Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Eurovíziós Dalverseny

hvg.hu Kult

Kiszámolták, ki nyeri az Eurovíziós Dalversenyt

Grafikonokkal és statisztikai számításokkal demonstrálta egy BBC által idézett szakértő azt, hogy az elmúlt évek tapasztalatai alapján mely országok szavaznak leginkább a másikra az Eurovíziós Dalfesztiválon. A szakember, aki egy évtizede tanulmányozza a voksolást, még azt is meg tudta jósolni, ennek alapján melyik állam nyeri az idei, malmői versenyt.

Sebők János Kult

Wolf Kati kudarcának igazi okairól

Kár szépíteni a dolgot: csúnyán leszerepeltünk. Nem szavaztak ránk, nem tetszett a magyar előadó, nem aratott sikert a magyar dal. Ezen még az sem vátoztat, hogy a felvidéki magyarok Wolf Katira leadott szavazatait a szlovákiai szolgáltató egyszerűen nem továbbította. Jóllehet az énekesnő fellépőruhája kifejezetten előnytelen volt az alakjához, a táncosok ugri-bugri koreográfiáján néha röhögni kellett, a dinamikus dalhoz statikus előadásmód párosult, a kudarcért a legkevésbé a magyar produkció tehető felelőssé.

hvg.hu Shake

Az Eurovíziós Dalfesztivál percről percre

A dalfesztivál döntője előtti esélylatolgatások ír vagy német győzelmet is emlegettek, de a fogadóirodák a francia versenyző győzelmét jósolták. Végül Azerbajdzsán nyert, Wolf Kati pedig a 22. helyen végzett.

hvg.hu Világ

Putyin ázsiai dalfesztivált szeretne Intervízió néven

Kína, a közép-ázsiai országok és Oroszország közös dalfesztiváljának ötletét vetette fel Vlagyimir Putyin orosz miniszterelnök szerdán a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) vezetőinek pekingi találkozóján.

MTI Shake

Ádok Zoli kiesett, nem lesz magyar döntős Moszkvában

Nem jutott be az Eurovíziós Dalverseny szombati döntőjébe a magyar versenyző. Ádok Zoli és csapata a Dance With Me című produkcióval lépett a színpadra Moszkvában a csütörtöki középdöntőn. A magyar induló szerint ők nem hibáztak, a maximumot nyújtották a színpadon.

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Trump vámjai miatt kirúgja a Panasonic a kínai beszállítóit

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Magyar Péter Orbán Viktornak: Remélem, elnyerte tetszését az indiai fűszeres konyha

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

Különkiadással jelentkezik a Charlie Hebdo a terrortámadás 10. évfordulóján

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„A tévé nem arról fog szólni, ami megy rajta, hanem arról, aki nézi”

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

„Rosszul vagyok, nem bírom!” – videó került elő a férfiról, aki rendőri intézkedés közben halt meg Zagyvarékason

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között

Szétszakadó ország: 173 ezer forintos keresetbeli különbség is kialakult egyes települések között

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Toplista: Magyarországon ezek a legnépszerűbb új villanyautók

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

Helyszínelő rendőrt ütött el egy figyelmetlen autós – videó

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

GVH: „Jókora fake news”, hogy ne vizsgálnák Mészáros Lőrinc cégeit

A címlapról ajánljuk