Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Egyesült Államok

MTI Gazdaság

Megdőlt az amerikai adósságcsúcs

A múlt hét végére 17,08 billió dolláros új rekordra emelkedett az amerikai szövetségi kormányzat adóssága – jelentették az amerikai pénzügyminisztériumban.

MTI Plázs

Csúcsot döntöttek az amerikai turisták Kubában

Az utazási korlátozások ellenére tavaly rekordszámú amerikai turista látogatott Kubába – olvasható a havannai kormány pénteken nyilvánosságra hozott jelentésében. A két évvel ezelőtti 73 ezerrel szemben tavaly már több mint 98 ezer amerikai állampolgár utazott Kubába, ez a szám kétszerese az öt évvel ezelőttinek.

hvg.hu Gazdaság

Kínán legyen jövőre a szemünk

A globális gazdaság növekedési lehetőségei sokkal inkább meghatározóak a magyar növekedés tekintetében, mint a belső állapotok. Az amerikai költségvetéssel és adósságplafonnal kapcsolatos megegyezés csak átmeneti lesz, továbbra is kockázatként kell majd erre tekinteni, illetve a Fed monetáris lazításának szűkítésére is. Emellett pedig kérdés az is, hogy a kínai instabil pénzügyi-közvetítői rendszerben kialakul-e pánik - hangzott el a Budapest Economic Forum 2013 egyik panelbeszélgetésén csütörtök délután.

hvg.hu Autó

Nincs biztonságosabb autó a Tesla Model S-nél?

Balesetet szenvedett egy férfi egy Tesla Model S volánja mögött néhány napja Long Islanden, de nem kesereg, sokkal inkább büszkélkedik azzal, hogy mennyire biztonságos az elektromos hajtású jármű.

MTI Gazdaság

Elhárult az amerikai államcsőd veszélye

Az amerikai elnök csütörtök hajnalban aláírta azt a törvényt, amely az adósságplafon megemelésével elhárítja az államcsőd kialakulásának veszélyét és feloldja a szövetségi kormány részleges bénultságát – közölte a Fehér Ház helyi idő szerint nem sokkal hajnali fél egy előtt.

MTI Gazdaság

Formailag is elfogadták az amerikai adósságplafon emelését

Az amerikai törvényhozás mindkét háza megszavazta szerda este (helyi idő szerint) azt a törvénytervezetet, amely az adósságplafon megemelésével elhárítja az államcsőd kialakulásának veszélyét és újból feloldja a szövetségi kormány részleges lebénulását.

hvg.hu Gazdaság

Mi lesz velünk, ha csődbe megy az USA?

Magyar idő szerint csütörtök reggel hat óráig politikai megállapodásra kell jutni az USA-ban az adósságplafon kezeléséről, különben csődhelyzet áll be hivatalosan is. Ez azt eredményezné, hogy a világ devizatartalékain belül meghatározó részt kitevő amerikai dollár mögötti ország nem tudna több hitelt felvenni. Amennyiben bekövetkezik ez a kimenetel, akkor súlyos következményekkel fog járni a magyar magánszemélyekre is.

Nagy Gergő Gazdaság

Hogyan lehetne valóban alacsonyabb a gázszámla?

Alapjaiban formálja át a világ gázpiacát az Egyesült Államokban zajló palagáz-forradalom. Az új energiaforrás a világ legnagyobb hatalmát újból önellátóvá teheti földgázból, az olcsóbbá váló energiára pedig sok a jelentkező külföldről is. Többek között Magyarország is ott ácsingózik a sorban, de ahhoz, hogy palagáz-importhoz hozzáférhessünk, nagyon sok feltételnek kell teljesülnie. A hvg.hu laikus útikalauza.

hvg.hu Gazdaság

A sztriptízipar is rákapott a Bitcoinra

Az amerikai felnőttipar is kezdi felkapni a virtuális pénz, a Bitoin adta lehetőségeket. Már egyes sztriptízelőknél is lehet BitCoin-nal fizetni, egy külön oldal pedig azért jött létre, hogy az ügyfelek és szolgáltatást nyújtók közötti közvetítsen.

hvg.hu Gazdaság

Itt vannak a világ legnagyobb csődjei

Az amerikai addóságplafon emelése körüli káosz kapcsán a Bloomberg összeszedte, hogy melyek voltak az utóbbi évek legnagyobb államcsődjei. Oroszorország, Argentína és Görögország a listán.

MTI Világ

Adatgyűjtési botrány: megerősítik a brazil kormány levelezőrendszerét

A kormányzati elektronikus levelezés biztonságosabbá tételére utasított Dilma Rousseff brazil államfő, akinek email-üzeneteit és telefonhívásait is megfigyelés alatt tartotta az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség. Ez az első intézkedés, amelyet azért hozunk, hogy erősítsük a hivatalos üzenetek sérthetetlenségét – írta Twitter-üzenetében helyi idő szerint vasárnap este a brazil elnök.

Nagy Gergő Gazdaság

A náci Németország sorsára juthat az USA

Lassan kifut az Egyesült Államok az időből, és továbbra sincs megállapodás a kormányzat újraindításáról és az adósságplafon emeléséről. A szövetségi forrásokból finanszírozott intézmények, hatóságok működése limitált, a dolgozók jelentős része otthon tölti kényszerszabadságát. Ám ez még a kisebbik baj: a politikai döntéshozók kompromisszumképtelensége odáig fajulhat, hogy az Egyesült Államok a náci Németország 1933-as csődje óta az első olyan nyugati állam lehet, mely nem tudja hiteleit törleszteni. Tehát becsődöl. A szűklátókörűség és a politikai érdek mindenkit magával ránthat?

1
243 244 245 246 247
325
7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

7 literes V12 dohog ebben a méregdrága kimaxolt Bálna Mercedesben

31 éves, de időtlen szépségű ez a V6-os szívű kupé Honda Legend

31 éves, de időtlen szépségű ez a V6-os szívű kupé Honda Legend

Beköszöntött a nyár, beköszöntöttek a szezonális, durva késések is a MÁV-nál

Beköszöntött a nyár, beköszöntöttek a szezonális, durva késések is a MÁV-nál

A maffia ajándéknak tekinti az amerikai vámokat

A maffia ajándéknak tekinti az amerikai vámokat

Fényes nappal fajtalankodhatott a kutyájával egy meztelen férfi Budapesten

Fényes nappal fajtalankodhatott a kutyájával egy meztelen férfi Budapesten

Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai

Itt vannak az ötös lottó nyerőszámai

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

És akkor Magyarország repülőrajtot vett, csak a rossz irányba

Rákosiék 1949-ben megmutatták, hogyan gyűrheti uralma alá egy párt az Akadémiát

Rákosiék 1949-ben megmutatták, hogyan gyűrheti uralma alá egy párt az Akadémiát

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

Melyik a legjobb kenyér a Lidl, a Spar, az Aldi és a Penny polcain a dietetikus szerint?

A címlapról ajánljuk