthez kapcsolódóan kötöttek – döntött tegnap a Budakörnyéki Járásbíróság. A pert Ferjancsics László, az Együtt és a helyi lokálpatrióták közös önkormányzati képviselője indította, miután közérdekű adatigénylésére nem kapott választ.
Még a Lex Tiborcz hatályba lépése előtt számoltatná el a komplett kormányt az Együtt. Juhász Péter tudja, hogy ez legfeljebb szimbolikus akció, de pártja eddig is sokszor szerezhetett kellemetlen perceket Orbánéknak a Fidesz gyanús ügyeinek felhánytorgatásával.
A kormány után a Fidesz is bedobta a szegednyi bevándorló betelepítéséről szóló orbitális hazugságbombát..
Orbán Viktor miniszterelnök háza előtt tartotta sajtótájékoztatóját az Együtt, mert szerintük a kormányfő családjának gazdasági érdeke mozgatta a Fideszt abban, hogy elfogadják a közbeszerzési törvény módosítását, amely szerint a saját lábon álló, azaz nem közös háztartásban élő hozzátartozó ezentúl nem összeférhetetlen a közbeszerzésekben.
Egy év alatt dupla annyi tanácsadója lett Szijjártó Péternek, és erre két és félszer többet költ a Külgazdasági és Külügyminisztérium. Az Együtt szerint a miniszter kifizetőhellyé aljasította le a minisztériumot.
Juhász Péter füvező főiskolásként került a közéletbe, végül a szülői jótanács ellenére pártpolitikusként végezte. V. kerületi önkormányzati képviselőként minden gyanús ingatlaneladásnál résen van, és ugyan röhögve mesél arról, hogy mennyire szereti megkeseríteni Rogán Antal életét, ennél nagyobb szabású terveket dédelget. Interjúnkból az is kiderül, hogy melyik volt baloldali miniszterelnököt tartja elvtelen csigának, illetve hogy mennyi pénzt kapott már az évek során pártja Soros Györgytől.
A Magnyickij-törvény alapján rendeltek el büntetőintézkedést a propagandaminiszter ellen.
Donald Trumptól várja az Orbán-kormány, hogy rendet tegyen az ügyben.
De ami késik, nem múlik – közölte a Tisza Párt elnöke.
Karikatúránk a fantázia szüleménye.
Kanadát azonban katonák nélkül csatolná az USA-hoz.
Ha egy harckocsi kétszer is legördülhet a gyártósorról, akkor 600 felújított orvosi rendelőt hányszor lehet sikerként eladni?
Nem csak a száguldozókkal van baj.
Az öttusaszövetség elnökének ezüstérmét is megszépítette Gulyás Michelle aranya.