Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Európai Központi Bank

MTI Gazdaság

Három hónapja nem vett állampapírt az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) immár tizenkettedik hete nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében a múlt héten - jelentette be a pénzintézet hétfőn.

hvg.hu Gazdaság

Frankfurt nem engedi el Orbánék tartozását

Továbbra is súlyos aggályai vannak az Európai Központi Banknak a jegybanktörvény módosításával, amit Matolcsy György azzal az indokkal nyújtott be áprilisban, hogy helyreállítsa a jegybank függetlenségét. A frankfurti székhelyű európai jegybank szerint azonban számos ponton nem történt előrelépés, és a kormány még minidig beleavatkozhat a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikájába és működésébe.

MTI Gazdaság

Egységes európai bankfelügyeletért lobbizik az EKB egyik vezetője

Az Európai Központi Bank igazgatótanácsának tagja szerint egységes bankfelügyeleti hatóságra alapozva kell szorosabbá tenni az európai pénzügyi rendszert. Peter Praet egy milánói pénzügyi konferencián pénteken azt mondta, hogy a felügyelet szerepe a nagy, határokon átnyúló tevékenységet folytató bankok műveleteiből származó jelentős konfliktusok elhárítása lenne.

MTI Gazdaság

Ezen a héten sem vett államkötvényt az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) immár kilencedik hete nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében a múlt héten - jelentette be a pénzintézet hétfőn.

MTI Gazdaság

Draghi: idén magához tér az eurózóna gazdasága

A növekedést és a növekedési potenciált "határozott strukturális reformoknak" kell támogatniuk, de a növekedés ügyének mindenképpen ismét központi szerepet kell kapnia - mondta az Európai Központi Bank elnöke a bank csütörtöki kamatdöntő ülése utáni sajtótájékoztatón Barcelonában. Mario Draghi szerint az európai gazdaságok kilátásait továbbra is komoly kockázatok terhelik, de a jelek szerint a gazdaság az első negyedévben alacsony szinten ugyan, de stabilizálódott.

Bogár Zsolt - Máriás Leonárd Gazdaság

Matolcsy az utolsó figyelmeztetésre sem hallgatott

Matolcsy György feltehetően szándékosan nem vette figyelembe a nemzetközi szervezetek elvárásait a kedden benyújtott jegybanktörvény-módosításban, pedig az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank még egy olyan emlékeztetőt is küldött a Nemzetgazdasági Minisztériumba, amely pontokba szedve tartalmazta az elvárásaikat. A frankfurti ötoldalú találkozót sem vette komolyan a kormány: csak főosztályvezetői szinten képviseltette magát, így érdemi egyeztetés nem alakulhatott ki.

hvg.hu Gazdaság

Jegybanktörvény: Orbán a végsőkig lebegtet

A forint nem reagált érdemben arra a hírre, hogy a kormány nem teljesítette az Európai Központi Bank ajánlásait a jegybanktörvénnyel kapcsolatban. Elemzők szerint az ügy még nincs lezárva, jöhetnek újabb módosítások, ha pedig a piaci nyomás tovább nő, a kormány engedni fog. Még akkor is, ha úgy tűnhet, a kormány csak játszik.

MTI Gazdaság

Az EKB öt hete nem vett államkötvényt

Az Európai Központi Bank (EKB) - immár ötödik hete - nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében a múlt héten - jelentette be a pénzintézet hétfőn.

hvg.hu Gazdaság

Újabb csörte várható jövő héten a magyar jegybanki törvény ügyében

Ötoldalú szakmai informális egyeztetésen vitatják meg jövő héten a magyar jegybanki törvénnyel kapcsolatos kifogásokat – közölte pénteken a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az Európai Központi Bank csütörtökön hozta nyilvánosságra véleményét a jogszabály tervezett módosításaival kapcsolatban. Eszerint az EKB-nak továbbra is súlyos aggályai vannak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) függetlenségével kapcsolatban.

MTI Gazdaság

Kötvénypiaci beavatkozást pedzegetnek az EKB-nál

Az Európai Központi Bank rendelkezésére álló beavatkozási eszközökre hívta fel szerdán a Spanyolországot szorongató tőkepiacok figyelmét Benoit Coeure igazgatótanácsi tag. "Van egy intervenciós eszközünk, az SMP kötvényvásárlási program, amit mostanában ugyan nem használtunk, de létezik" - mondta a szakember Párizsban.

MTI Gazdaság

Nem vásárolt államkötvényeket az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) nem vásárolt államkötvényeket másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának (SMP) keretében a múlt héten. Ezzel öt héten belül negyedszer fordult elő a program augusztus eleji újraindítása óta, hogy a bank egyáltalán nem vásárolt - jelentette be a pénzintézet hétfőn.

MTI Gazdaság

Ilyen még nem volt: múlt héten nem vett államkötvényt az EKB

Az Európai Központi Bank (EKB) egyáltalán nem vásárolt államkötvényeket az elmúlt héten másodlagos értékpapír-piaci intervenciós programjának keretében. Erre a program augusztus eleji újraindítása óta nem volt példa - jelentette be a bank hétfőn.

MTI Gazdaság

Nem várható kamatemelés az EKB mai ülésén

Kamatdöntő ülést tart csütörtökön az Európai Központi Bank (EKB) kormányzótanácsa; elemzők arra számítanak, hogy a testület nem változtat az 1,00 százalékos irányadó euróövezeti kamatszinten.

MTI Gazdaság

Reuters: márciusban jöhet az EKB-kamatcsökkentés

Az Európai Központi Bank (EKB) februárban még nem, de márciusban minden bizonnyal ismét 25 bázisponttal csökkent irányadó kamatlábán - vélik a Reuters brit hírügynökség által megkérdezett elemzők.

MTI Gazdaság

Már 70 százalékos görög adósságleírásról szólnak a hírek

A korábban tervezettnél nagyobb mértékű lehet, akár a 70 százalékot is meghaladhatja a magánbefektetők vesztesége az önkéntes adósságleírás során - mondta görög pénzügyminiszter kedden. Evangelosz Venizelosz képviselőknek beszélt arról, hogy "új tények alapján nagyon komoly tárgyalások folynak. Immár az eredetinél sokkal nagyobb magánbefektetői adósságleírásról beszélünk".

hvg.hu Világ

Fellegi és Simor a jegybanktörvényről tárgyalt az EKB-elnökkel

Fellegi Tamás január 16–17-én Németországban folytatta a magyar hitelfelvételről szóló hivatalos tárgyalásokat előkészítő informális egyeztető körútját - tette közzé a miniszter sajtóirodája. A közlemény szerint Fellegi Simor András MNB-elnök társaságában a jegybanktörvényről is beszélt az Európai Központi Bank (EKB) elnökével, aki többször is kritizálta a magyar jogszabályt.

Gazdaság

Banki bizalmatlanság: csúcson van az EKB egynapos betétállománya

Keddre virradóra átlépte az 500 milliárd eurót az Európai Központi Banknál elhelyezett egynapos kereskedelmi banki betétek állománya, a bankok egymás közti bizalmának - illetve bizalmatlanságának - legmarkánsabb jelzőszáma. Az egynapos betétállomány 501,93 milliárd euróra nőtt, az euró bevezetése óta a legmagasabb szintre - közölte az EKB.

1
7 8 9 10 11
14
8 millióan vannak veszélyben: aki letöltötte ezeket az alkalmazásokat, az digitális uzsora áldozata lehet

8 millióan vannak veszélyben: aki letöltötte ezeket az alkalmazásokat, az digitális uzsora áldozata lehet

Rémálom az autópályán: vezetés közben érzett valamit a lábán, egy halálos tigriskígyó volt az

Rémálom az autópályán: vezetés közben érzett valamit a lábán, egy halálos tigriskígyó volt az

Alig látjuk majd a napot december első hetében

Alig látjuk majd a napot december első hetében

Lázárék támadják a minisztériumról kitálaló műemlékes szakembert, itt a válasza

Lázárék támadják a minisztériumról kitálaló műemlékes szakembert, itt a válasza

Bokros Lajos: Mit ér az a kormány, amely külső csodáktól várja saját országa fellendülését?

Bokros Lajos: Mit ér az a kormány, amely külső csodáktól várja saját országa fellendülését?

Greta Thunberg a Margit körúton teázott

Greta Thunberg a Margit körúton teázott

Többen belehaltak a teknőspörköltevésbe a Fülöp-szigeteken

Többen belehaltak a teknőspörköltevésbe a Fülöp-szigeteken

Lenyűgözte a brit sportsajtót Szoboszlai teljesítménye a Manchester City ellen

Lenyűgözte a brit sportsajtót Szoboszlai teljesítménye a Manchester City ellen

Brit szakértő: Még érheti nagy csalódás az európai populistákat Trump miatt

Brit szakértő: Még érheti nagy csalódás az európai populistákat Trump miatt

A címlapról ajánljuk