Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Gémesi György

MTI Itthon

Szél: "A második gyerekekért küzd az ország"

Bemutatta választási programját az LMP és a Gémesi-féle Új Kezdet pártja. Szél Bernadett miniszterelnök-jelölt azt mondta, a program polgármesterek, döntéshozók részvételével készült.

hvg.hu Itthon

Gémesi: a szociknak vége, Gyurcsánnyal, Juhásszal nem lehet leváltani a Fideszt

Az elmúlt 27 év pártjai lejáratták magukat, a jobbikban volt szkinhedek ülnek, Juhász és Gyurcsány hiteltelenek. Az Új Kezdet pártot megalapító Gémesi György nem sok lehetséges szövetségest lát a színen, ezért is csatlakozott az LMP-hez. Nem fél a 10 százalékos küszöb megugrásától. Gémesi a HVG-nek adott interjút.

hvg.hu Itthon

Ismét Gémesi-riadót fújt a Fidesz Gödöllőn

Vécsey László fideszes képviselő szerint veszélyben van Gödöllő, mert a polgármester „nem utasítja el a kényszerbetelepítést”. A kormánypárti képviselő hétfői közleménye szerint az a baj, hogy Gémes György a hétfő reggeli képviselő-testületi ülésen sem utasította el a kötelező betelepítési kvótát.

Dercsényi Dávid-Windisch Judit Itthon

Sejtették az önkormányzatok, hogy átveri őket a kormány

Több polgármester szerint nem szólt előre a kormány, hogy az iskolák államosítása nem lesz ingyen, de ez azért sejthető volt. Jön a szolidaritási hozzájárulás, amelyről Gémesi Györgynek a szocializmus jut eszébe.

hvg.hu Itthon

Új párt alakult, Gémesi György állhat a háttérben

A nemrég bejegyzett Új Kezdet Párt elnöke Fábián Zsolt, a Magyar Önkormányzati Szövetség főtitkára. A párt domainje viszont Gémesi nevén van, aki Gödöllő jelenlegi polgármestere és a MÖSZ elnöke. Gémesi a hvg.hu-nak azt mondta, hogy semmi köze a párthoz.

Kálmán Attila - Szlavkovits Rita Itthon

Fusizásra bírná a kormány a polgármestereket

Jelentős feszültségeket generált a polgármesteri bérek drasztikus csökkentése, ami miatt a Fidesz most megengedné a kistelepülési polgármestereknek, hogy így-úgy kiegészítsék a közmunkásokét alig meghaladó fizetésüket. A települési érdekvédelmi szervezetek elhibázottnak tartják az irányt, a hvg.hu viszont talált vőfélyt, evangélikus könyvkiadót és nyomdászt is, akik a polgármesterségük mellett szabadon űzhetik az ipart.

hvg.hu Gazdaság

Videó: Szemét-flashmobot tartottak a hulladékszállítók

Gémesi György, Gödöllő polgármestere, közel tíz napja levélben fordult segítségért a miniszterelnökhöz, a földművelésügyi és belügyminiszerhez is, mivel a NAV inkasszózta a Zöld Híd Régió Nonprofit Kft. számláját. Ez az után történt, hogy a cég nem tudta átutalni a hatóságnak a tonnánként 6000 forintos lerakási járulékot. A vezetőség szerint többek között a rezsicsökkentés, az útdíj és a tranzakciós adó vezetett oda, hogy a cég a működésképtelenség határára sodródott. Hozzájuk hasonlóan más települések hulladékszállítói is bajban vannak. Hogy a súlyos következményekkel fenyegető problémára felhívják a figyelmet, 300 dolgozójukkal flashmobot és rendkívüli állománygyűlést tartottak Kerepesen, az üzemcsarnokban.

MTI Itthon

Világtalálkoznak a magyar polgármesterek

Gémesi György köszöntőjével szombaton megkezdődött a Magyar Önkormányzatok Szövetsége (MÖSZ) által szervezett magyar polgármesterek kétnapos világtalálkozója Gödöllőn, a királyi kastélyban.

hvg.hu Gazdaság

A lakosság rosszul is járhat a rezsicsökkentéssel

A közművek hatósági árszabályozásával és a cégek nonprofittá tételével nem marad pénz az egyéb kiadásokra, ezért az önkormányzatok nagyobb beleszólást szeretnének az árképzésbe. Ha az önkormányzati cégek a piaci ár alatt adják az energiát, valamiből pótolni kell a különbözetet, amivel a lakosság járhat rosszul.

MTI Itthon

Díjat kap Gémesi Györgyéktől Sólyom László

Sólyom László volt köztársasági elnöknek ítélték oda idén a Magyar szabadságért-díjat, amelyet június 29-én, a magyar szabadság napján adnak át Gödöllőn - mondta el az MTI-nek a polgármesteri hivatal kommunikációs vezetője.

1 2 3 4 5
Navracsics: Nem az a veszély, hogy olcsóbbá válnak az ingatlanok, hanem hogy drágák maradnak

Navracsics: Nem az a veszély, hogy olcsóbbá válnak az ingatlanok, hanem hogy drágák maradnak

Nem sok vidámságot ígér a Squid Game 3. évadának vériszamos előzetese

Nem sok vidámságot ígér a Squid Game 3. évadának vériszamos előzetese

A konzervatívok favoritjaként mutatja be Erdő Pétert a New York Times a pápaválasztás előtt

A konzervatívok favoritjaként mutatja be Erdő Pétert a New York Times a pápaválasztás előtt

Elbukta a kancellári szavazást első körben Friedrich Merz

Elbukta a kancellári szavazást első körben Friedrich Merz

Térfogatszámítás, gráfok és vektorok – ezek szerepelnek a matekérettségi első részében

Térfogatszámítás, gráfok és vektorok – ezek szerepelnek a matekérettségi első részében

Megöltek egy nőt Budapesten a II. kerületben

Megöltek egy nőt Budapesten a II. kerületben

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

„Ott a kés a filmipar torkán” – mit kockáztat Magyarország Trump filmes büntetővámjával?

Az összes devizahiteles ügy felfüggesztését kezdeményezte Jámbor András és Hadházy Ákos

Az összes devizahiteles ügy felfüggesztését kezdeményezte Jámbor András és Hadházy Ákos

Harmadannyian váltottak jegyet az Összetartozás Hídjára, mint amennyit a polgármester mondott

Harmadannyian váltottak jegyet az Összetartozás Hídjára, mint amennyit a polgármester mondott

A címlapról ajánljuk