Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Eurovíziós Dalfesztivál

MTI Kult

Angol vagy lovári nyelven is énekelhet az új ByeAlex

Az idén is pályázaton keresik azt a dalt, amelyik Magyarországot képviseli 2014-ben Európa legnagyobb zenei versenyén, az Eurovíziós Dalfesztiválon. A jelentkezők pályaműveikkel december 1-ig nevezhetnek.

hvg.hu Kult

Felbolygatják az Eurovíziós Dalfesztivál szabályait

A tisztább ás átláthatóbb verseny érdekében változtatnak a zsűrizés szabályain az Eurovíziós Dalfesztivál szervezői. Ezt többek között az indokolja, hogy idén az azeri versenyző esetében felmerült, hogy szavazatokat vásároltak számára más országokból.

Tossenberger Adél Kult

"Nem tudtam, várnak-e vissza" – interjú Fábián Julival

A nyári fesztiválszezon lüktetésébe egy év teljes hallgatás után vetette bele magát Fábián Juli. A túlhajszolt évek után stoptáblaként jelezte egy komoly betegség, hogy le kell állnia. A tünetekre továbbra is figyelnie kell, de túl van a nehezén, és a visszatérés első intenzív etapján. Jelenleg Zoohackerrel készülnek az első nagylemezükre. Interjú.

hvg.hu Kult

ByeAlex percenként 10 ezer forintot keres

Egy rövid akusztikus koncerttel is 200 ezer forintot keres ByeAlex, aki az Eurovíziós Dalfesztiválon előadott Kedvesem című dalával vált ismertté – számolt be a Bors.

hvg.hu Kult

ByeAlex kedvese 80 kiló

Egy fizikatanár egy zárthelyi vizsga feladatsorába csempészte bele ByeAlex dalát – számolt be a Blikk.

Cz.T. Kult

Kínos öntömjénezésbe fulladt ByeAlex hazatérése

ByeAlex dobogó alatti pop trófeával tért vissza Malmőből. A tizedik helyezését ünneplő művész az MTVA székházában adott pezsgős sajtótájékoztatót, amely annak rendje s módja szerint fülledt öntömjénezésbe torkollott.

MTI Kult

Hárommillió ember kapcsolt az Eurovíziós Dalfesztiválra

Több mint 3 millióan néztek bele szombat este az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe és az azt megelőző négyórás műsorfolyamba - tájékoztatta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) kedden az MTI-t.

hvg.hu Kult

ByeAlex beismerte: herótja van a saját dalától

ByeAlex, aki a hétvégén a 10. helyen futott be az Eurovíziós Dalfesztiválon, még egyszer nem vágna bele ebbe a versenybe. A Kedvesem című dalt már maga is unja, ezért inkább készít egy lemezt. Az énekes az MR2 Petőfi Rádióban mesélt az élményeiről.

hvg.hu Kult

Dánia nyerte az Eurovíziós Dalfesztivált

Dánia nyerte 2013-ban az Eurovíziós Dalfesztivált. Emmilie De Forest az Only Teardrops című dallal kapta a legtöbb szavazatot. Magyarország a 10. helyen végzett 84 ponttal.

MTI Kult

A 10 közé kerülésben reménykednek ByeAlexék

ByeAlex a döntőbe jutással is elégedett, színpadi produkciójának kísérőzenészei optimistábbak: úgy látják, minden esély megvan a korábbi éveket felülmúló magyar szereplésre a malmői Eurovíziós Dalfesztivál fináléjában. Az MTI Wéber Helga vokalistát és Kővágó Dániel gitárost kérdezte.

MTI Kult

ByeAlex ma birkózik meg 25 riválisával

Ma rendezik a svédországi Malmőben az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjét, amelyben 26 ország előadója lép színpadra, köztük a magyar ByeAlex Kedvesem című dalával.

1
11 12 13 14 15
20
Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

Egy katolikus iskola tanára pizsamapartit szervezett a nyolcadikos diákjainak, majd az egyik fiút szexuálisan zaklatta

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

A legfurább Oscar-közjátékot a kapucnis pulcsiban megjelent Adam Sandler adta elő

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

1000-szer kevesebbet fogyaszt, mégis jobb 20%-kal: új korszak jöhet az időjárás-előrejelzésben

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

Lángoló hajtóművel húzott el New Jersey felett egy repülőgép - videó

„Ez penész, vagy egy növény?” – gyomorforgató jelenetek a János-kórház pincéjéből

„Ez penész, vagy egy növény?” – gyomorforgató jelenetek a János-kórház pincéjéből

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

A Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara nem csatlakozik az orvosok szombati tüntetéséhez

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

Így futotta a közpénzjellegét elveszítő százmilliárdokból Matolcsy György fia és barátai luxuséletmódjára

50 éves a VW Polo

50 éves a VW Polo

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

Nagyon kikapott a Fidesz jelöltje Pápán az időközi választáson

A címlapról ajánljuk