Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Európai Néppárt (EPP)

MTI Világ

Orbán Európában is rezsicsökkentést akar

Ne csak az ukrán válságot, hanem az oroszokkal való együttélés következő 20-25 évének fontosabb pontjait is állapítsuk meg, kössünk erről megállapodást – mondta a magyar miniszterelnök Portugáliában, a Néppárt tanácskozásán.

MTI Világ

Szájer József marad az EP néppárti frakciójának alelnöke

A május 22. és 25. között tartott EP-választások nyomán most újjáalakult jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppárti EP-frakció alakuló ülésén a bajor Manfred Weber frakcióvezető mellett megválasztották a frakció tíz alelnökét, köztük a fideszes Szájer Józsefet.

MTI Világ

Bajor vezetője lesz a fideszeseknek az EP-ben

A bajor Manfred Webert, a Keresztényszociális Unió (CSU) európai parlamenti (EP-) képviselőjét választotta meg szerdán vezetőjének az EP jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú néppárti frakciója.

hvg.hu Világ

Euronews: Verhofstadt akár nagykoalícióval is lenyomná Orbánékat

A brüsszeli liberálisok frakcióvezetője még egy esetleges nagykoalícióba is beszállna, ha ezzel el lehetne kerülni, hogy az európai parlamenti többség a Fidesz vagy az olasz Forza Italia támogatásától függjön – írják a Euronews oldalán. Guy Verhofstadt azt mondta: pártja hajlandó szavazataival támogatni az Európai Néppárt és az Európai Szocialisták nagykoalícióját Jean-Claude Juncker bizottsági elnökké választásához.

MTI Világ

A friss eredmények szerint is Orbánék pártcsaládja tarolt

A még mindig nem végleges adatok szerint is a jobbközép, kereszténydemokrata irányzatú Európai Néppárt nyerte meg az európai parlamenti választásokat a voksok 28,23 százalékával. 212 mandátumot szerezhetnek a 751 tagú Európai Parlamentben.

MTI Világ

Saját elvbarátainak megy neki Orbán Európában

Az Európai Néppárt elnöke szerint nem lehet becsapni a választókat, ha azt mondták, hogy az ő jelöltjük, Jean Claude Juncker, vagy a szocialistáké, Martin Schulz lesz az Európai Bizottság elnöke, úgy ehhez kell tartaniuk magukat. Csakhogy Joseph Daul ezzel éppen ellentmond a Junckerben a magyaroknak "csak ártó" politikust látó Orbán Viktornak, aki szerint ők nem támogatják a luxembourgi jelöltet.

hvg.hu Világ

Orbán szövetségeseinek győzelmet jósolnak

A Fideszt is tagjai közöt tudó Európai Néppárt (EPP) szerezheti meg a legtöbb képviselői helyet az Európai Parlamentben (EP) a május 22-25-i választások után - közölte az EP az TNS Opinion közvélemény-kutató előrejelzése alapján.

MTI Világ

Átvette a vezetést Orbánék pártcsaládja az EP-ben

A szerdán közétett legújabb állás szerint a néppárt 222, a balközép pedig 209 mandátumot szerezne a strasbourgi parlamenti patkóban. A két héttel ezelőtt publikált eredmények még teljes mandátumegyenlőséget mutattak a korábban orrhosszal vezető szociáldemokraták és a jobbközép, konzervatív európai pártcsalád között.

MTI Világ

Épületet neveznek el az Európai Néppárt volt elnökéről

Az Európai Parlament (EP) vezetése úgy döntött, hogy a jelenlegi brüsszeli EP-komplexum közelében épülő új épületet Wilfried Martensről, az Európai Néppárt tavaly ősszel meghalt elnökéről, volt belga miniszterelnökről nevezik el - közölte csütörtökön a néppárt EP-frakciója.

MTI Világ

Orbán Viktor már Dublinban van

Ma választja meg jelöltjét az Európai Néppárt az Európai Bizottság elnöki posztjára. A dublini kongresszuson felszólal Orbán Viktor magyar miniszterelnök is.

hvg.hu Világ

Bugárék ellen szavazott a Fidesz az Európai Néppártban

Az Európai Néppárt (EPP) e heti közgyűlésén felvették a pártcsalád tagjai közé a Bugár Béla vezette szlovákiai Most-Híd pártot – idézte fel a Népszabadság. Az indítvány ellen csak a Fidesz-KDNP, illetve az RMDSZ képviselői szavaztak.

MTI Világ

A Most-Híd is a Fidesz pártcsaládjába került

Felvételt nyert a Most-Híd szlovák-magyar párt kedden az Európai Néppártba (EPP) a szervezet brüsszeli közgyűlésén - jelentette be Bugár Béla, a párt elnöke szerdán Pozsonyban tartott sajtótájékoztatóján.

MTI Világ

Orbán elmegy belga elvbarátja temetésére

Orbán Viktor kormányfő péntek délután Indiából Belgiumba utazott, ahol szombaton részt vesz a múlt héten elhunyt Wilfried Martens volt belga miniszterelnöknek, az Európai Néppárt (EPP) elnökének genti temetésén - mondta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője pénteken az MTI-nek.

Fazekas Zsuzsa Világ

Az ember, aki akkor is Orbán-hívő volt, amikor Európa kiátkozta

Bár belga miniszterelnökként Kádárral is jó kapcsolatokat ápolt, Antall Józseffel pedig szalámizott is, a 77 évesen elhunyt Wilfried Martens Orbán Viktor európai mentoraként és legerősebb szövetségeseként vált Magyarországon ismertté. A Fideszt is a sorai között tudó Európai Néppárt elnökeként Martens a legkeményebb kritikák kereszttüzében is kiállt Orbán mellett, akit a kereszténydemokrata, jobboldali hagyományok rendszerváltás utáni folytatójaként ismert el.

1
29 30 31 32 33 34 35
Hétfőig közlekedett volna a MÁV fénymozdonya, de szombaton elromlott

Hétfőig közlekedett volna a MÁV fénymozdonya, de szombaton elromlott

Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó

Kigyulladt egy Boeing futóműve felszállás közben Melbourne-ben, tűzoltók oltották el a lángokat – videó

Újabb részletek Orbán rejtélyes indiai útjáról: tuktuk-konvoj vitte a luxusszállodájába

Újabb részletek Orbán rejtélyes indiai útjáról: tuktuk-konvoj vitte a luxusszállodájába

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

Buszra nyitottak tüzet fegyveresek Ciszjordániában, hárman meghaltak

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

„Kevésen múlt, hogy meg se szülessél” – különös alaphelyzetből rugaszkodik el a Nobel-díjas Han Kang új regénye

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Miért gyűlik össze a por akkor is, ha minden ablak zárva van?

Letépte egy imám fejéről a turbánt, abból készített egy nő kendőt a teheráni reptéren

Letépte egy imám fejéről a turbánt, abból készített egy nő kendőt a teheráni reptéren

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Másfél milliárd eurót fizethet Olaszország a SpaceX-nek biztonsági szolgáltatásokért

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

Olyan lángszóróval gyakorlatozik Kína, ami megolvasztja az emberi húst

A címlapról ajánljuk